Tenisz: a nyolcaddöntőben búcsúzott a világelső Swiatek, Gauff negyeddöntős Torontóban

MTI/L. M.MTI/L. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.12. 07:28
null
Swiatek 3 óra 1 perces meccsen kapott ki brazil ellenfelétől (Fotó: Getty Images)
A világelső lengyel Iga Swiatek a nyolcaddöntőben búcsúzott a 2.7 millió dollár (egymilliárd forint) összdíjazású torontói kemény pályás női tenisztornán. Az amerikai Cori Gauff három játszmában legyőzte a fehérorosz Arina Szabalenkát.

A világelső lengyel Iga Swiatek a nyolcaddöntőben búcsúzott a 2.7 millió dollár (egymilliárd forint) összdíjazású torontói kemény pályás női tenisztornán.

Swiatek csütörtökön nagy csatában maradt alul a világranglistán 24. helyezett brazil Beatriz Haddad Maiával szemben, aki 3 óra 1 perc alatt győzte le esélyesebb ellenfelét.

Szintén a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a harmadik kiemelt görög Maria Szakkarinak, akit ugyancsak három szettben a 14. kiemelt cseh Karolína Plísková múlt felül.

A 10. kiemelt Cori Gauff a döntő szettben rövidítésben bizonyult jobbnak a hatodik helyen rangsorolt Arina Szabalenkánál, az összecsapás 3 óra 13 percig tartott.

Az amerikai negyeddöntős ellenfele a 15. kiemelt román Simona Halep lesz majd, aki a svájci Jil Teichmannt búcsúztatta a nyolcaddöntőben.

WTA 1000-ES TORNA, TORONTO (2.7 millió dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES
NYOLCADDÖNTŐ

Haddad Maia (brazil)–Swiatek (lengyel, 1.)) 6:4, 3:6, 7:5
Ka. Plísková (cseh, 14.)–Szakkari (görög, 3.) 6:1, 6:7 (9–11), 6:3
Bencic (svájci, 12.)–Muguruza (spanyol, 8.) 6:1, 6:3
Cseng (kínai)–Andreescu (kanadai) 7:5, 5:7, 6:2
Putyinceva (kazah)–Riske-Amritraj (amerikai) 6:3, 7:5
Gauff (amerikai, 10.)–Szabalenka (fehérorosz, 6.) 7:5, 4:6, 7:6 (7–4)
Pegula (amerikai, 7.)–Giorgi (olasz) 3:6, 6:0, 7:5
Halep (román, 15.)–Teichmann (svájci) 6:2, 7:5

A negyedik kiemelt norvég Casper Ruud nagy küzdelemben jutott be a negyeddöntőbe a 6.6 millió dollár (2.6 milliárd forint) összdíjazású montreali kemény pályás férfi tenisztornán.

A viadal csütörtöki nyolcaddöntőjében Ruud három játszmában kerekedett a 14. kiemelt spanyol Roberto Bautista fölé, az összecsapás 3 óra 19 percig tartott.

Ruud negyeddöntős ellenfele a hatodikként rangsorolt kanadai Félix Auger-Aliassime lesz, aki a nyolcaddöntőben a kilencedik kiemelt brit Cameron Norrie-t győzte le két szettben.

ATP-1000-ES TORNA, MONTREAL (6.6 millió dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES
NYOLCADDÖNTŐ

Ruud (norvég, 4.)–Bautista Agut (spanyol, 14.) 6:7 (4–7), 7:6 (7–4), 6:4
Auger-Aliassime (kanadai, 6.)–Norrie (brit, 9.) 6:3, 6:4
Carreno Busta (spanyol)–Sinner (olasz, 7.) 6:2, 6:4
Hurkacz (lengyel, 8.)–Ramos-Vinolas (spanyol) 6:7 (6-8), 6:2, 7:6 (7–3)
Evans (brit)–Fritz (amerikai, 10.) 7:6 (7–5), 1:6, 7:5
Paul (amerikai)–Cilic (horvát, 13.) 6:4, 6:2
Draper (brit)–Monfils (francia, 17.) 6:2, 0:2-nél Monfils feladta
Kyrgios (ausztrál)–De Minaur (ausztrál) 6:2, 6:3

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik