Tenisz: rendkívül szigorú szabályokat ígér a rendvédelmi miniszter az AO-n

Vágólapra másolva!
2021.01.12. 11:59
null
Két hét karantén vár az érkezőkre (Fotó: AFP)
Lisa Neville rendvédelmi miniszter szerint Victoria állam kormánya rendkívül szigorú koronavírus-protokollt dolgozott ki a februárra halasztott ausztrál nyílt teniszbajnokságra (Australian Open).

 

A politikus kedden közölte, a játékosoknak és a stábtagoknak – körülbelül 1200 főnek – negatív teszteredmények birtokában kell megérkezniük az országba, ennek ellenére két hetet elszigeteltségben kell tölteniük a szállodájukban.

A teniszezők naponta csupán öt órát tölthetnek a szobájukon kívül, és mindennap tesztelik őket. Akinek a vizsgálata pozitív eredményt hoz, illetve aki kontaktszemélynek számít, azt egy erre kijelölt szállodában különítik el, és edzéseken sem vehet részt.

„A teniszvilág legszigorúbb szabályait vezettük be" – szögezte le Lisa Neville. Hangsúlyozta, a hatóságoknak abból a feltételezésből kell kiindulniuk, hogy minden érkező fertőzött lehet. A miniszter hozzátette, súlyos büntetésre számíthat, aki megsérti az előírásokat.

A svájci Roger Federer, a Delray Beachben ma kieső amerikai John Isner és a francia Jo-Wilfried Tsonga már jelezte, hogy nem indul a február 8–21. között sorra kerülő ausztrál nyílt bajnokságon.

A selejtezőket Dubaiban, illetve Dohában rendezik, a főtáblán szereplő versenyzők és kísérőik csütörtöktől érkeznek Ausztráliába.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik