Djokovics legyűrte Del Potrót, így már elődöntős

Vágólapra másolva!
2013.11.07. 16:37
null
Djokovics fejben ismét jól bírta a végjátékot (Fotó: Action Images)
A világranglista-2. Novak Djokovics háromszettes csatában legyőzte Juan Martín del Potrót a Londonban zajló ATP-világbajnokság csoportkörének második fordulójában. A mérkőzést 6:3, 3:6, 6:3-ra nyerte meg a szerb úgy, hogy mindegyik játszmában egy brék volt 3:2-nél. Djokovics két forduló után két győzelemmel áll, és továbbjutott. Del Potro a folytatásban Federerrel vív a továbbjutásért, miután a svájci két játszmában nyert Richard Gasquet ellen.

DJOKOVICS–DEL POTRO

Djokovics és Del Potro immár ötödik meccsét játszotta egymással ebben az évben, és a meccs előtt a szerb az összmérleg (10–3) mellett az idei eredmények miatt is nagyobb önbizalommal várhatta az összecsapást, hiszen Dubaiban, Wilmbledonban és Sanghajban is ő vetett véget az argentin menetelésének, miközben Del Potro csak az Indian Wells-i tornán tudott nyerni.

Mindkét játékos számíthatott rá, hogy kevés lehetősége lesz a meccsen, és azt kell megragadni, és Djokovicsnak az első szett közepén sikerült is. A szerb összességében kiegyensúlyozottabbnak tűnt a meccs elején, 3:2 brékelt is, innét pedig a kezében volt a játszma. Del Potrónak csak két bréklabdája volt, de nem igazán volt esélye.

Nem úgy a második játszmában, amikor mindkét fél nagyon figyelt az adogatásaira, és a fogadóknak nem sok esélye volt. Ismét 3:2-nél jött a fordulatot hozó brék, Djokovics kicsit kihagyott, az argentin pedig szerencsével kihasználta a felkínált lehetőséget, és az ideges szerb gyengélkedését kihasználva egyenlített.

Következett a harmadik játszma, amelynek az elején többször Djokovics tűnt bizonytalannak, végül mégis felülemelkedett magán és ellenfelén – harmadszor is 3:2 után veszített az adogató játékot –, és célegyenesbe fordult. A világranglista-2. nagy csatában 6:3, 3:6, 6:3-ra legyőzte Del Potrót, és ezzel már biztosan elődöntős.

FEDERER–GASQUET

Federerrel még sohasem fordult elő az ATP-világbajnokságon, hogy két egymást követő csoportmérkőzésen kikapott volna. A francia Richard Gasquet elleni mérkőzésen már a harmadik játékban elvette Gasquet adogatását, de 4:3-nál az Olivier Giroud Arsenal-csatár helyszíni támogatását is élvező francia két bréklabdához jutott, és Federer ásza után a másikat ki is használta.

A következő két gémben jobban összpontosított Federer, és miután azonnal visszabrékelt, nullára nyert játékkal szettelőnybe került. A svájci a második szett elejére is átmentette lendületét, 2–0-s előnybe került, és – bár Gasquet többször is bréklabdához jutott, – már nem engedte vissza a meccsbe riválisát.

Gasquet Federer 5:3-as vezetésénél szervált, de a svájci egymás után jutott meccslabdákhoz,. A hatodikat kihasználta, és 6:4, 6:3-ra győzni tudott.

BARCLAYS ATP WORLD TOUR FINALS, LONDON (6 000 000 dollár, kemény pálya)
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Federer (svájci, 6.)–Gasquet (francia, 8.) 6:4, 6:3
Djokovics (szerb, 2.)–Del Potro (argentin, 4.) 6:3, 3:6, 6:3

Az állás: 1. Djokovics 2/0 (4:2), 2. Federer 1/1 (3:2), 3. Del Potro 1/1 (3:3), 4. Gasquet 0/2 (1:4)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik