Roland Garros: küzdeni fogok azért, hogy folytassam – Nadal

Vágólapra másolva!
2022.06.05. 19:02
null
Olybá tűnik, Nadal mégsem volnul vissza... (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, Rafael Nadal pályafutása 22. Grand Slam-tornagyőzelmét érte el vasárnap délután, amikor 14. alkalommal diadalmaskodott a Roland Garros férfi egyesének döntőjében. A finálé után Nadal a legyőzött Casper Ruudot méltatta, s kitért saját jövőjére is.

A spanyol „salakkirály” három sima játszmában múlta felül az élete első GS-tornadöntőjében szereplő Casper Ruudot, s a pályán adott győzelmi beszéde során – rendkívül sportszerűen – elsőként norvég ellenfelének gratulált.

„Először is, Casper, igazán öröm volt ellened játszani a Roland Garros döntőjében, és szeretnék gratulálni az egész pályafutásodhoz, különösen kiemelve az elmúlt két hétben mutatott teljesítményedet. Azt gondolom, ez nagyon fontos két hét volt a karriered során, nagyot léptél előre, örülök, és gratulálok!” – fogalmazott a 36 éves klasszis, aki köszönetet mondott a saját csapatának, családjának is az elmúlt két hétben és az egész évben nyújtott támogatásért, majd a közönséget is megszólította.

„Hihetetlen dolog számomra itt játszani ebben a fantasztikus támogatásban, amit tőletek kapok – mondta a mérkőzés után a Philippe Chatrier Stadion közönségének a spanyolok kiválósága. – Nem igazán tudom kifejezni, mit érzek most, de az biztos, soha nem hittem abban, hogy 36 évesen még versenyképes leszek, és a számomra legfontosabb pályán még egy döntőt vívhatok” – emelte ki Nadal, s végül a nemzetközi sajtóban a visszavonulásával kapcsolatban elterjedtekről is beszélt.

„Nem tudom, hogy mi történik a jövőben, de továbbra is harcolni, küzdeni fogok azért, hogy folytatni tudjam a játékot” – zárta a trófea előtti beszédét Nadal, és szavait hatalmas üdvrivalgással fogadta a párizsi közönség.

Az MTI tájékoztatása szerint Nadal a döntő utáni hivatalos sajtótájékoztatón bővebben is beszélt a folytatásra vonatkozó elképzeléseiről, és arról, hogy milyen körülmények között nyerte meg karrierje 14. Roland Garrosát.

Nadal elárulta: krónikus lábsérülése miatt injekciókkal játszotta végig a tornát, s egyelőre bizonytalan a folytatást illetően: amennyiben nem talál más megoldást a problémára, nem lesz képes játszani Wimbledonban, sőt, a profi pályafutása folytatása is kétséges.

„A Roland Garros az Roland Garros. A kedvenc tornám, ezért vállaltam így is a játékot” – válaszolta újságírói kérdésre a 36 éves sztárjátékos. Nadal kifejtette, a mérkőzések előtt a bal lábának idegeibe injekciókat kapott, amelyek miatt olyan érzése volt, mintha folyamatosan zsibbadna a sérült testrész.

„Ha a testem készen áll, ott leszek Wimbledonban, mert ez nem az a verseny, amit ki szeretnék hagyni” – mondta a füves viadal kétszeres bajnoka. Hozzátette, jövő héten újfajta kezeléseket fog kipróbálni, ezt követően derül ki, pályára tud-e lépni az év harmadik GS-tornáján.

„Ha ezek nem működnek, fontolóra kell vennem egy nagyobb műtétet” – zárta Nadal, aki a tavalyi szezon második felét lábproblémái – pontosabban a lábközépcsont ritka deformációjaként ismert Müller-Weiss-szindróma – miatt hagyta ki, év eleji visszatérését követően azonban megnyerte az Australian Opent.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (21 256 800 euró, salak)
DÖNTŐ
Nadal (spanyol, 5.)–Ruud (norvég, 8.) 6:3, 6:3, 6:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik