US Open: Djokovics visszavágott Zverevnek az olimpiai vereségért

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.09.11. 07:46
null
Novak Djokovics így örült a Zverev elleni győzelmének (Fotó: AFP)
A tokiói olimpián, a férfi teniszezők elődöntőjében a végül az aranyérmet is megnyerő német Alexander Zverev fosztotta meg attól a szerb világelsőt, Novak Djokovicsot, hogy pályafutása során először döntőt játszhasson az ötkarikás játékokon, az amerikai nemzetközi teniszbajnokság, a US Open elődöntőjében viszont sikerült a visszavágás Djokovicsnak. A szerb öt szettben győzött, és készülhet az orosz Danyiil Medvegyev elleni vasárnapi fináléra.

A New York-i Djokovics–Zverev elődöntő nem úgy kezdődött, és nem is úgy folytatódott, mint a július végi, tokiói, olimpiai elődöntő. Akkor meglehetősen simán, 6:1-re a szerb világelső nyerte meg az első szettet, utána azonban a német fordított, és három játszmában (az olimpián két nyert szettig tartanak a meccsek) továbbjutott. Most azonban Zverev nyerte az első játszmát 6:4-gyel, miután két bréklabájából egyet kihasznált, Djokovicsnak pedig nem engedett lehetőséget arra, hogy visszavegye az elveszített adogatást, nem volt bréklabdája a szerbnek az első szettben.

Viszont a második elején Djokovics tudott egyből brékelni, és elsősorban annak köszönhetően sikerült gyorsan, 6:2-vel egyenlítenie. A következő játszmában mindkettejüknek három bréklehetősége volt, ebből Djokovics tudott egyet kihasználni, így 6:4-gyel fordított. Zverev azonban nem omlott össze, a negyedik játszmában fogadóként 14 pontot nyert meg, míg Djokovics csak ötöt, ez pedig azt eredményezte, hogy ötödik szett döntött a továbbjutásról.

Zverev a döntő szettben azonban újra abba a hibába esett, mint a meccs elején, ugyanis a megnyert szett után ismét azonnal elveszítette a saját adogatójátékát, innen pedig már nem volt visszaút. Djokovics 3:0 után másodszor is elvette a német adogatását, és a dupla brékelőny birtokában 6:2-vel övé lett a játszma és ezzel a mérkőzés is.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A másik, korábban rendezett elődöntős meccsen a második helyen kiemelt orosz Danyiil Medvegyev három szettben (6:4, 7:5, 6:2) nyert pénteken a kanadai Félix Auger-Aliassime ellen, tehát Djokovics–Medvegyev finálét rendeznek vasárnap New Yorkban, magyar idő szerint 22 órától. Ha Djokovics nyer, akkor meglesz neki az úgynevezett naptári Grand Slam, vagyis egyazon évben, 2021-ben mind a négy nagy tornát megnyerheti (Australian Open, Roland Garros, Wimbledon, US Open), egyébként karrierje 21. Grand Slam-győzelmére készülhet. 2020 januárja óta háromszor találkozott Djokovics Medvegyevvel, ezekből kettőt nyert meg, összesen, a pályafutása alatt pedig ötször verte meg az oroszt, háromszor viszont kikapott tőle.

US OPEN, NEW YORK (57 500 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Djokovics (szerb, 1.)–A. Zverev (német, 4.) 4:6, 6:2, 6:4, 4:6, 6:2
Korábban
Medvegyev (orosz, 2.)–Auger-Aliassime (kanadai, 12.) 6:4, 7:5, 6:2

DÖNTŐ, VASÁRNAP
Djokovics (szerb, 1.)–Medvegyev (orosz, 2.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik