Tenisz: nem indul az Indian Wells-i szupertornán a világelső Barty

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.28. 10:40
null
Nem indul az októberre áthelyezett Indian Wells-i szupertornán Ashleigh Barty (Fotó: AFP)
Nem indul az októberre áthelyezett Indian Wells-i szupertornán a női teniszezők világranglistáját vezető Ashleigh Barty – közölte az MTI.

 

A 25 éves ausztrál játékos visszalépéséről a torna szervezői számoltak be. Barty legutóbb a US Openen játszott, amelyen a harmadik fordulóban kiesett.

Az Indian Wells-i tornától korábban már a 2018-ban győztes Oszaka Naomi is visszalépett, a 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes Serena Williams pedig szintén jelezte, hogy nem indul el a viadalon.

Az ötödik Grand Slamnek is nevezett kaliforniai versenyt a koronavírus-járvány miatt halasztották el márciusról októberre.

Barty edzője szeptember közepén azt mondta, nem biztos, hogy indul címvédő tanítványa a novemberi világbajnokságon. Craig Tyzzer úgy fogalmazott, hogy Bartynak nem szerencsés az időpont, mert részvétele veszélyeztetné a felkészülését a januári ausztrál nyílt bajnokságra, ugyanis Mexikóból hazatérve – a koronavírus-járvány miatt – kéthetes karanténra köteleznék. Hozzátette, mivel a kínai Sencsen helyett Guadalajara lesz a helyszín, 1500 méteres tengerszint feletti magasságban zajlik majd a torna, ahol nyomásmentes labdákat használnak, amelyek normál körülmények között nem pattognak. Tyzzer akkor még azt mondta, Barty fizikailag és szellemileg is kimerült, de Indian Wellsben még elindul.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik