Roland Garros: Nadal játszmát vesztett – majd 6:0-val finiselt

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.06.09. 18:18
null
Rafael Nadal egy megnyert labdamenet után a szerdai mérkőzésen (Fotó: AFP)
Harminchat megnyert játszma után Rafael Nadal szettet vesztett a teniszezők Párizsban zajló francia nemzetközi bajnokságán, de túltette magát a szép sorozat megszakadásán, és négy játszmában legyőzte az argentin Diego Schwartzmant a Roland Garros szerdai negyeddöntőjében. A címvédő spanyol játékos ellenfele a Matteo Berrettinit szintén négy játszmában legyőző Novak Djokovics lesz a fináléba kerülésért.

Az első játszma első öt gémje rendre az adogatóé lett, a hatodikat aztán a fogadó, Rafael Nadal nyerte meg – méghozzá semmire. Hihettük, hogy a megsemmisítő brékkel el is dőlt a szett, csakhogy Diego Schwartzman azonnal visszabrékelt. Ebből megint hosszú nyitó játszmára következtethettünk, de az argentin riválisa második adogatásait hatékonyan letámadó Nadal újra brékelt, majd a saját szerváival lezárta a szettet (6:3).

A második játszmában Schwartzman brékelt elsőként, és mivel ezt két megnyert adogatójáték között tette, reális esély mutatkozott arra, hogy Nadal játszmát veszít – az idei Roland Garroson először. S noha a spanyol villámgyorsan egyenlített 0:3-ról, újabb brékre nem volt képes, az argentin lépéselőnyben maradt, és a szett tizedik gémjében az ő keze dolgozott jobban. Nadal ugyan egy gyönyörű tenyeressel megnyerte a meccs addigi leghosszabb labdamenetét, 30:0-je volt, ám hullámvölgybe került: kettős hiba és három out – Schwartzmané lett a játszma(4:6)!

Nadal 2019-es döntő óta tartó párizsi szettveretlenségének megtörése tovább acélozta a dél-amerikait: míg ő kétszer is semmire nyerte az adogatását – az első két játszmában ilyesmire nem volt példa –, Nadalnak rendszerint jobban meg kellett dolgoznia az egyenlítésekért. 3:4-nél aztán Nadal is hibátlan szervagémet produkált, majd lendületből két bréklabdához jutott. A másodiknál sikerült úgy becsalnia az argentint a hálóhoz, hogy a vége egy vonalon túlra szálló átemelés legyen, és Schwartman még fel sem ocsúdott a bréksokkból, egy újabb nullára nyert gémmel Nadal behúzta a szettet (6:4).

Schwartzman nem volt képes feldolgozni a történteket. A negyedik játszma elején egymás után kétszer simán elbukta a saját szervagémjét, majd, bár jelentős ellenállást tanúsítva, a harmadikat is, Nadal pedig, immár egy hibázásra képtelen világklasszist megtestesítve, minden hibát kihasználva, magabiztos játékkal, semmire nyert gémmel befejezte a sokáig szoros, végül egyoldalúvá váló meccset (6:0).

Nadal a 14. elődöntőjére készülhet a Roland Garroson; a korábbi 13-at megnyerte – és az azokat követő döntőket is...

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

„A harmadik szettben nagyon-nagyon nehézzé vált a helyzet, fontos volt, hogy ne veszítsem el a fejem, és olyan megoldásokat alkalmazzak, amik a legutóbbi edzéseken jól mentek. Büszke vagyok, hogy akkor lendültem igazán játékba, amikor a legfontosabb volt. Alig hibáztam, és sok nyerő ütésem volt – utalt Rafael Nadal a vesztésre álló harmadik játszma 3:4-es állása után történtekre, az onnantól zsinórban megnyert kilenc gémre. – Ami a szettvesztést illeti, még egy ilyen hosszú sorozat után sem nevezném katasztrófának. A világ legjobbjaival mérkőzöm meg, a szettvesztés természetes velejárója a játéknak. Nem ez a lényeg, hanem az, hogyan jössz belőle vissza, hogyan teniszezel a következő játszmában.”

„A harmadik szettben megvoltak a lehetőségeim, nagyon közel voltam (a szett megnyeréséhez), kicsit jobban játszottam, mint ő, de hát ez Rafa: a végén mindig megtalálja a megoldást – értékelt a három felvonáson keresztül egyenrangú partnernek bizonyuló Diego Schwartzman. – Az utóbbi néhány meccsünkön úgy éreztem, képes vagyok őt nagy csatára késztetni, különösen salakon, ám persze kissé fájdalmas, hogy a vége mindig vereség. Ha viszont egészében vizsgáljuk a történteket, figyelembe véve, mi mindent elért már Rafa a Ronald Garroson, akkor az is értékelendő, hogy az ember jó meccset vív vele.”

ROLAND GARROS, PÁRIZS (34 367 215 euró, salak)

FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Szerda

Nadal (spanyol, 3.)–Schwartzman (argentin, 10.) 6:3, 4:6, 6:4, 6:0
Később
Djokovics (szerb, 1.)–Berrettini (olasz, 9.) 6:3, 6:2, 6:7 (5–7), 7:5
Kedden játszották
Zverev (német, 6.)–Davidovich (spanyol) 6:4, 6:1, 6:1
Cicipasz (görög, 5.)–Medvegyev (orosz, 2.) 6:3, 7:6 (7–3), 7:5

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Djokovics–Nadal
Zverev–Cicipasz
A két mérkőzést pénteken rendezik meg.

NŐI EGYES
NEGYEDDÖNTŐ

Szerdán játszották
Szakkari (görög, 17.)–Swiatek (lengyel, 8.) 6:4, 6:4
Krejcíková (cseh)–Gauff (amerikai, 24.) 7:6 (8–6), 6:3
Kedden játszották

Zidansek (szlovén)–Badosa (spanyol, 33.) 7:5, 4:6, 8:6
Pavljucsenkova (orosz, 31.)–Ribakina (kazah, 21.) 6:7 (2–7), 6:2, 9:7

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Krejcíková–Szakkari
Pavljucsenkova–Zidansek
A két mérkőzést csütörtökön rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik