Tenisz: több pihenőt szeretne Alexander Zverev

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.11.14. 13:27
null
Zverev szerint reformra szorulna a versenynaptár (Fotó: AFP)
Több pihenőidőt, a szezon október végi befejezését szeretné Alexander Zverev olimpiai bajnok teniszező – írja az MTI.


A 24 éves játékos az évzáró torinói világbajnokságon arról beszélt, hogy reformra szorulna a versenynaptár, ugyanis nem tudják megfelelően kipihenni magukat.

„A US Open után egy ezres és egy ötszázas torna, majd a világbajnokság jöhetne, így október végére befejeznénk” – mondta a Bild című lapnak Zverev, aki szerint így két teljes hónapjuk lenne a következő idény kezdete előtt.

A német játékos hozzátette, a jövő vasárnap záruló vb után alig lesz ideje kikapcsolódni, ugyanis december elején újrakezdi az edzéseket, hogy megfelelően felkészüljön a január 17-én rajtoló ausztrál nyílt bajnokságra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik