Tenisz: megint bevált a nézői tanács, Kyrgios meccslabdáról nyert

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.08.04. 09:31
null
Nick Kyrgios döntőbe „bohóckodta” magát Washingtonban (Fotó: ATP)
Akárcsak a Gombos Norbert elleni negyeddöntőben, a Sztefanosz Cicipasz elleni elődöntőben is kikérte az egyik szurkoló véleményét az ausztrálok botrányhős teniszezője, Nick Kyrgios arról, hogy hová szerváljon meccslabdánál. A nézői tanács ismét bevált, Kyrgios megnyerte a pontot, így 6:4, 3:6, 7:6-tal bejutott a washingtoni kemény pályás verseny döntőjébe.

Nemcsak a döntő szett rövidítésében, hanem a mérkőzés korábbi szakaszában is történtek „megmagyarázhatatlan” események: nehéz megfejteni például annak az okát, hogy Kyrgios miért kezdett el megállás nélkül dumálni és ütőt csapkodni, amikor 6:4, 2:0-ra vezetett… Ennek természetesen nem is lett jó vége, Cicipasz kihasználta, hogy az ausztrál nem ura önmagának (életében vélhetően nem utoljára történt ez meg…), fordított, és kiharcolta a harmadik szettet.

A döntő játszmában csak a görög jutott el bréklabdákig – 2:2-nél kettőig –, de ezeket Kyrgios hárította, így rövidítésben dőlt el a továbbjutás. Abban az ausztrál már 5–1-re is vezetett, ám Cicipasz 6–5-re fordított, Kyrgios azonban két adogatóponttal ismét előnybe került, majd 8–7-nél ő jutott meccslabdához.

Ekkor hátrasétált a lelátóhoz, megbeszélte az egyik nézővel, hogy hogyan játssza le a következő pontot, majd a terveket tökéletesen kivitelezve befejezte a mérkőzést, és 2 óra 7 perc játék után bejutott a döntőbe.

Elgondolkodtató statisztikai adat, hogy Kyrgios mérlege az idén 4–1 a top 10-es játékosokkal szemben, 80 százalékos mutatójával ebben az évben ő a leghatékonyabb az ATP Touron az éljátékosok ellen…

Az ausztrál a döntőben a világranglistán tizedik orosz Danyiil Medvegyevvel csap össze, aki 2019-ben a negyedik ATP-fináléjára készül.

A KYRGIOS–CICIPASZ MÉRKŐZÉS LEGSZEBB LABDAMENETEI

A Los Cabos-i viadal döntőjében az argentin Diego Schwartzman két játszmában legyőzte az amerikai Taylor Fritzet, ezzel megszerezte pályafutása első kemény pályás, összességében a harmadik ATP-tornagyőzelmét.

ATP Tour on Twitter

@dieschwartzman picks up his first of 2019 in Los Cabos! He defeats Taylor Fritz 7-6(6), 6-3. | #ATC2019 https://t.co/RlbrYOfSiP



ATP 250-ES TORNA, LOS CABOS (715 455 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ

Schwartzman (argentin, 3.)–Fritz (amerikai, 5.) 7:6 (8–6), 6:3

ATP 500-AS TORNA, WASHINGTON (1 890 165 dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ

Kyrgios (ausztrál)–Cicipasz (görög, 1.) 6:4, 3:6, 7:6 (9–7)
Medvegyev (orosz, 3.)–Gojowczyk (német) 6:2, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik