Tenisz: Fucsovics sérülés miatt feladta stuttgarti mérkőzését

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.06.10. 18:28
null
Fucsovics Márton adogat a stuttgarti negyeddöntőben (Fotó: Getty Images)
A hátfájással küszködő Fucsovics Márton a második játszmában, 6:7, 0:3-nál feladta a Nick Kyrgios elleni negyeddöntőt a stuttgarti füves pályás teniszverseny pénteki napján, így az ausztrál játékos jutott be a legjobb négy közé, ahol Andy Murray lesz az ellenfele.

 

Bár kettős hibával kezdett, a hátfájással kínlódó Fucsovics Márton adogatásai kezdetben jól működtek – a hetedik gém lezárásakor már a hetedik ászt ütötte (4:3). Nick Kyrgios szervái szintén ültek, a következő gémben három fogadhatatlant ütött, és az ausztrál volt az is, aki a meccs első bréklehetőségét kiharcolta. Gyönyörű fonák keresztjét azonban nem követte újabb pont, Fucsovics hárította a bréklabdát, majd egy jól előkészített fonák egyenessel behúzta a gémet (5:5).

A szett utolsó két gémjében folytatódott a szervaháború, a rövid labdameneteket rendre az adogató nyerte, így következhetett a rövidítés. Fucsovics kezdett, sajnos az első labdamenet után brékhátrányba került, a későbbiekben egy kettős hiba is becsúszott, így Kyrgios simán behúzta a tie-break-et.

Az első játszma után Fucsovicsot ápolni kellett, kenték-masszírozták a derekát, és vállalta a folytatást.

Kyrgios kettős hibával indítva is simán nyerte az első gémet, majd a meccs folyamán először elvette magyar riválisa adogatójátékát. A következő sajátját simán hozta, és Fucsovics Márton akkor elérkezettnek látta az időt, hogy sérülten, fájdalmakkal küzdve ne erőlködjön tovább – 54 perc után feladta az elúszóban lévő mérkőzést.

ATP-TORNA, BOSS OPEN, STUTTGART (692 235 euró, fű)
NEGYEDDÖNTŐ

Nick Kyrgios (ausztrál)–Fucsovics Márton 7:6 (7–3), 3:0-nál Fucsovics sérülés miatt feladta
Murray (brit)–Cicipasz (görög, 1.) 7:6 (7–4), 6:3
Berrettini (olasz, 2.)–Sonego (olasz, 6.) 3:6, 6:3, 6:4
Otte (német)–Bonzi (francia) játék nélkül, a francia teniszező betegség miatt visszalépett

Az elődöntőben: Murray–Kyrgios, Otte–Berrettini

Nick Kyrgiosnak ezúttal nem kellett megszakadnia a továbbjutásért (Fotó: Getty Images)
Nick Kyrgiosnak ezúttal nem kellett megszakadnia a továbbjutásért (Fotó: Getty Images)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik