Tenisz: Balázs Attila feljutott a főtáblára a bogotai tornán

Vágólapra másolva!
2010.04.04. 23:51
Nem sokkal a második után a selejtező harmadik fordulójában is helyt kellett állnia Balázs Attilának Bogotában, a legmagasabb kategóriás challengertornán: elsőszámú férfi teniszjátékosunk vasárnap másodszor is győzött, és ezzel feljutott a 32-es főtáblára.

Aggasztó volt, hogy Balázs – ellenfelével ellentétben – nem tudott rápihenni a selejtező utolsó fordulójára, ehhez képest sima 6:4, 6:2-vel tudta le a fontos meccset, röpke egy óra és hét perc alatt, az első játszma közepétől egyértelműen uralva az összecsapást.

Első adogatásaiból három kivételével rendre pontot nyert, öt bréklabdájából négyet is beütött, és összességében 18-cal nyert meg több labdamenetet rutinosabb, több mint hét évvel idősebb ellenfelénél. Ezzel öt ATP-pontot könyvelhet el, a folytatásban viszont sokkal nagyobb tételben is gyűjtögethet, mert már az első fordulóbeli siker is újabb tíz egységet ér, a végső győzelem pedig 125-öt. És hogy ki lesz az első ellenfél?

Nos, ez egyelőre négyesélyes: lehet a rangsorban 220. francia Jonathan Dasnieres de Veigy, a 179. kolumbiai Carlos Salamanca, a 123., a versenyen hatodik helyen kiemelt brazil Thiago Alves, és ez a kívánságlista sorrendje is, mert az utolsó lehetséges vetélytárs maga a favorit, az első kiemelt, a házigazdák első számú teniszezője, az ATP rangsorában 70. Alejandro Falla. Tehát Top100-as riválist is a magyar teniszező útjába sodorhat a sors!

 

ATP-CHALLENGERTORNA, BOGOTÁ (125 000 dollár, salak)
EGYES, SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
Balázs Attila (magyar, 4. kiemelt)–Slanar (osztrák) 6:4, 6:2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik