US Open: tízből tíz, Federer készülhet a következő körre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.05. 21:05
null
Roger Federer még nem vesztett játszmát a 2015-ös US Openen (Fotó: Reuters)
Az ötödik kiemelt Petra Kvitová két sima szettben megverte a szlovák Anna Karolína Schmiedlovát a US Open női egyesének harmadik fordulójában, ezzel 2012 után ismét bejutott a legjobb tizenhat közé. A férfiaknál az ötszörös bajnok Roger Federer a német Philipp Kohlschreibert is három játszmában győzte le.

 

A kétszeres wimbledoni bajnok cseh hölgy a nyolcaddöntőben a német Andrea Petkovicot búcsúztató Konta Johannával találkozik, aki Grand Slam-tornán ezt megelőzően egyszer sem jutott túl az első fordulón. A 2008 és 2012 között ausztrál, azóta brit színekben versenyző hölgy Sydneyben született, de édesapja és édesanyja is magyar.

A 2011-es győztes Samantha Stosur döntő szettben verte meg a 16. kiemelt olasz Sara Erranit. A 31 éves ausztrál játékos a szűk kétórás mérkőzés során 51 nyerőt ütött, míg olasz ellenfele csak 15-öt. Stosur a legjobb tizenhat között Flavia Pennettával játszik, aki szetthátrányból fordított a cseh Petra Cetkovskával szemben.

BABOSÉK TOVÁBBJUTOTTAK PÁROSBAN

Babos Tímea, oldalán a francia Kristina Mladenoviccsal bejutott a harmadik fordulóba az amerikai nyílt teniszbajnokság női páros versenyében.

A viadal honlapja szerint a harmadik helyen kiemelt duó szombaton két szettben verte a Dominika Cibulkova, Magdalena Rybarikova szlovák kettőst.

A mérkőzés 1 óra 33 percig tartott.

Az egyestől már búcsúzott Babos és partnere a nyolcaddöntőben a 15. helyen kiemelt Lara Arruabarrena, Andreja Klepac spanyol, szlovén párossal találkozik.

Az amerikai Varvara Lepchenko először játszhat nyolcaddöntőt az amerikai nemzetközi teniszbajnokságon, miután három játszmában legyőzte a német Mona Barthelt. Ha az üzbég születésű hölgy a következő meccsét is megnyeri (Viktorija Azarenka ellen), először játszhat Grand Slam-tornán negyeddöntőt.

A kétszeres US Open-döntős Viktorija Azarenka három szettben, majdnem három óra alatt győzte le a korábbi top 10-es Anqelique Kerbert. A fehérorosz teniszezőnek hat meccslabda kellett a tizenegyedik helyen kiemelt német kiejtéséhez .

A férfiaknál a 2013-as elődöntős Richard Gasquet három játszmában legyőzte a Lleyton Hewittot kiejtő Bernard Tomicot. A 12. kiemelt francia játékos az első szettben két, a másodikban négy, a harmadikban ismét csak két labdamenetet veszített adogatóként – az ausztrál teniszezőnek esélye sem volt brékelni.

Az ötszörös bajnok Roger Federer a német Philipp Kohlschreiber magabiztos legyőzésével bejutott a nyolcaddöntőbe. A svájci klasszis – aki 27 nyerőt és 26 ki nem kényszerített hibát ütött – a második és a harmadik szettben is elveszítette egyszer-egyszer az adogatójátékát, de fogadóként kompenzálta a hibáit, és bő másfél óra alatt lezárta a meccset.

A korábbi világelső tizedik mérkőzésén a tizedik győzelmét aratta Kohlschreiber ellen, aki 2011 óta először nem jutott be a legjobb tizenhat közé a US Openen. Federer sorozatban 19. alkalommal vert meg német játékost Grand Slam-tornán.

A svájci játékos a következő fordulóban John Isnerrel találkozik, a 12. kiemelt amerikai csak két szettet töltött a pályán, miután a cseh Jirí Vesely feladta a mérkőzést.

Továbbjutott a 2012-ben elődöntőt játszó cseh Tomás Berdych is, aki négy játszmában múlta felül a spanyol Guillermo García-Lópezt. A spanyol játékos az első szettet megnyerte, míg a második rövidítésében játszmalabdája volt, amit azonban nem használt ki, ez pedig a meccs fordulópontját jelentette.

A 22. kiemelt Viktor Troicki kétszettes előnyről kapott ki az amerikai Donald Youngtól. A szerb játékos két hónapon belül harmadszor veszített kétjátszmás fórból, Wimbledon és a Davis-kupa után most a US Openen is.

US OPEN (42 300 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ
Berdych (cseh, 6.)–García-López (spanyol, 31.) 6:7, 7:6, 6:3, 6:3
Gasquet (francia, 12.)–Tomic (ausztrál, 24.) 6:4, 6:3, 6:1
Isner (amerikai, 13.)–Vesely (cseh) 6:3, 6:4-nél Vesely feladta
Federer (svájci, 2.)–Kohlschreiber (német, 29.) 6:3, 6:4, 6:4
Young (amerikai)–Troicki (szerb, 22.) 4:6, 0:6, 7:6, 6:2, 6:4
Wawrinka (svájci, 5.)–Bemelmans (belga) 6:3, 7:6, 6:4
K. Anderson (dél-afrikai, 15.)–Thiem (osztrák, 20.) 6:3, 7:6, 7:6
Murray (brit, 3.)–Bellucci (brazil, 30.) 6:3, 6:2, 7:5
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
Djokovics (szerb, 1.)–Goffin (belga, 14.)
López (spanyol, 18.)–Fognini (olasz, 32.)
Paire (francia)–Tsonga (francia, 19.)
Cilic (horvát, 9.)–Chardy (francia, 27.)
Wawrinka (svájci, 5.)–Young (amerikai)
K. Anderson (dél-afrikai, 15.)–Murray (brit, 3.)
Berdych (cseh, 6.)–Gasquet (francia, 12.)
Isner (amerikai, 13.)–Federer (svájci, 2.)

NŐI EGYES, 3. FORDULÓ
Kvitová (cseh, 5.)–Schmiedlová (szlovák, 32.) 6:2, 6:1
Konta (brit)–Petkovic (német, 18.) 7:6, 6:3
Stosur (ausztrál, 22.)–Errani (olasz, 16.) 7:5, 2:6, 6:1
Pennetta (olasz, 26.)–Cetkovská (cseh) 1:6, 6:1, 6:4
Lepchenko (amerikai)–Barthel (német) 1:6, 6:3, 6:4
Azarenka (fehérorosz, 20.)–Kerber (német, 11.) 7:5, 2:6, 6:4
Lisicki (német, 24.)–Strycová (cseh) 6:4, 4:6, 7:5
Halep (román, 2.)–Rogers (amerikai) 6:2, 6:3
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
S. Williams (amerikai, 1.)–Keys (amerikai, 19.)
V. Williams (amerikai, 23.)–Kontaveit (észt)
Mladenovic (francia)–Makarova (orosz, 13.)
Vinci (olasz)–Bouchard (kanadai, 25.)
Kvitová (cseh, 5.)–Konta (brit)
Stosur (ausztrál, 22.)–Pennetta (olasz, 26.)
Lepchenko (amerikai)–Azarenka (fehérorosz, 20.)
Lisicki (német, 24.)–Halep (román, 2.)


NŐI PÁROS, 2. FORDULÓ (16 közé jutásért)
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 3.)–Dominika Cibulková, Magdaléna Rybáriková (szlovák) 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik