Tenisz: Pouille Stuttgartban, Müller Hollandiában nyert

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.18. 19:45
A francia Lucas Pouille diadalmaskodott a stuttgarti füves pályás férfi tenisztornán, miután a vasárnapi döntőben szetthátrányból fordítva legyőzte a spanyol Feliciano Lópezt.

Az ATP honlapja szerint a 125 perces finálé első szettjében a spanyol 1:1 után elnyerte ellenfele szervajátékát, amelyből aztán meg tudott élni a folytatásban. A második játszmában 6:6-ig mindketten hozták a saját adogatójátékaikat, a francia a rövidítést követően egyenlített. A döntő szettben Pouille 2:2 után brékelt, majd az összecsapáson ellenfelénél több, mint kétszer annyi ászt ütő francia (29, illetve 13) harmadik mérkőzéslabdájával lezárta a találkozót.

A 23 éves Pouille harmadik ATP-tornagyőzelmét aratta – mindhárom borításon tudott már nyerni -, idén a budapesti után a másodikat.

ATP 250-ES TORNA, STUTTGART (630 785 euró, fű)
DÖNTŐ
Pouille (francia, 4.)–F. López (spanyol) 4:6, 7:6 (7–5), 6:4

A hollandiai ’s-Hertogenbosch városában rendezett füves pályás tenisztorna férfi versenye a luxemburgi Gilles Müller sikerével zárult.

A 34 éves teniszező a döntőben a 38 esztendős Ivo Karlovicot győzte le két, rövidítéssel véget ért játszmában. A luxemburgi az egész találkozón kiválóan adogatott, horvát ellenfele mindössze hét pontot tudott nyerni fogadóként.

Müller pályafutása második tornagyőzelmét ünnepelhette, ezt megelőzően idén januárban, Sydneyben lett övé a trófea.

ATP 250-ES TORNA, 'S-HERTOGENBOSCH (660 375 euró, fű)
DÖNTŐ
Müller (luxemburgi, 4.)–Karlovic (horvát, 3.) 7:6 (7–5), 7:6 (7–4)

Ami a nőket illeti, 's-Hertogenboschban és Nottinghamben is döntőt rendeztek vasárnap délután.

A Hollandiában megrendezett füves pályás torna a 21 éves észt Anett Kontaveit sikerével zárult, aki első WTA-tornagyőzelmét aratta, miután a fináléban két játszmában legyőzte az orosz Natalija Vihljancevát.Konta

A nottinghami viadalt a 20 esztendős Donna Vekic nyerte meg, a horvát teniszező három szettben győzte le az első helyen kiemelt Konta Johannát.

WTA-TORNA, 'S-HERTOGENBOSCH (589 000 dollár, fű)
DÖNTŐ

Kontaveit (észt)–Vihljanceva (orosz) 6:2, 6:3

WTA-TORNA, NOTTINGHAM (226 750 dollár, fű)
DÖNTŐ

Vekic (horvát)–Konta (brit, 1.) 2:6, 7:6 (7–3), 7:5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik