Tenisz: Udvardy Panna 13 helyet javítva 80. a világranglistán

Vágólapra másolva!
2022.08.08. 11:18
null
Udvardy Panna 13 helyet javítva 80. a világranglistán (Fotó: Török Attila)
Udvardy Panna a múlt heti, romániai döntős szereplésével 13 pozíciót javítva a 80. helyre lépett előre a női teniszezők világranglistáján, melyet továbbra is a lengyel Iga Swiatek vezet. A férfiaknál Medvegyev megerősítette az első helyét, Fucsovics maradt a 91. – írja az MTI.


NŐK

Udvardy Panna egy héttel korábbi, olaszországi sikere után a Jászvásáron (Iasi) rendezett 115 ezer dolláros viadalon menetelt a fináléig, melyben a román Ana Bogdantól kapott ki.

A legjobb magyar továbbra is Bondár Anna, aki 54. a hétfőn közzétett listán. Gálfi Dalma honfitársaihoz hasonlóan tartja top 100-as helyét, jelenleg a 94.

FÉRFIAK

Medvegyev a múlt héten megnyerte a mexikói Los Cabosban rendezett tornát, amiért 250 pontot kapott. Mögötte változatlanul a német Alexander Zverev a második, a spanyol Rafael Nadal pedig a harmadik.

A mieink közül – Fucsovics mögött – Piros Zsombor maradt a 146., Marozsán Fábián pedig 248., míg Valkusz Máté a 269. pozícióban található.

NŐI TENISZ-VILÁGRANGLISTA
(a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbb helyezés)
1. ( 1.) Iga Swiatek (lengyel) 8396 pont
2. ( 2.) Anett Kontaveit (észt) 4476
3. ( 4.) Paula Badosa (spanyol) 4190
4. ( 3.) Maria Szakkari (görög) 4190
5. ( 5.) Onsz Dzsabur (tunéziai) 4010
6. ( 6.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 3366
7. ( 7.) Jessica Pegula (amerikai) 3116
8. ( 8.) Garbine Muguruza (spanyol) 2886
9. (12.) Darja Kaszatkina (orosz) 2800
10. (10.) Emma Raducanu (brit) 2772
11. (11.) Coco Gauff (amerikai) 2746
12. (13.) Belinda Bencic (svájci) 2635
13. (14.) Leylah Fernandez (kanadai) 2534
14. (15.) Karolína Plísková (cseh) 2532
15. (16.) Simona Halep (román) 2415
...54. (55.) Bondár Anna 1079
...80. (93.) Udvardy Panna 762
...94. (96.) Gálfi Dalma 676
...133. (135.) Jani Réka 465
...290. (291.) Babos Tímea 220

FÉRFI TENISZ-VILÁGRANGLISTA
Az ATP honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés
1. ( 1.) Danyiil Medvegyev (orosz) 7875 pont
2. ( 2.) Alexander Zverev (német) 6760
3. ( 3.) Rafael Nadal (spanyol) 5620
4. ( 4.) Carlos Alcaraz (spanyol) 5035
5. ( 5.) Sztefanosz Cicipasz (görög) 5000
6. ( 6.) Novak Djokovics (szerb) 4770
7. ( 7.) Casper Ruud (norvég) 4685
8. ( 8.) Andrej Rubljov (orosz) 3710
9. ( 9.) Felix Auger-Aliassime (kanadai) 3490
10. (11.) Hubert Hurkacz (lengyel) 3015
11. (12.) Cameron Norrie (brit) 2985
12. (10.) Jannik Sinner (olasz) 2895
13. (13.) Taylor Fritz (amerikai) 2860
14. (14.) Matteo Berrettini (olasz) 2430
15. (15.) Diego Schwartzman (argentin) 2245
...91. (91.) Fucsovics Márton 572
...146. (146.) Piros Zsombor 380
...248. (251.) Marozsán Fábián 202
...269. (268.) Valkusz Máté 179

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik