Tenisz: Bondár–Udvardy meccs a 16 között Palermóban

Vágólapra másolva!
2022.07.19. 20:28
null
Bondár Anna Udvardy Panna ellen játssza a nyolcaddöntőt Palermóban (Fotó: Micheller Szilvia)
Bondár Anna után Udvardy Panna is bejutott a nyolcaddöntőbe kedden a Palermóban zajló 250 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán. Fabio Fognini szintén nyolcaddöntős a Hamburgban zajló salakpályás torna férfiversenyében – írja az MTI.

 

WTA PALERMO

A világranglistán pályafutása legjobbjaként 50. helyen álló Bondár Anna a szicíliai viadal nyitó körében a francia Clara Burellel (134.) csapott össze, akivel szemben 1–1 volt az örökmérlege. Harmadik csatájuk első szettjében összesen öt brék született, és mivel ebből a 25 éves szeghalmi játékos jött ki jobban, 45 perc után megszerezte a vezetést.

Bondár a második játszmában a legelején, valamint 4:2-es vezetésénél vette el 21 esztendős riválisa adogatójátékát, és bár 5:2-nél Burel meccslabdát hárítva brékelni tudott, Bondár 1 óra 34 perc után a továbbjutást ünnepelhette.

A világranglistán 108. helyen álló Udvardy Panna első fordulós ellenfele a szabadkártyával induló, hazai közönség előtt szereplő Lucrezia Stefanini volt, aki 194. a WTA-rangsorban.

A viadala honlapja szerint Udvardy az első szettben hatékonyabban teniszezett riválisánál, Stefanini minden adogatójátékában eljutott bréklabdáig, és mivel három alkalommal ezeket ki is tudta használni, 42 perc után előnybe került.

A második játszmára összeszedte magát a 24 éves olasz játékos, aki 2:2-nél elvette Udvardy szervajátékát, és egészen 5:4-ig magabiztosan őrizte sajátjait. Ekkor a kaposvári teniszező fogadóként négy szettlabdát hárított és brékelt, a rövidítésben pedig Stefanini csak egy adogatása után tudott pontot nyerni, így az 1 óra 51 perces találkozó végén a magyar játékos ünnepelhetett.

Udvardy a nyolcaddöntőben Bondár Annával találkozik.

Kedden este Udvardy Panna, oldalán az orosz Amina Ansbával bejutott a páros negyeddöntőjébe is. Udvardyék az első játszmát simán elveszítették a Vang Hszi-jü, Csang Suaj kínai kettőssel szemben, ám utána egyenlítettek, és végül döntő rövidítésben bizonyultak jobbnak.

ATP HAMBURG

A 35 éves Fognini a szlovén Aljaz Bedenét győzte le három játszmában a keddi nyitó körben, ezzel 400. sikerét aratta az ATP-sorozatban.

Az első helyen kiemelt spanyol Carlos Alcaraz szintén nagy csatában, a döntő szettben a rövidítést megnyerve jutott a legjobb 16 közé a német Nicola Kuhn ellen.

TENISZ
WTA 250-ES TORNA, PALERMO (251 750 dollár,
salak)
EGYES, 1. FORDULÓ

Bondár Anna (7.)–Clara Burel (francia) 6:4, 6:4
Udvardy Panna–Lucrezia Stefanini (olasz) 6:1, 7:6 (7–4)
Parry (francia)–Davis (amerikai) 7:6 (7–5), 6:2
Avaneszjan (orosz)–Alves (brazil) 6:2, 5:7, 6:1
Putyinceva (kazah, 2.)–Fourlis (ausztrál) 6:3, 6:2
Garcia (francia, 5.)–Paquet (francia) 6:7 (2–7), 6:2, 6:2
Bronzetti (olasz)–Vang Hszi-jü (kínai) 6:3, 6:3
Cocciaretto (olasz)–Errani (olasz) 6:1, 6:0
Grabher (osztrák)–Vang Hszin-jü (kínai) 6:3, 6:3
PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Udvardy Panna, Amina Ansba (magyar, orosz)–Vang Hszi-jü, Csang Suaj (kínai) 2:6, 6:3, 10–6 – döntő rövidítés

ATP 500-AS TORNA, HAMBURG (1.77 millió euró, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ
Karacev (orosz)–Baszilasvili (grúz, 6.) 6:4, 6:0
Krajinovics (szerb)–Báez (argentin) 6:1, 4:6, 7:6 (8–6)
Galan Riveros (kolumbiai)–Coria (argentin) 7:6 (7–4), 6:4
Cerúndolo (argentin)–Altmaier (német) 2:6, 6:4, 6:2
Alcaraz (spanyol, 1.)–Kuhn (német) 3:6, 6:1, 7:6 (7–3)
Ruusuvuori (finn)–Schwartzman (argentin, 3.) 7:5, 6:4
Carreno (spanyol, 4.)–Nardi (olasz) 6:2, 6:1
Griekspoor (holland)–Rune (dán, 8.) 7:6 (10–8), 7:5
Coric (horvát)–Djere (Györe, szerb) 1:6, 7:6 (7–4), 6:3
Fognini (olasz)–Bedene (szlovén) 6:3, 3:6, 7:6 (7–5)

WTA 250-ES TORNA, HAMBURG (203 ezer euró, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ
Kontaveit (észt, 1.)–Bara (román) 6:3, 7:6 (7–3)
Pera (amerikai)–Ruse (román, 9.) 6:0, 6:4
Zuger (svájci)–Niemeier (német) 6:4, 0:6, 6:4
Krunics (szerb)–Lisicki (német) 6:4, 6:2
NYOLCADDÖNTŐ
Krejcíková (cseh, 3.)–Frech (lengyel) 6:3, 6:0
Petkovic (német, 8.)–Doj (japán) 6:4, 6:3
Siniaková (cseh)–Pigossi (brazil) 6:1, 6:1

ATP 250-ES TORNA, GSTAAD (534 555 euró, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ
Hanfmann (német)–Garín (chilei, 6.) 6:3, 6:4
Thiem (osztrák)–Gaston (francia, 7.) 1:6, 6:1, 7:6 (9–7)
Munar (spanyol)–Zapata (spanyol) 6:3, 3:6, 7:5
Gasquet (francia)–Carballes (spanyol) 7:5, 6:4
E. Ymer (svéd)–Paire (francia) 6:2, 2:0-nál Paire feladta
Varillas (perui)–Sonego (olasz) 7:6 (7–5), 6:2
Jarry (chilei)–Monteiro (brazil) 6:7 (9–11), 7:6 (7–4), 7:6 (8–6)
Stricker (svájci)–Hüsler (svájci) 6:7 (2–7), 7:6 (7–2), 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik