Tenisz: Sloane Stephens a női bajnok Miamiban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.01. 00:12
null
Stephens remek formában (Fotó: AFP)
A hazai közönség előtt szereplő Sloane Stephens nyerte a miami kemény pályás tenisztorna női versenyét, mivel a szombati fináléban két játszmában legyőzte a lett Jelena Ostapenkót.

 

A US Open-címvédő Stephens és a tavalyi Roland Garros-bajnok riválisa az első szettben alaposan megszenvedett adogatójátékaival: összesen nyolc bréket láthatott a közönség. A labdamenetek nagy részében Ostapenko irányított, általában az döntötte el a pontok sorsát, hogy pályára vagy azon kívülre ütötte-e a labdát.

A rövidítéssel zárult első felvonásban három szettlabdát ugyan hárított a lett játékos, ám a negyediket kihasználta Stephens és előnybe került.

A második játszmában a 25 éves amerikai már pontosabban teniszezett, így kicsivel több mint másfél óra alatt legyőzte az összesen 48 ki nem kényszerített hibát vétő vetélytársát.

Győzelmével Stephens – aki most először találkozott Ostapenkóval – hétfőtől pályafutása során először a legjobb tíz közé kerül a világranglistán. Az amerikai eddig hatszor játszott WTA-tornán döntőt, s minden alkalommal nyert, mostani menetelése során három korábbi világelsőt (Garbine Muguruza, Angelique Kerber, Viktorija Azarenka) búcsúztatott.

WTA-TORNA, MIAMI (7 972 535 dollár, kemény pálya)
NŐI DÖNTŐ

Stephens (amerikai, 13)–Ostapenko (lett, 6.) 7:6 (7–5), 6:1

WTA-TORNA, CHARLESTON (735 ezer dollár salak pályás)
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

Georgina Garcia Pérez (spanyol)–Arn Gréta 6:2, 7:6 (7–5)
Stollár Fanny–Jil Belen Teichmann (svájci) 7:5, 4:6, 7:6 (12–10)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik