Tenisz: Fucsovics két szettben kikapott az U21-es világbajnoktól

Vágólapra másolva!
2020.11.10. 14:39
null
Fucsovics Márton szófiai szereplése az első fordulóban véget ért (Fotó: AFP, archív)
Fucsovics Márton két játszmában, 6:2, 6:4-re kikapott az U21-es világbajnok olasz Jannik Sinnertől a szófiai kemény pályás ATP 250-es tenisztorna első fordulójának záró mérkőzésén.

 

Fucsovics Márton szép emlékeket őrizhet Szófiából, hiszen tavaly többek között Andreas Seppi és Matteo Berrettini legyőzésével döntőbe jutott a bulgáriai versenyen, ott azonban két játszmában kikapott Danyiil Medvegyevtől. Idén ismét egy olasz játékos ellen kezdett a világranglistán jelenleg 55. magyar játékos, a 19 éves Jannik Sinnerrel (44.), aki tavaly megnyerte az U21-es ATP-világbajnokságot, 2020-ban pedig – pályafutása eddigi legjobb Grand Slam-eredményeként – negyeddöntős volt a Roland Garroson.

Fucsovics eddig egyszer játszott a fiatal olasszal, az idei Australian Open második fordulójában viszonylag simán (6:4, 6:4, 6:3) legyőzte őt.

Ettől most a magyar teniszező sajnos igen messze volt, elsősorban az instabil adogatójátéka miatt: Fucsovics az első szettet úgy veszítette el 6:2-re, hogy összesen tíz bréklabdát hárított – ebből nyolcat az első két gémben –, de közben háromszor is elbukta a szerváját.

A magyar játékos először 2:6, 0:3-nál tudta úgy hozni az adogatását, hogy Sinner nem jutott el bréklabdáig, és ez jót is tehetett a lelkiállapotának, hiszen ezt követően 1:4-ről felállva, 3:4-nél újabb három bréklehetőséget hárítva a nyíregyházi teniszező ki is egyenlített, sőt 4:4-nél neki volt bréklabdája!

Ezt azonban Sinner hárította, majd a meccs egészét jól tükrözve egy újabb sikeres fogadógémmel, azon belül is egy tűpontos, a vonalat még éppen elcsípő tenyeressel befejezte az 1 óra 36 percig tartó találkozót (4:6).

Fucsovics számára így befejeződött a 2020-as versenyszezon, Sinner pedig a selejtezőből induló, onnan szerencsés vesztesként főtáblára kerülő svájci Marc-Andrea Hüsler (149.) ellen folytatja a második körben.

ATP 250-ES TORNA, SZÓFIA (389 270 euró, kemény pálya)
1. FORDULÓ

Sinner (olasz)–Fucsovics (magyar) 6:2, 6:4
Gasquet (francia)–Carballés (spanyol) 6:3, 6:4
Simon (francia)–Martin (szlovák) 6:2, 6:2

WTA-TORNA, LINZ (202 250 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ

Rus (holland)–Zidansek (szlovén) 6:4, 6:4
Fett (horvát)–Martincová (cseh) 6:2, 3:1-nél Martincová feladta
Giorgi (olasz)–Sorribes (spanyol) 6:3, 5:7, 6:4

Jannik Sinner közel sem játszott hibátlanul, de megérdemelten nyert (Fotó: ATP)
Jannik Sinner közel sem játszott hibátlanul, de megérdemelten nyert (Fotó: ATP)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik