Tenisz: Fucsovics döntő játszmában legyőzte Opelkát Rotterdamban

Vágólapra másolva!
2021.03.02. 01:28
null
Fucsovics nagy küzdelem után győzött (Fotó: https://twitter.com/abnamrowtt)
A Rotterdamban zajló, 2 millió dollár összdíjazású ATP 500-as tenisztorna első fordulójában Fucsovics Márton döntő szettben, 7:6 (7–2), 6:7 (4–7) 7:6 (7–4)-re legyőzte az amerikai Reilly Opelkát, és ezzel bejutott a legjobb 16 közé.

A legfrissebb világranglistán 59. helyen álló Fucsovics Márton meccse a 38. helyet elfoglaló amerikai Reilly Opelka ellen eredetileg este 9 órás kezdésre volt meghirdetve, de hogy végül csak másfél órával később léphetett pályára a magyar éljátékos, annak egyszerű oka volt. A korábbi világelső, kétszeres olimpiai és háromszoros Grand Slam-tornagyőztes Andy Murray szetthátrányból fordítva győzött a szabadkártyával induló holland Robin Haase ellen két és fél órás csatában.

Fucsovicsék talán még izgalmasabb mérkőzést produkáltak, miután sorra kerültek.

Az első játszma elején előbb a 211 centi magasra nőtt Opelka érvényesítette első fogadóelőnyét, majd rögtön utána Fucsovics is, akinek a következő fogadójátékában is volt két újabb bréklabdája, de ezeket nem tudta kihasználni az amerikai szervagép ellen, ahogyan 5:5-nél sem. Végül az első játszma rövidítésben dőlt csak el. Ebben a műfajban az egyébként nagyon magabiztos első szervákkal operáló magyar fiú hamar elhúzott 3–0-ra, sőt később még egyszer elvette ellenfele adogatását, majd 6–2-nél érvényesítette az első játszmalabdáját, így 56 perc alatt 7:6-ra nyerte is a szettet.

A MECCS EGYIK LEGSZEBB PONTJA

A második játszma elején a magyar fiú továbbra is kiválóan adogatott, míg amerikai ellenfele rengeteg ki nem kényszerített hibát vétett. Fucsovicsnak – miközben biztos kézzel játszva hozta szervajátékait – 3:2-nél két, majd 4:3-nál egy lehetősége is volt, hogy fogadóként játékot nyerjen, ám Opelka ezeket hárítani tudta, és miután több bréklabda nem akadt, ismét jöhetett a rövidítés. Ez pedig most fordítva kezdődött, mint az első szett végén, ezúttal Opelka lépett meg 3–0-ra, az itt szerzett előnyét megőrizte, és 59 perc alatt egyenlített – következhetett a döntő játszma.

Ennek az elején az amerikai első fogadójátékánál rögtön bréklabdához jutott – a második játék óta először –, de végül nem tudott vele élni. A két teniszező közül fáradtabbnak tűnő Opelka a folytatásban nem jutott fogadóelőnyhöz, ám sajnos ugyanez igaz Fucsovicsra is, így egyre inkább közeledett az újabb rövidítés. Miután mindketten hozták a továbbiakban a saját adogatásaikat, ez végül a játszma 50. percében be is következett – de azt azért jegyezzük meg, ebben a szettben is Fucsovics szállította a szebb pontokat, ahogy az egész meccsen.

A döntő rövidítést ismét Opelka kezdte, és ugyan megint a fogadóé – Fucsovicsé – lett az első pont, ezúttal a második is, vagyis gyorsan leapadt a magyar fiú előnye. A fordulópont 4–4-nél jött el, amikor Fucsovics egy parádés fogadással elvette az egyik szerváját, majd 6–4-nél két meccslabdához jutott, és az elsőt meg is csinálta!

A MECCSLABDA

Ezzel Fucsovics Márton 2 óra 50 perc alatt legyőzte Opelkát, és bejutott a második fordulóba, ahol vagy az őt tavaly ezen a tornán legyőző Roberto Bautistával vagy a szintén spanyol Alejandro Fokinával találkozik. Mivel a két spanyol összecsapása csak a szerdai programban kapott helyet, ez azt is jelenti, hogy Fucsovics legkorábban csütörtökön lép pályára.

TENISZ
ATP 500-AS TORNA, ROTTERDAM (2 098 480 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Fucsovics–Opelka (amerikai) 7:6 (7–2), 6:7 (4–7) 7:6 (7–4)
Nisikori (japán)–Auger-Aliassime (kanadai, 7.) 7:6 (7–4), 6:1
Norrie (brit)–Baszilasvili (grúz) 6:0, 6:3
Murray (brit)–Haase (holland) 2:6, 7:6 (7–2), 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik