Tenisz: Djokovics január elején visszatérhet Ausztráliába

Vágólapra másolva!
2022.12.07. 11:16
null
Novak Djokovics jövőre már teniszezhet is Ausztráliában (Fotó: AFP)
Január elején, az adelaide-i tornán tér vissza Ausztráliába Novak Djokovics, a férfi teniszezők világranglistájának korábbi éllovasa.

A szervezők szerdán közölték, hogy a szerb sztárjátékos nevezett a január elsején kezdődő viadalra. Rajta kívül a top 10 tagjai közül a kanadai Felix Auger-Aliassime és a két orosz, Danyiil Medvegyev, illetve Andrej Rubljov is ott lesz a mezőnyben az Australian Open egyik felvezető versenyén.

Djokovics még novemberben jelentette be, hogy megkapta az ausztrál hatóságoktól a beutazási vízumot, így indulhat az év első Grand Slam-tornáján. Az AO kilencszeres bajnoka idén nem szerepelhetett ott, mert nem tudta és nem is akarta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy beoltották-e koronavírus ellen. Mivel hamis adatokat is szolgáltatott, nemcsak a beutazást tiltották meg számára, hanem három évre kiutasították az országból.

Ausztrália időközben hatályon kívül helyezte az oltottsági kötelezettséget, az illetékes hatóságok pedig megváltoztatva korábbi döntésüket mégis adtak vízumot a 21-szeres GS-győztes játékosnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik