Tenisz: Bondár Anna egyesben nem, de párosban döntős Budapesten

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.09.23. 20:05
A második helyen kiemelt Bondár Anna kikapott a Római Teniszakadémián zajló, 115 ezer dollár (45.4 millió forint) összdíjazású salakpályás női challenger-torna pénteki elődöntőjében, viszont párosban döntőt játszhat.
Bondár Anna kikapott (A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK) (Fotók: Földi Imre)
Bondár Anna kikapott (A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK) (Fotók: Földi Imre)

 

A világranglista 52. helyezettje, Bondár Anna a legmagasabban jegyzett játékosként és az elődöntő egyetlen kiemeltjeként lépett pályára Tamara Korpatsch ellen. A WTA-rangsorban 118. ellenfél karriercsúcsa a 104. pozíció volt, és eddig csak kisebb ITF-versenyeken diadalmaskodott.

Az egymás elleni mérlegükben a német teniszező állt jobban, mivel 2019-ben egy székesfehérvári ITF-viadalon és tavaly Gdyniában is legyőzte Bondárt.

A harmadik csatában a felek két-két brékkel jutottak el 4:4-ig, miközben a bámulatos ejtéseket bemutató hamburgi játékos kisebb „magánszámokat” adott elő a labdamenetek között. Hol azt tette szóvá, hogy mindenki ellene van, hol a fülét befogva próbálta kizárni a közönség tapsát. A magyar teniszező 5:4-nél adogatóként elbizonytalanodott, és három szettlabdát is elpuskázott, majd 5:6-nál már a 27 éves ellenfél szervált a játszmáért, és a negyedik szettlabdáját kihasználta, így 74 perc után előnybe került.

A második felvonás is küzdelmes és hosszú labdamenetekkel indult, csak az első gémben 14 pontot láthatott a mintegy 150 fős publikum. Az adogatás a folytatásban sem jelentett okvetlenül előnyt, öt brék következett, az utolsó előttinél Korpatsch nem tudta kiszerválni a meccset, ám ezután a 25 éves Bondár is elvesztette az adogatását, ami már a mérkőzésbe került. A találkozó 2 óra 8 percig tartott.

A Hajdúszoboszló SE sportolója keserűen jött le a salakról, és nem kívánt nyilatkozni.

Társával, Kimberley Zimmermann-nal azonban később bejutottak a páros döntőjébe, mivel két játszmában legyőzték az Angelina Gabujeva, Anasztaszija Zaharova orosz kettőst.

Az első helyen kiemelt magyar, belga duó a pénteki elődöntőben 1 óra 2 perc alatt diadalmaskodott harmadikként rangsorolt riválisa felett.

WTA 125-ÖS TORNA, BUDAPEST (115 000 dollár, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Tamara Korpatsch (német)–Bondár Anna (2.) 7:5, 6:4
Viktoria Tomova (bolgár)–Océane Dodin (francia) 4:6, 6:3, 4:1-nél Dodin feladta

PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Jesika Malecková, Renata Vorácová (cseh)–Babos Tímea, Tamara Zidansek (magyar, szlovén, 2.) 6:3, 3:6, 10–6 – döntő rövidítés
Bondár Anna, Kimberley Zimmermann (magyar, belga, 1.)–Angelina Gabujeva, Anasztaszija Zaharova (orosz, 3.) 6:3, 6:3

WTA TOKIÓ

Utolsóként Cseng Csin-ven jutott a négy közé a Tokióban zajló, 758 ezer dollár (303 millió forint) összdíjazású kemény pályás női tenisztornán.

A kínai játékos két szettben búcsúztatta az amerikai Claire Liut, ezzel karrierje során először került elődöntőbe 500-as viadalon.

A 19 esztendős Cseng tavaly ilyenkor még csak a 156. volt a világranglistán, idén azonban már többek között tornát nyert Valenciában, nyolcaddöntős volt a Roland Garroson, és jelenleg a 36. helyen jegyzik a rangsorban.

WTA 500-AS TORNA, TOKIÓ (757 900 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES
NEGYEDDÖNTŐ

Cseng Csin-ven (kínai)–Liu (amerikai) 6:4, 7:5

Korábban
Szamszonova (orosz)–Muguruza (spanyol, 3.) 6:4, 6:2
Kugyermetova (orosz, 4.)–Haddad Maia (brazil, 5.) 6:7 (4–7), 7:6 (8–6), 6:1
Csang Suaj (kínai)–Martic (horvát) 7:5, 6:2

ELŐDÖNTŐ
Kugyermetova–Cseng Csin-ven
Szamszonova–Csang Suaj

ATP METZ

A címvédő lengyel Hubert Hurkacz két sima játszmában legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Arthur Rinderknechet a Metzben zajló 534 ezer euró (216 millió forint) összdíjazású kemény pályás férfi tenisztorna pénteki negyeddöntőjében.

ATP-250-ES TORNA, METZ (534 ezer euró, kemény pálya)
FÉRFI EGYES
NEGYEDDÖNTŐ

Hurkacz (lengyel, 2.)–Rinderknech (francia) 6:3, 6:2
Sonego (olasz)–Korda (amerikai) 6:4, 6:4
Wawrinka (svájci)–M. Ymer (svéd) 6:4, 4:6, 7:6 (7–5)

Később
Rune (dán, 4.)–Bublik (kazah, 7.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik