Tenisz: egyelőre 40 ezer dolláros büntetést kapott az őrjöngő Zverev

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.25. 11:08
null
Zverev megfeledkezett magáról a mérkőzés végén (Fotó: AFP)
A világranglistán harmadik Alexander Zverev 40 ezer dolláros (13.2 millió forint) büntetést kapott, amiért az acapulcói férfi tenisztornán dühkitörése közben majdnem rácsapott a mérkőzésvezetőre az ütőjével – közölte az MTI.

A versenyeket szervező ATP ugyanakkor közölte: tovább vizsgálja az esetet, ami azt jelenti, hogy a német játékosnak – akit a történtek után azonnal kizártak a viadalról – akár további szankciókkal is számolnia kell.

A most bejelentett bírság egyik fele szóbeli sértésért, a másik pedig sportszerűtlen viselkedésért jár. Zverev emellett nem kapja meg a 31 ezer dolláros pénzdíját és a ranglistapontokat sem, amelyeket a mexikói tornán szerzett.

Az acapulcói viadalon egyesben címvédő, ezúttal második kiemelt Zverev párosban viselkedett kirívóan durván. Egy vitatott ítéletet követően már meccs közben szidta a székbírót, majd miután brazil partnerével döntő rövidítésben kikaptak egy brit-finn duótól, többször is rácsapott ütőjével a mérkőzésvezető székére. A 24 éves olimpiai bajnokot a történtek után azonnal diszkvalifikálták, egyesben soron következő ellenfele, egyben honfitársa, a szerencsés vesztesként főtáblára jutó Peter Gojowczyk így játék nélkül került a negyeddöntőbe.

Zverev később bocsánatot kért a történtek miatt.

A játékvezető elleni kirohanása miatt 2019-ben az ausztrál Nick Kyrgios 113 000, majd további 25 000 dolláros bírságot kapott, illetve 16 hétre felfüggesztették fegyelmi vétségért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik