Tenisz: Nadal és Zverev másodszor is kikapott a United-kupán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.01.02. 18:06
null
Zverev két vereséggel kezdte az új évet (Fotó: Getty Images)
Második mérkőzését is elvesztette a 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes Rafael Nadal, illetve az olimpiai és világbajnok Alexander Zverev az újonnan életre hívott, Ausztráliában zajló tenisz United-kupán.

 

A spanyolok klasszisa, Rafael Nadal szombaton a brit Cameron Norrie-tól kapott ki Sydneyben, hétfőn pedig – bár szett- és brékelőnyben volt – a hazai közönség előtt szereplő Alex De Minaur is megverte. A további eredmények azt is jelentik, hogy a spanyolok nem juthatnak tovább.

A súlyos bokasérülése után nemrég visszatérő Zverev 2022 júniusa óta második tétmeccsén sem járt sikerrel: két nappal ezelőtt nem bírt a cseh Jirí Leheckával, a C-csoport második fordulójában pedig az amerikai Taylor Fritz is jobbnak bizonyult nála. Mivel a folytatásban honfitársa, Jule Niemeier is vereséget szenvedett az amerikai Madison Keystől, a németek már biztosan lemaradnak a továbbjutásról.

A vasárnapig tartó csapatversenyen a párharcok két női és két férfi egyesből, valamint egy vegyes párosból állnak. A körmérkőzéses szakaszt Brisbane-ben, Perthben és Sydneyben rendezik, városonként két csoport küzdelmei zajlanak. Mindegyik helyszínen a két csoportgyőztes játszik az elődöntőért, és a legjobb négy közé negyedikként a legjobb mutatóval rendelkező vesztes is bekerül. Az elődöntőkre és a fináléra Sydneyben kerül sor.

A tornán 15 millió dollárt osztanak szét, a győztesek a pénzdíj mellett 500 világranglistaponttal is gazdagodnak a férfi sorozatot szervező ATP és a női versenyeket összefogó WTA rangsorában.

TENISZ, UNITED-KUPA
A-csoport, Perth

Görögország–Belgium 1:1
Sztefanosz Cicipasz–David Goffin 6:3, 6:2
Deszpina Papamihail–Alison Van Uytvanck 5:7, 6:2, 3:6
A csoportban még Bulgária szerepel.

B-csoport, Brisbane
Lengyelország–Svájc 1:1
Iga Swiatek–Belinda Bencic 6:3, 7:6 (7–3)
Daniel Michalski–Andrea Hüsler 3:6, 2:6
A csoportban még Kazahsztán szerepel.

C-csoport, Sydney
Egyesült Államok–Németország 2:0
Taylor Fritz–Alexander Zverev 6:1, 6:4
Madison Keys–Jule Niemeier 6:2, 6:3
A csoportban még Csehország szerepel.

D-csoport, Sydney
Ausztrália–Spanyolország 1:1
Alex De Minaur–Rafael Nadal 3:6, 6:1, 7:5
Maddison Inglis–Nuria Parrizas Diaz 1:6, 3:6
A csoportban még Nagy-Britannia szerepel.

E-csoport, Brisbane
Olaszország–Norvégia 2:0
Lorenzo Musetti–Viktor Durasovic 7:6 (9–7), 6:3
Martina Trevisan–Malene Helgo 7:5, 3:6, 6:4
A csoportban még Brazília szerepel.

F-csoport, Perth
Horvátország–Franciaország 2:0
Donna Vekic–Alize Cornet 6:4, 6:3
Borna Coric–Arthur Rinderknech 7:6 (7–1), 7:6 (7–2)
A csoportban még Argentína szerepel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik