Djokovics már edz Melbourneben, de az indulása bizonytalan (Fotó: AFP)

Mint ismert az idei év egyik első sportbotránya Novak Djokovicshoz fűződik, aki előbb orvosi mentességet kapott a koronavírus elleni oltás alól, majd megvonták tőle Ausztráliában az országba belépéshez szükséges vízumát, amit végül a dolgok jelenlegi állása szerint hétfőn visszakapott, így beléphetett az országba – ettől függetlenül az ausztrál egészségügyi miniszter pénteken simán dönthet úgy, hogy kiutasítja a szerbet. 

Csütörtökön aztán megtartották az Australian Open főtáblájának a sorsolását, amelyen az első kiemelt Djokovics is ellenfelet kapott, s ha pályára léphet a tornán, akkor honfitársa, Miomir Kecmanovics ellen játszik.

A szerb klasszis beutazása körül kirobbant botránynak vélhetően a Netflix illetékesei örülnek a legjobban, hiszen így minden bizonnyal az egekbe fog szökni majd a szolgáltató műsorában jövő évben várható dokumentumfilm-sorozatának a nézettsége, amelyet az idei teniszidényről forgatnak – jelenleg is dolgoznak a filmesek Melbourne-ben.

Egészen biztosan derülnek majd ki új dolgok a világelső belépési botrányával kapcsolatban, brit sajtóértesülések szerint a nemzetközi teniszvilág vezetői áldásukat adták a produkcióra.

Noha a nemzetközi profi tenisz világa meglehetősen zárt, nem feltétlenül formabontó, hogy kamerák segítségével igyekszik a sportág közelebb kerülni a nézőkhöz.

Korábban például a volt világelső Andy Murray a sérülése utáni visszatéréséről készült sorozat, s a kétszeres olimpiai bajnok az első között állt a Netflix szériája mögé.

„Abszolút támogatom a sorozatot, a sportágunknak szüksége van rá, hogy abból aztán népszerűsége tudjon meríteni. Amikor megjelent, mindenki a Drive to Survive-ról beszélt, és én is láttam néhány részt. Azt gondolom, hogy egy hasonló műsor nagyon jót tenne a tenisznek” – fogalmazott Andy Murray.

Arról, hogy a sorozat végül mikor érkezik és pontosan hány részből áll majd, egyelőre nem tudni, csupán annyi a biztos, hogy valamikor 2023 során válik majd elérhetővé a szolgáltató kínálatában.

DJOKOVICS AUSZTRÁLIÁBAN
Miniszterelnöki egyeztetés Djokovics ügyéről
Őrizetbe veszik Djokovicsot, kiutasítják Ausztráliából – sajtóhír
Djokovics elismerte, hogy nincs beoltva
Djokovics nyert a bíróságon, Ausztráliában maradhat
„Novak nem idióta” – Becker védelmébe vette Djokovicsot
Djokovics tudta, hogy fertőző, mégis emberek közé ment?
 Az ügyvédek szerint Djokovics már túl van a Covidon, ezért mentesült az oltás alól
A sárkány fejei – Thury Gábor jegyzete
Djokovics várakozás közben megköszönte a szurkolók támogatását
„A Djokovics-bejegyzésre érkező reakciók után keményítettek be az ausztrálok”
Mély lélegzetet veszek, hogy lenyugodjak – Djokovics felesége
Djokovics óriási hibát követett el – Boris Becker
Ahogy Jézust, úgy Novakot is keresztre feszítik – Djokovics apja
Djokovics Melbourne-ben küzd a kiutasítás ellen
Jön a Terminál 2. – a mémgyárosokat is megihlette Djokovics kálváriája
Megtagadták Djokovics belépését Ausztráliába
Djokovics különengedélye álszent és beteges – lapszemle
Felzúdulást keltett a Djokovicsnak adott engedély
Djokovics különengedéllyel indulhat az Australian Openen