Tenisz: Djokovics 84 perc alatt végzett Nadallal a döntőben

Vágólapra másolva!
2014.03.30. 22:08
null
Nadal (balra) ezúttal nem volt egy súlycsoportban Djokoviccsal (Fotó: Reuters)
Novak Djokovics nyerte meg – negyedszer – a miami kemény pályás tenisztornát, miután a döntőben 84 perc alatt 6:3, 6:3-ra legyőzte a világelső Rafael Nadalt.

Mindketten pihenten vághattak neki a finálénak, hiszen az elődöntőből játék nélkül jutottak tovább. Nadal 22–17-es vezetésről várta negyvenedik Djokovics elleni csatáját, korábbi 20 kemény pályás összecsapásukból azonban 13 a szerb nyert meg. Most is ő kezdett jobban, Nadal az első két adogatójátékát magabiztosan hozta, 3:2-nél azonban elbukta a szerváját.

Djokovics ezt követően is agresszív maradt, amikor tehette, ment fel a hálóhoz, a spanyol rövid ütéseit pedig egyből megbüntette.

Az első játszma 6:3-mal lett a szerbé, aki a második felvonást brékkel kezdte. Nadal ezt követően tartotta a lépést, de igazából egy pillanatig sem tűnt úgy, hogy fordítani tud. Ehhez első lépésként egyenlítenie kellett volna, ám az egész meccsen csak egy bréklabdája volt, és azzal sem tudott élni. Djokovics ellenben 5:3-nál újra elvette a világelső adogatójátékát, így 6:3, 6:3-ra nyert.

A 26 éves szerb 2007, 2011 és 2012 után negyedszer hódította el a miami trófeát – csak a hatszoros győztes Andre Agassi áll előtte e tekintetben –, és összesen már 43 tornagyőzelemnél jár, eggyel lemaradva Thomas Mustertől.

Nadal gyűjteményéből továbbra is hiányzik a miami trófea, pedig idén már a negyedik döntőjét játszotta a floridai viadalon (2005-ben Roger Federertől, 2008-ban Davigyenkótól, 2011-ben pedig szintén Djokovicstól kapott ki). Ezen kívül csak a sanghaji és a párizsi tornát nem tudta még megnyerni az ATP World Tour Masters 1000-es versenyek közül.

ATP 1000-ES TORNA, MIAMI (4 720 380 dollár, kemény)
EGYES, DÖNTŐ

Djokovics (szerb, 2.)–Nadal (spanyol, 1.) 6:3, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik