Tenisz: nagy bravúr – Fucsovics legyőzte Hurkaczot Stuttgartban

Vágólapra másolva!
2022.06.09. 16:24
null
Fucsovics Márton legyőzte Hubert Hurkaczot Stuttgartban (Fotó: AFP)
Fucsovics Márton három szettben legyőzte a nyolcaddöntőben a harmadik kiemelt Hubert Hurkaczot a stuttgarti füves pályás férfi tenisztornán. A korábbi világelső Andy Murray is győzött, búcsúzott viszont a 4. kiemelt kanadai Denis Shapovalov.

 

A világranglistán 55. magyar játékosra csütörtökön a 13. helyen álló lengyel kiválóság várt, akit mindkét eddigi találkozójukon legyőzött: a 2018-as budapesti challengerversenyen, és néhány hónappal később Cincinnatiben is Fucsovics lépett tovább 2:1-gyel.

A 25 éves wroclawi játékos már bizonyította, hogy remek teljesítményre képes füvön, tavaly ugyanis az elődöntőig jutott Wimbledonban. Menetelése során többek között Danyiil Medvegyevet és Roger Federert is búcsúztatta, a svájci sztárt ráadásul három szettben, amire előzőleg még 2002-ben a horvát Mario Ancic volt képes a londoni Grand Slamen.

A csütörtöki találkozót a nyíregyházi teniszező kezdte jobban, rögtön elvette 196 centis ellenfele adogatását, ám 3:1-ről a lengyel egyenlített. Fucsovics 5:5-nél ismét bravúrral brékelt, majd könnyedén kiszerválta a szettet, amely 40 percig tartott.

A folytatásban a 30 éves magyarnak első adogatójátékában három bréklabdát kellett hárítania, ezt követően egyik játékos sem jutott el fogadóelőnyig. A rövidítés 3–3-ig jól alakult Fucsovics számára, ezt követően azonban Hurkacz sorozatban három labdamenetet megnyert, innen pedig – bár a nyíregyházi teniszező négy szettlabdát hárított – már nem volt visszaút.

A döntő szettben a magyar teniszező 3:2-nél egyetlen bréklehetőségét kihasználta, és mivel adogatóként nem adott lehetőséget riválisának, 2 óra 12 perc alatt továbbjutást ünnepelhetett.

A Davis-kupa-válogatott kiválóságára a következő fordulóban a Nick Kyrgios–Nikoloz Baszilasvili találkozó továbbjutója vár.

Fucsovics tavaly már az első fordulóban kiesett Stuttgartban, így az idén pluszban gyűjtött pontokat Németországban, ami azért is fontos a számára, mert egyelőre nem döntött arról, hogy elindul-e a hónap végén rajtoló wimbledoni bajnokságon. Egy évvel ezelőtt ugyanis negyeddöntőt vívott Londonban, ahol ezúttal – az orosz és fehérorosz játékosok kizárására válaszul – a férfi sorozatot szervező ATP nem oszt majd ranglistapontokat. Ennek értelmében Fucsovics nem tudja „megvédeni” tavaly ott szerzett 360 pontját (jelenleg 990 pontja van), és akár a top 100-ból is kicsúszhat, így elképzelhető, hogy Wimbledon alatt inkább pontokat hozó kisebb challengertornákon vesz részt.

A kétszeres wimbledoni bajnok Andy Murray a nyolcaddöntőben a torna hetedik kiemeltjét, a kazah Alekszandr Bublikot győzte le két játszmában úgy, hogy a második felvonásban 2:5-ről, három játszmalabdát hárítva fordított.

A kiemeltek közül szintén búcsúzott a negyedikként rangsorolt kanadai Denis Shapovalov (16. a világranglistán), őt a hazai közönség előtt szereplő Oscar Otte (61.) verte meg két, rövidítéssel záruló szettben.

ATP, STUTTGART (692 235 euró, fű)
2. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Fucsovics Márton–Hubert Hurkacz (lengyel, 3.) 7:5, 6:7, 6:3
Otte (német)–Shapovalov (kanadai, 4.) 7:6 (8–6), 7:6 (7–4)
Sonego (olasz, 6.)–Struff (német) 7:6 (7–2), 7:6 (7–4)
Murray (brit)–Bublik (kazah, 7.) 6:3, 7:6 (7–4)
A jövő hétfőtől újra világelső Danyiil Medvegyev negyeddöntőbe jutott csütörtökön a hollandiai 's-Hertogenbosch városában zajló füvespályás tenisztorna 725 ezer euró (286 millió forint) összdíjazású férfiversenyében.

Az orosz játékos a nyolcaddöntőben azt a francia Gilles Simont győzte le két játszmában, akinek csütörtökön ez már a második találkozója volt, ugyanis a szerdai esőzés miatt ugyanezen a napon fejezte be az ausztrál James Duckworth elleni első fordulós összecsapását is.
A kiemeltek közül rajta kívül csak a másodikként rangsorolt kanadai Felix Auger-Aliassime, valamint a nagy csatát vívó orosz Karen Hacsanov tudott negyeddöntőbe jutni.

ATP 250-ES TORNA, 'S-HERTOGENBOSCH (725 540 euró, fű)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Medvegyev (orosz, 1.)-Simon (francia) 7:5, 6:4
Auger-Aliassime (kanadai, 2.)-Griekspoor (holland) 7:6 (7-2), 7:6 (7-5)
van Rijthoven (holland)-Fritz (amerikai, 3.) 6:7 (9-11), 7:5, 6:4
Mannarino (francia)-De Minaur (ausztrál, 4.) 6:2, 6:3
Hacsanov (orosz, 5.)-Majchrzak (lengyel) 5:7, 7:5, 7:6 (7-5)
Gaston (francia)-Brooksby (amerikai, 8.) 3:6, 6:3, 7:5
Ivaska (fehérorosz)-Ruusuvuori (finn) 6:4, 6:2
Nakashima (amerikai)-Querrey (amerikai) 7:6 (7-4), 7:6 (8-6)
1. forduló (a 16 közé jutásért):
Simon (francia)-Duckworth (ausztrál) 6:4, 7:6 (11-9)

 

 

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik