Tenisz: Fucsovics másfél óra alatt búcsúzott a madridi tornától

Vágólapra másolva!
2021.05.02. 17:01
null
Fucsovics harmadszor is kikapott Bubliktól (Fotó: AFP)
A férfi tenisz-világranglistán 39. helyen álló Fucsovics Márton 1 óra 28 perc alatt 7:6, 6:3-ra kikapott a kazah Alekszandr Bubliktól a madridi tenisztorna 1. fordulójában. Ezzel a magyar játékos továbbra sem tudott idén mérkőzést nyerni salakpályán.

Fucsovics Márton az elmúlt hetek pihenője után Madridban az ATP 1000-es besorolású tornáján tért vissza a teniszpályákra, ám ennél vélhetően sikeresebb újrakezdésről álmodott: Alekszandr Bublik négy hellyel mögötte áll a világranglistán, s ugyan kettejük mérlege a kazah fiú 2–1-es vezetését mutatta, azért nem tűnt legyőzhetetlen ellenfélnek.

Jól is kezdett Fucsovics, az első négy adogatójátékában mindössze három pontot engedélyezett ellenfelének, majd brékelte is, azaz 5:3-nál az első játszmáért adogathatott, ám Bublik visszavette a bréket, és lendületből rövidítésre mentette a szettet. Ebben ismét Fucsovics kezdett jobban, s már 5–2-re is vezetett, amikor valami megtört, mert a kazah zsinórban öt pontot szerezve 7:6-ra elvitte az első játszmát.

Ebből a gödörből Fucsovics már nem tudott visszajönni. A második játszmában az első adogatását rögtön el is vesztette, s ezt már nem tudta visszavenni: 34 perc alatt a kazah megnyerte a második szettet, s ezzel a mérkőzést is.

Fucsovics alig másfél óra alatt elvesztette idei második salakos meccsét is.

ATP 1000-ES TORNA, MADRID (salakpálya, 2 614 465 euró)
1. FORDULÓ

Bublik (kazah)–Fucsovics 7:6 (7–5), 6:3

A TALÁLKOZÓ ÖSSZEFOGLALÓJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik