Tenisz: Cicipasz és Kvitová tornát nyerve melegített Wimbledonra

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.06.25. 18:17
null
Petra Kvitová idei első döntőjét játszotta, meg is nyerte (Fotó: AFP)
A kétszeres wimbledoni bajnok Petra Kvitová nyerte meg a női versenyt az Eastbourne-ban zajló füves pályás tenisztornán, miután a szombati döntőben két sima szettben legyőzte a címvédő Jelena Ostapenkót. A mallorcai férfitorna Sztefanosz Cicipasz sikerét hozta.

Mallorcán a második helyen kiemelt Sztefanosz Cicipasz a szombati fináléban az ötödikként rangsorolt Roberto Bautista ellen lépett pályára, és három játszmában, 2 óra 34 perc alatt kerekedett spanyol riválisa fölé. Mindhárom szett hasonlóan alakult, az elsőben Cicipasz 4:0-s vezetése után lett 5:4, majd 6:4, a másodikat 3:1-es előnyről bukta el a görög 6:3-ra, míg a harmadikban 5:2-ről engedte vissza spanyol riválisát, akit csak rövidítésben győzött le.

Ezzel pályafutása kilencedik, monte-carlói címvédése után idei második tornagyőzelmét aratta a tavalyi Roland Garroson döntős Cicipasz. Az ezúttal alulmaradó Bautista a hétfőn kezdődő wimbledoni bajnokságon Balázs Attila (330.) első fordulós ellenfele lesz.

Petra Kvitová, aki idén először jutott be a fináléba WTA-viadalon Eastbourne-ban, 1 óra 18 perc alatt bizonyult jobbnak nyolcadik helyen kiemelt lett riválisánál. A világranglistán jelenleg 31., 32 éves Kvitová pályafutása 29. WTA-tornagyőzelmét aratta.

A torna férfiversenyén Taylor Fritz 2019 után másodszor ünnepelhetett végső sikert. A szombati fináléban a harmadikként rangsorolt amerikai teniszező honfitársát, Maxime Cressyt győzte le három szettben, két és negyed óra alatt. Ezzel a 24 esztendős játékos harmadik ATP-tornagyőzelmét aratta, három éve ugyanitt, míg márciusban – Rafael Nadal húszmeccses győzelmi sorozatát lezárva – Indian Wellsben diadalmaskodott.

Bad Homburgban Caroline Garcia diadalmaskodott, a 28 esztendős francia szetthátrányból fordított a US Open-győztes kanadai Bianca Andreescu ellen a több mint két és háromnegyed órás szombati fináléban. Garcia pályafutása nyolcadik WTA-tornáját nyerte, legutóbb három éve, 2019 júniusában Nottinghamban ünnepelhetett.

ATP 250-ES TORNA, MALLORCA (951 745 euró, fű)
DÖNTŐ

Cicipasz (görög, 2.)–Bautista (spanyol, 5.) 6:4, 3:6, 7:6

ATP 250-ES TORNA, EASTBOURNE (760 750 euró, fű)
DÖNTŐ

Fritz (amerikai, 3.)–Cressy (amerikai) 6:2, 6:7, 7:6

WTA 500-AS TORNA, EASTBOURNE (757 900 dollár, fű)
DÖNTŐ
Kvitová (cseh, 14.)–Ostapenko (lett, 8.) 6:3, 6:2

WTA 250-ES TORNA, BAD HOMBURG (251 750 dollár, fű)
DÖNTŐ

Garcia (francia)–Andreescu (kanadai) 6:7, 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik