Tenisz: Egészen más típusú mérkőzés következik – Fucsovics

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.03.02. 10:51
null
Fucsovics Márton (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Rotterdamban zajló, ATP 500-as tenisztorna első fordulójában Fucsovics Márton döntő szettben legyőzte az amerikai Reilly Opelkát, és ezzel bejutott a legjobb 16 közé. A mérkőzés után az MTI-nek adott interjút.

A magyar játékos a selejtezőből verekedte fel magát a főtáblára, és ahogyan kedden az MTI-nek fogalmazott, jó döntésnek bizonyult, hogy végül elindult a hollandiai viadal kvalifikációjában. Hozzátette, az, hogy első fordulós mérkőzése 22.30 órakor kezdődött, korántsem ideális, ugyanakkor kedveli az esti mérkőzéseket.

Fucsovics az Australian Openen Milos Raonic személyében már találkozott egy hasonló stílusú játékossal, de mint elmondta, nem lehet párhuzamot vonni a két teniszező között.

„Fogalmam sincs, hogy a szerva majd méterekkel megy el mellettem, vagy sikerül beleérnem, és valahogy visszakormányzom a labdát a pályára, aztán újra várom, hogy Opelka következő ütése a pályám valamelyik sarkában, vagy méterekkel a vonalon túl fog landolni. Most ezt az egészet tegyük bele egy lombikba, jól rázzuk össze, és próbáljuk meg kitalálni, hogy vajon ebből melyik fog következni” – érzékeltette a nyíregyházi teniszező a férfi mezőny legmagasabb tagja, a 211 centis Opelka elleni küzdelmet.

Fucsovics a második fordulóban nagy valószínűséggel a spanyol Roberto Bautistávaltalálkozik:„Robertóval teljesen más típusú meccs következik, hosszú labdamenetekkel, jól előkészített befejezésekkel. Azt nem tudom, hogy nyerni fogok-e, de abban biztos vagyok, hogy élvezni fogom a játékot" – mondta.

TENISZ
ATP 500-AS TORNA, ROTTERDAM (2 098 480 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Fucsovics–Opelka (amerikai) 7:6 (7–2), 6:7 (4–7) 7:6 (7–4)
Nisikori (japán)–Auger-Aliassime (kanadai, 7.) 7:6 (7–4), 6:1
Norrie (brit)–Baszilasvili (grúz) 6:0, 6:3
Murray (brit)–Haase (holland) 2:6, 7:6 (7–2), 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik