Tenisz: Udvardy Panna tornát nyert, visszakerül az első 100-ba

Vágólapra másolva!
2022.07.30. 23:11
null
Udvardy (jobbra) pályafutása 10. tornagyőzelmét aratta (Fotó: facebook.com/huntennis)
Udvardy Panna nyerte meg az olaszországi Cordenonsban rendezett 60 000 dollár összdíjazású, salakpályás női tenisztorna döntőjét – az orosz Elina Avaneszjan ellen 6:2, 6:0-ra –, aminek köszönhetően a jövő heti tenisz-világranglistán visszakerül a legjobb száz közé, várhatóan a 93. helyen jegyzik majd.

 

A 23 éves Udvardy Panna legutóbb tavaly novemberben nyert tornát, akkor Brazíliában diadalmaskodott egy szintén 60 000 dollár összdíjazású versenyen, s a döntőben akkor is az orosz Elina Avaneszjan volt az ellenfele.

Nyolc hónappal később ismét a 19 éves, a világranglistán 122. helyen álló orosz került a magyar lány tornagyőzelem felé vezető útjába, ám ezúttal a múltkorinál sokkal könnyedebb sikert aratott Udvardy. Az első szettben ellenfele mind a négy adogatójátékát elvette – igaz, kétszer is elbukta a saját játékát –, s mindössze 31 perc alatt 6:2-re vitte a játszmát.

A második szettben kettejük közül csak Udvardy tudott javítani az adogatásán, az orosz nem, ami az eredményezte, hogy még az elsőnél is gyorsabban, 22 perc alatt lett vége a játszmának (6:0). Így a mérkőzést és a tornát is Udvardy nyerte meg, akinek ez volt a 10. ITF-torna-győzelme pályafutása során.

Győzelmével Udvardy két hét kihagyás után ismét visszakerül a világranglista első 100 helyezettje közé, várhatóan a 93. helyen jegyzik majd.

W60-AS ITF-TORNA, CORDENONS (60 000 dollár, salak)
Udvardy P. (magyar, 1.)–Avaneszjan (orosz, 2.) 6:2, 6:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik