US Open: Kim Clijsters és Venus Wiliams is kiesett az első körben

Vágólapra másolva!
2020.09.02. 09:06
null
Nem tartott sokáig Clijsters visszatérése (Fotó: Getty Images)
A New Yorkban zajló US Open első fordulója szerdára virradóra végül lezárult: az utolsó között lépett pályára három korábbi világelső: Kim Clijsters, Venus Williams és húga, Serena Williams. Utóbbi kettő ráadásul rekordokat is átírt. A férfiak mezőnyében továbbjutott a teljes mezőny legalacsonyabban rangsorolt játékosa, a világranglista 185. helyen álló Ernesto Escubedo, aki csak beugróként kapott helyet a tornán, miután Benoit Paire és Marcel Granollers is visszalépett.

A nőknél nyolc év után játszott ismét főtáblás mérkőzést a korábbi világelső, a belga Kim Clijsters, aki háromszor (2005, 2008, 2009) is megnyerte korábban a tornát. Visszatérése azonban nem sikerült túl eredményesre: az orosz Jekatyerina Alekszandrova ellen ugyan az első játszmát elvitte, ám a 29. kiemelt a másodikban 7:5-re nyerve egyenlített, aztán a harmadikban már esélyt sem hagyott a 37 éves belgának, 6:1-gyel lezárta a mérkőzést.

US OPEN 2020
US OPEN 2020

Szintén búcsúzott a korábbi kétszeres bajnok Venus Williams, aki azonban ettől függetlenül egy rekordot felállított már csak azzal, hogy pályára lépett a cseh Karolina Muchová ellen. Sorozatban 22. évben lépett pályára a US Openen az idősebb Williams nővér. Az már más kérdés, hogy Muchová végül egy könnyebben, megnyert első szett után, a másodikat nehezebben behúzva 6:3, 7:5-re megnyerte a mérkőzést.

Jutott egy rekord az ifjabb Wiliams lánynak, Serenának is, ráadásul ő még nyerni is tudott: a 24. GS-trófeájára hajtó, 38 éves amerikai honfitársát Kristie Ahnt múlta felül 7:5, 6:3-ra, ami azt jelentette, hogy megszerezte 102. győztes meccsét a US Openen (102–13 a mérlege), megelőzve az eddigi csúcstartó Chris Evertet (101–12).

A férfiaknál szerdára virradóra pályára lépett Ernesto Escubedo, akinek alapvetően nem sok keresnivalója lenne a US Open idei főtábláján, miután a világranglista 185. helyezettjeként nem kapott meghívást. Igen ám, de Benoit Paire koronavírusos lett, a helyére beugró Marcel Granollers sem vállalta a szereplést, így került a képbe a kéznél lévő amerikai. Ő pedig, ha már arra járt, köszönte szépen, és három szettben túl is jutott a lengyel Kamil Majchrzakon, és készülhet a második körre.

Szintén lejátszotta első meccsét a tavalyi döntős, idén harmadik kiemelt Danyiil Medvegyev, aki 106 perces meccsen múlta felül a világranglista 79. helyén álló argentint, Federico Delbonist, s a meccs után hangsúlyozta, örül, hogy még éjfél előtt befejezte a meccset.

„Örülök az eredménynek, az első körben fontos, hogy három játszmában tudj nyerni. Főleg most volt az, mert elég későre jár, este 11:20 van, szóval örülök, hogy éjfél előtt befejeztem. A kulcs az volt ma, hogy kerüljem el az őrült és kockázatos ütéseket, ez sikerült, és konzisztens játékkal rukkoltam elő” – mondta az orosz.

US OPEN, NEW YORK (53 402 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Bolsova (spanyol)–Teichmann (svájci) 7:6, 6:2
Vekic (horvát, 18.)–Kr. Plísková (cseh) 3:6, 7:6, 6:4
Tig (román)–Nara (japán) 6:1, 6:0
Szakkari (görög, 15.)–Vögele (svájci) 6:3, 3:6, 7:5
Pera (amerikai)–Dijasz (kazah) 7:6, 6:0
Stephens (amerikai, 26.)–Buzarnescu (román) 6:3, 6:3
Govorcova (fehérorosz)–Muhammad (amerikai) 6:1, 6:2
S. Williams (amerikai, 3.)–Ahn (amerikai) 7:5, 6:3
Szabalenka (fehérorosz, 5.)–Dodin (francia) 7:6, 6:4
Azarenka (fehérorosz)–Haas (német) 6:1, 6:2
Vickery (amerikai)–Townsend (amerikai) 6:2, 6:4
Swiatek (lengyel)–Kugyermetova (orosz, 29.) 6:3, 6:3
Muchová (cseh, 20.)–V. Williams (amerikai) 6:3, 7:5
Kalinszkaja (orosz)–Sztojanovics (szerb) 6:4, 6:3
McNally (amerikai)–Kuzmová (szlovák) 6:4, 6:1
Alekszandrova (orosz, 21.)–Clijsters (belga) 3:6, 7:5, 6:1
Dzsabur (tunéziai, 27.)–Kawa (lengyel) 6:2, 7:6
Kanepi (észt)–Siniaková (cseh) 6:1, 6:2

FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Berrettini (olasz, 6.)–Szoeda (japán) 7:6, 6:1, 6:4
Humbert (francia)–Szugita (japán) 6:3, 6:4, 6:3
Escobedo (amerikai)–Majchrzak (lengyel) 7:6, 6:2, 6:3
Caruso (olasz)–Duckworth (ausztrál) 4:6, 7:5, 7:5, 6:2
Rubljov (orosz, 10.)–Chardy (francia) 6:4, 6:4, 6:3
Dimitrov (bolgár, 14.)–T. Paul (amerikai) 6:4, 6:3, 6:1
Tiafoe (amerikai)–Seppi (olasz) 4:6, 6:3, 6:4, 7:5
Millman (ausztrál)–Baszilasvili (grúz, 22.) 6:1, 6:4, 6:4
Wolf (amerikai)–Pella (argentin, 29.) 6:2, 0:6, 6:3, 6:3
Carballes Baena (spanyol)–López (spanyol) 3:6, 7:6, 6:4, 6:3
O'Connell (ausztrál)–Györe (szerbiai) 4:6, 6:4, 7:6, 6:4
Medvegyev (orosz, 3.)–Delbonis (argentin) 6:1, 6:2, 6:4
Bautista Agut (spanyol, 8.)–Sandgren (amerikai) 6:4, 6:4, 7:6
Kecmanovics (szerb)–Mager (olasz) 6:4, 6:4, 6:7, 3:6, 6:2
Pospisil (kanadai)–Kohlschreiber (német) 7:6, 7:5, 7:6
Raonic (kanadai, 25.)–Mayer (argentin) 6:3, 6:2, 6:3
De Minaur (ausztrál, 21.)–Martin (szlovák) 6:4, 6:3, 6:5
Gasquet (francia)–Karlovic (horvát) 7:6, 7:6, 6:1
Moutet (francia)–Vesely (cseh) 6:4, 6:4, 7:5


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik