Roland Garros: Ruud nyerte meg a skandináv rangadót

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.06.07. 23:20
null
Ruud Zverevvel meccsel a döntőért (Fotó: Getty Images)
Casper Ruud négy szettben legyőzte Holger Runét a francia nyílt teniszbajnokságon, így utolsóként csatlakozott az elődöntősökhöz.


Az első szettben Casper Ruud sorozatban megnyerte az első három játékot, és a negyedikben három bréklabdája is volt. Rune ekkor „felébredt”, sorozatban öt pontot hozva megtartotta adogatójátékát. Csakhogy ez nagyon rövid életű feltámadásnak bizonyult, mert Ruud 6:1-re megnyerte az első szettet.

Runénak a második játszmában sem volt sokkal több öröme, mert ezt is nagyon simán, 6:2-re hozta Ruud. Rune feltűnően rossz mutatókat produkált adogatóként a második szervákat illetően, mindössze 35 százalékát nyerte meg ezeknek a labdameneteknek. Ez a mutató Ruudnak 72 százalék volt a második szett után...

A harmadik szettben teljesen más Runét láthatott a közönség. A dán rögtön az elején brékelt, majd a szettet is behúzta 6:3-mal.

A negyedikben ismét Ruud ütései voltak pontosabbak. A negyedik játékban brékelve ellenfelét előnybe került, és innentől már csak arra kellett ügyelnie, hogy ne veszítse el a saját szerváit. Ezt sikerrel meg is valósította, így 6:3-ra megnyerte a szettet, egyben a meccset.

Az elődöntőben Ruud a német Alexander Zverevvel találkozik.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (49 600 000 euró, salak)
FÉRFI EGYES
NEGYEDDÖNTŐ

Ruud (norvég, 4.)–Rune (dán, 6.) 6:1, 6:2, 3:6, 6:3
Korábban

A. Zverev (német, 22.)–Etcheverry (argentin) 6:4, 3:6, 6:3, 6:4
Alcaraz (spanyol, 1.)–Cicipasz (görög, 5.) 6:2, 6:1, 7:6 (7–5)
Djokovics (szerb, 3.)–Hacsanov (orosz, 11.) 4:6, 7:6 (7–0), 6:2, 6:4

Az elődöntőben
Alcaraz (spanyol, 1.)–Djokovics (szerb, 3.)
A. Zverev (német, 22.)–Ruud (norvég, 4.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik