Tenisz: novemberben rangos esemény lesz Székesfehérváron

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2022.07.08. 14:55
null
Sávolt Attila bejelentette, ATP 50-es verseny lesz Magyarországon (Fotó: Tumbász Hédi)
Újabb háttérbeszélgetést rendezett a Magyar Teniszszövetség, amelyen Szabanin Natália és Sávolt Attila vett részt. A szövetség sportigazgatója bejelentette, hazánk ATP-challengerversenyt rendez az idén, míg a fiatal játékos reméli, a jövőben is úgy jön fel a ranglistán, mint a talajvíz.

Péntek reggel a Mikoviny úton, a Nemzeti Edzésközpontban Szabanin Natália és Sávolt Attila válaszolt a kérdésekre a Magyar Teniszszövetség immár hagyományosnak nevezhető újabb háttérbeszélgetésén. A 18 éves, orosz felmenőkkel rendelkező, négy nyelven beszélő magyar játékos két egymást követő 25 000-es ITF-versenyt nyert június végén és július elején, ennek köszönhetően hétfőtől a legjobb 400 teniszező között jegyzik majd a világon. Mivel főtáblás szabadkártyát kapott a selejtező első fordulójával szombaton kezdődő budapesti 250-es WTA-versenyre (párosban Stolmár Rebekával indul), élete egyik legnagyobb erőpróbájára készül, ráadásul az is nyomást helyez rá, hogy az osztálytársai arra kérték a frissen érettségizett tehetséget, hogy küldjön nekik belépőt a tornára…

Egy célom volt, hogy minél több meccset játsszak – mondta Szabanin, amikor a sikeres viadalairól érdeklődtünk. – Az utóbbi fél évben nem sikerült túl sokszor pályára lépnem, vissza kellett hoznom a meccsrutint. Egész jól alakultak az események, mert az összes egyénit lejátszottam, amit lehetett.”

Ez a prokupljei selejtezőt beleértve 13 találkozót jelentett, s mindegyik után győztesen hagyta el a salakot. A hágai elődöntőben az argentin Nadia Podoroskával csapott össze, aki két éve elődöntős volt a Roland Garroson – mint elújságolta, volt egy kis előnye vele szemben, mert ismerte, a tévében többször is látta őt játszani, és nem volt benne olyan érzés, hogy egy földönkívüli áll a háló túloldalán, csak próbálta hozni a saját játékát, ami egész jól sikerült. Szabanin Natália már nem érzi azt, hogy kis csecsemő a felnőttek között, a fővárosi tornán is igyekszik majd élvezni minden pillanatot. Jön fel, mint a talajvíz, reméli, a jövőben is így lesz.

A Novak Djokovicsot, Danyiil Medvegyevet, Nick Kyrgiost és a konditermet kedvelő fiatal hölgy a játékáról megjegyezte, hogy balkezes, ami nagy előnyt jelent. Jól tudja használni a szerváját, jók az alapütései és a lábmunkája, továbbá mentálisan is nagyon erős, ugyanakkor minden téren tud még fejlődni. A női mezőnyből Ashleigh Bartyt kedvelte, azonban nem szeret női meccseket nézni, mert nem látja bennük a saját gondolkodását, és másképpen csinálna szinte mindent. Érdekes, hogy inkább külföldi kollégáival barátkozik, mert juniorkorában sok időt töltött velük, például Petra Marcinkóval, aki az idén Australian Opent nyert az ifik között. Ettől függetlenül elismerését fejezte ki a Wimbledonban a lányok között szépen menetelő Udvardy Lucának, néhány játékát meg is nézte az egyik sportcsatorna internetes oldalán. Kiemelte, hogy felnéz Bondár Annára, a legmagasabban rangsorolt magyar teniszezőre, tiszteli őt, és ő is szeretne példakép lenni, inspirálni a magyarokat arra, hogy teniszezzenek. Szabanin Natália szívesen mesélt arról is, mit csinál a szabadidejében.

Éppen ezen a reggelen egy sapkát horgoltam, Szerbiában mellényt. A TikTokon nagy trend, hogy a lányok maguknak horgolnak pólót – kötni is próbáltam, de az nem kötött le... Szeretek könyveket is olvasni, hármat-hármat vittem a legutóbbi versenyeimre, és kettőt-kettőt el is olvastam közülük. Leginkább a futurisztikus témák és a fantasyk vonzanak. Mérleg vagyok, talán ezért van az, hogy néha nagyon szeretek sok ember között lenni, máskor viszont inkább ülök egy helyben egyedül” – taglalta.

Szabanin általában Pozsonyban edz Dominika Cibulková akadémiáján (aki édesanyja kedvenc játékosa volt), s bár úgy érzi, még nem ment teljesen végbe az átmenete a felnőttek közé, egyelőre jól halad, nem olyan nehéz, de ez még változhat, ha rendre top 200-asokkal mérkőzik majd.

A folytatásban Sávolt Attila, a Magyar Teniszszövetség sportigazgatója vette át a szót, aki a honi női mezőnyt illetően leszögezte, biztató a jelen és a közeljövő, ugyanis három top 100-as játékosunk még nagyon messze van a végcéljától, és őket követhetik a tehetséges fiatalok, továbbá Babos Tímeának is lehet esélye visszakapaszkodni. Úgy véli, az sem kizárt, hogy a jövő heti budapesti WTA-versenyen legjobbjaink valamelyike akár első tornagyőzelmét is megszerezheti. Elmondta, hogy szeptemberben is lesz a Római Teniszakadémián rangos női esemény, akkor 125-ös WTA-versenyt rendeznek, és idén még három vagy négy 25 ezres tornát bonyolítanak le Magyarországon, vegyesen férfit és nőit. Aztán jön a csattanó: november 28-i kezdettel ATP 50-es, fedett pályás challengerre kerül sor a székesfehérvári Kiskút Tenisz Klubban, ami megfelelő évzárást biztosít a Fucsovics Márton és Balázs Attila mögötti négyesünknek, Piros Zsombornak, Valkusz Máténak, Marozsán Fábiánnak és Fajta Péternek. Magasabb szintű ATP-eseményt továbbra sem tervez a hazai szövetség, egyrészt a költségek miatt, másrészt mert jelenleg nincs olyan verseny a palettán, amelynek jogtulajdonosa lehetne.

A Nemzeti Sport kérdésére Sávolt elmondta, a szeptemberi ukrán–magyar Davis-kupa-osztályozót Litvániában rendezik, egy színvonalas vilniusi komplexumban, ahol 15–16-án, vagyis rendhagyó módon csütörtökön és pénteken mérkőzik a két fél, mert szombaton és vasárnap Egyiptomot fogadják a litvánok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik