Tenisz: Babos megnyerte első mérkőzését Miamiban

Vágólapra másolva!
2016.03.24. 00:26
Babos Tímea 7:6, 6:2-re legyőzte az amerikai színekben versenyző Anna Tatishvilit a Miamiban zajló kemény pályás tenisztorna első fordulójában.

Először találkozott egymással a 22 éves magyar és a 26 éves, grúziai születésű Tatishvili. A világranglistán elfoglalt helyük alapján (49., illetve 117.) Babos volt az esélyesebb, és igazolta is papírformát. Az első szettben 4:1-ről ugyan engedte felzárkózni ellenfelét, ám a rövidítésben, már egyértelműen az ő akarata érvényesült (7–2), ahogy a második játszmában is.

„Örülök, hogy sikerült nyerni a mai meccsen! Jól indult a találkozó, aztán kicsit megtorpantam. Elkezdtem passzívan teniszezni és ez megbosszulta magát. Ami viszont pozitív, hogy a rossz periódus után sikerült felállni és négy négy után már ismét jobban játszottam. Sőt, a második szett kifejezetten jó volt” – olvasható a magyar játékos nyilatkozata hivatalos honlapján, a babostimea.hu-n.

A második fordulóban a 17. kiemelt cseh Karolína Plísková lesz az ellenfele.

A férfiaknál az argentin Juan Martín del Potro két szettben megverte honfitársát, Guido Pellát. A US Open korábbi bajnoka a következő körben Roger Federerrel találkozik.

WTA-TORNA, MIAMI (6 134 605 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ

Babos (magyar)–Tatishvili (amerikai) 7:6, 6:2
McHale (amerikai)–Doi (japán) 6:2, 4:6, 7:5
Dijasz (kazah)–Govorcova (fehérorosz) 6:0, 6:1
Garcia (francia)–Lucic (horvát) 2:6, 6:1, 6:3
Witthöft (német)–Szasznovics (fehérorosz) 6:2, 4:6, 6:1
Csang Suaj (kínai)–Zsuk (orosz) 6:1, 6:2
V. King (amerikai)–Domínguez-Lino (spanyol) 6:4, 6:4
Curenko (ukrán)–Dulgheru (román) 6:7, 6:3, 6:3
Falconi (amerikai)–Schiavone (olasz) 7:5, 6:1
Cornet (francia)–Voszkobojeva (kazah) 6:4, 7:5
Brengle (amerikai)–Giorgi (olasz) 6:4, 6:3
Gaszparjan (orosz)–Beck (német) 6:3, 7:5
Pereira (brazil)–Haddad Maia (brazil) 7:6, 6:1
Wickmayer (belga)–Knapp (olasz) 6:2, 6:1
Watson (brit)–Cetkovská (cseh) 6:1, 6:0
Görges (német)–Hibino (japán) 7:6, 6:4
Kaszatkina (orosz)–K. Bondarenko (ukrán) 6:2, 1:6, 6:2
Vandeweghe (amerikai)–Crawford (amerikai) 6:4, 7:5
Peng Suaj (kínai)–Van Uytvanck (belga) 6:3, 7:5
Kovinics (montenegrói)–Allertová (cseh) 7:6, 6:4
Vesznyina (orosz)–Cepelová (szlovák) 7:5, 6:3
Puig (Puerto Ricó-i)–Bellis (brit) 4:6, 6:3, 6:2
Linette (lengyel)–Mattek (amerikai) 6:4, 6:7, 6:3
Gibbs (amerikai)–Putyinceva (kazah) 6:4, 6:2
Cibulková (szlovák)–Larsson (svéd) 4:6, 6:1, 6:2
Kr. Plísková (cseh)–Gibert (spanyol) 6:3, 6:3
Begu (román)–Szakkari (görög) 6:1, 6:3
Flipkens (belga)–Robson (brit) 7:6, 6:2
Hradecká (cseh)–Bouchard (kanadai) 6:4, 3:6, 6:2
Oszaka (japán)–Parmentier (francia) 6:2, 2:6, 6:2
Bertens (holland)–Cseng Szaj-szaj (kínai) 6:3, 6:2
Strycová (cseh)–Friedsam (német) 6:2, 6:0

ATP 1000-ES TORNA, MIAMI (7 037 595 dollár, kemény)
1. FORDULÓ

Edmund (brit)–Vesely (cseh) 6:4, 5:7, 7:6
Pospisil (kanadai)–Schwartzman (argentin) 2:6, 6:3, 7:6
Nisioka (japán)–Donaldson (amerikai) 6:3, 6:4
Groth (ausztrál)–Estrella (dominikai köztársaságbeli) 6:3, 6:2
Ramos (spanyol)–A. González (kolumbiai) 5:7, 6:2, 7:6
Juzsnij (orosz)–Gulbis (lett) 6:4, 6:2
A. Zverev (német)–Mmoh (amerikai) 7:6, 7:6
Ram (amerikai)–Donszkoj (orosz) 7:5, 7:6
Del Potro (argentin)–Pella (argentin) 6:0, 7:6
Verdasco (spanyol)–Müller (luxemburgi) 7:6, 6:3
Cervantes-Huegún (spanyol)–Rublev (orosz) 6:4, 6:2
Granollers (spanyol)–Fratangelo (amerikai) 6:3, 7:5
Lajovics (szerb)–Novikov (amerikai) 6:1, 7:6
Mónaco (argentin)–Dodig (horvát) 3:6, 6:3, 5:0-nál Dodig feladta
Pouille (francia)–Gabasvili (orosz) 7:5, 6:3
Fritz (amerikai)–Bolelli (olasz) 6:4, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik