Sávolt Attila (Fotó: Dömötör Csaba)

 

A 45 éves szakember úgy fogalmazott, az év végéig tervezik elkészíteni a szövetség teljes versenyrendszerének digitális fejlesztését, amelynek segítségével jövő januártól a versenyrendszerhez kapcsolódó minden folyamat online formában működik majd.

„Ezzel a rendszerrel már nagyon régóta tartozik az MTSZ, és ebben a játékosok regisztrációjától, a versenyengedélyek kiváltásától, a sportorvosi engedélyek ellenőrzésén át minden megtalálható lesz” – mondta Sávolt, hozzátéve, hogy a nemzetközi szervezetekhez (ATP, WTA, ITF) hasonlóan ebben a rendszerben minden játékosnak lesz egy online profilja, ahol nevezni tud, fizetheti az éves versenyengedélyt és a nevezési díjakat, látja majd a versenyeket, a nevezési listákat, a saját eredményeit és statisztikáit. A bírók és a szövetség munkatársai szintén tudnak majd dolgozni ezen az online felületen.

„Október végéig elkészül a játékos életpályamodell, ami az MTSZ hosszú távú sportolófejlesztésének az egyik legfontosabb eleme, és aminek már évekkel ezelőtt el kellett volna készülnie, hiszen a szakmai irányok kijelölése a szövetség egyik fő feladata” – nyilatkozta a szakmai igazgató, aki kifejtette: az életpályamodell iránymutatást ad arra vonatkozóan, hogy a játékosoknak a különböző életkorokban milyen technikai, taktikai, mentális és fizikai képességekkel kell rendelkezniük, ötéves kortól egészen a profi karrierig.

Sávolt arról is beszélt, hogy a szövetség nehéz anyagi helyzete ellenére az idén el tudtak indítani két teljesen új támogatási programot is. Az egyik a klubok versenyrendezési, a másik pedig a korosztályos válogatott játékosokkal foglalkozó edzők, nevelőedzők támogatásának programja.

„Az utánpótlás kérdése, illetve ezen belül a gyerektenisz működése, működtetése a legfontosabb hosszú távú feladatunk” – mondta a szakember, hozzátéve: „rendkívül eltökéltek és bizakodók” a jövőt illetően.

Sávolt kiemelte, a programok, tervek és elképzelések megvalósulására „garancia az a nyilvános gazdálkodás, ami az új vezetést jellemzi a szövetségben”.

„Az általunk elkezdett infrastrukturális fejlesztésnek az a célja, hogy az országban és Budapesten egyaránt pezsgő teniszélet legyen, s a jelenleginél több és jobban felszerelt centrumban teniszezhessen mindenki. Azok a teniszpályákat fenntartó önkormányzatok kaphatnak állami támogatást, amelyek megfelelnek a szakmai feltételeknek. Ennek keretében kilenc kiemelt vidéki központ és megközelítőleg ötven egyéb kisebb vidéki és budapesti teniszklub infrastrukturális fejlesztésére tettünk javaslatot a kormány felé” – jelentette ki a szakmai igazgató, aki szerint a nőknél Gálfi Dalma, Udvardy Panna és Bondár Anna, a férfiaknál Piros Zsombor, Valkusz Máté és Marozsán Fábián „egyre szebb eredményeket ér el”.

„Az érdem a játékosoké, a szakmai munkájukat irányító edzőké, valamint a családoké, de az MTSZ-ben kezd rend és rendszer lenni, ami fontos lehet mindenki számára, és ha mindez kellő tehetséggel és akarattal párosul, akkor a komolyabb eredmények is jönni fognak” – fogalmazott Sávolt Attila.

(MTI)