Roland Garros: Federer őrült meccsen ment tovább

M. D., V. J.M. D., V. J.
Vágólapra másolva!
2021.06.06. 01:03
null
Roger Federer őrült meccsen nyert (Fotó: AFP)
A Roger Federer négy szettben nyert a német Dominik Koepfer ellen, Novak Djokovics pedig három játszmában, 6:1, 6:4, 6:1-re legyőzte a litván Ricardas Berankist a francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) harmadik fordulójában, bejutva ezzel a nyolcaddöntőbe. A címvédő Rafael Nadal ugyancsak három szettben ment tovább a brit Cameron Norrie ellen.

Roger Federer maratoni hosszúságú, 3 óra 35 perces mérkőzésen győzte le Dominik Koepfert. Az első, több mint egy óra hosszúságú szettet a svájci klasszis nyerte, akinek a német játékos nem könnyítette meg a dolgát, volt olyan pillanata a mérkőzésnek, amikor nehezen volt elképzelhető, hogy nem utóbbi nyeri az összecsapást. Mégsem így lett, a világranglista nyolcadik helyezettje bravúros megmozdulásai és kitartása révén felül tudott kerekedni a remek teljesítményt nyújtó, de idővel több hibát is vétő ellenfelén.

Federer a következő fordulóban a dél-koreai Kvon Szun Vut kiejtő olasz Matteo Berrettinivel találkozik.

Novak Djokovics megint történelmet írt. A 34 éves szerb kiválóság 1 óra 32 perc alatt három játszmában legyőzte a litván Ricardas Berankist, ezzel 2010 óta sorozatban 12-edszer jutott be a legjobb 16 közé a Roland Garroson, ami rekord az open érában. A világelső 30 nyerő ütéssel zárta a meccset, az első adogatásai után pedig a labdamenetek 88 százalékát (37/42) megnyerte.

Djokovicsra a nyolcaddöntőben a 19 éves olasz Lorenzo Musetti vár, aki élete első ötjátszmás mérkőzésén honfitársát, a 2018-as elődöntős Marco Cecchinatót verte meg 3 óra 7 perces küzdelemben. Alább a mérkőzés egyik legszebb labdamenete látható, amelyet Musetti egy hát mögötti ütéssel nyert meg, miután jól reagált Cecchinato alsó szervájára.

Rafael Nadal és Cameron Norrie az év első Grand Slam-tornáján, a melbourne-i Australian Openen csapott össze egymással először, ott a spanyol játékos három játszmában (7:5, 6:2, 7:5) nyert. A felek útja a barcelonai salakpályás ATP 500-as tornán is keresztezte egymást, akkor Nadal két sima szettben (6:1, 6:4) győzött.

Idei harmadik egymás elleni meccsükön Nadal újfent vesztett játszma nélkül diadalmaskodott, ezúttal 2 óra 7 perc alatt. Az első játszmát egy brék döntötte el a címvédő javára, aki a második felvonásban kétszer is elbukta az adogatását, de 1:3-ről felállva 6:3-ra behúzta ezt a szettet is – hasonló arányban nyerte meg a harmadikat is, de fogadóként már 5:2-nél is volt meccslabdája. A salakkirály a 2019-es döntő óta egyhuzamban 32 megnyert játszmánál jár a Garroson.

Nadal élete 50. Grand Slam-nyolcaddöntőjében a 20. életévében járó olasz Jannik Sinnerrel mérkőzik meg, akit mindkét eddigi salakpályás összecsapásukon legyőzött, első alkalommal a tavalyi Roland Garros negyeddöntőjében (7:6, 6:4, 6:1).

Nadal fantasztikus elütéssel nyerte meg a második szettet


Háromszettes meccsen jutott be a nyolcaddöntőbe a német Jan-Lennard Struff és a 2020-ban elődöntőig menetelő argentin Diego Schwartzman.

A nőknél az Australian Open tavalyi bajnoka, az amerikai Sofia Kenin, a 18 éves ukrán Marta Kosztjuk, valamint a 2017-ben US Open-győztes Sloane Stephens is bejutott a legjobb 16 közé, kiesett azonban az ötödikként rangsorolt Elina Szvitolina – aki a cseh Barbora Krejcíkovától kapott ki két sima játszmában –, így az első tíz kiemelt közül Keninen kívül már csak Serena Williams és a címvédő Iga Swiatek van talpon – utóbbi játékos szombat délután az észt Anett Kontaveit ellen nyert két szettben.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (34 367 215 euró, salak)
3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
FÉRFI EGYES
Federer (svájci, 8.)–Koepfer (német) 7:6 (7–5), 6:7 (3–7), 7:6 (7–4), 7:5
Berrettini (olasz, 9.)–Kvon Szun Vu (dél-koreai) 7:6 (8–6), 6:3, 6:4
Djokovics (szerb, 1.)–Berankis (litván) 6:1, 6:4, 6:1
Nadal (spanyol, 3.)–Norrie (brit) 6:3, 6:3, 6:3
Schwartzman (argentin, 10.)–Kohlschreiber (német) 6:4, 6:2, 6:1
Sinner (olasz, 18.)–M. Ymer (svéd) 6:1, 7:5, 6:3
Struff (német)–Alcaraz (spanyol) 6:4, 7:6 (7–3), 6:2
Musetti (olasz)–Cecchinato (olasz) 3:6, 6:4, 6:3, 3:6, 6:3
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (Ágrajz szerint)
Djokovics (szerb, 1.)–Musetti (olasz)
Berrettini (olasz, 9.)–Federer (svájci, 8.)
Nadal (spanyol, 3.)–Sinner (olasz, 18.)
Schwartzman (argentin, 10.)–Struff (német)
A. Zverev (német, 6.)–Nisikori (japán)
Davidovich Fokina (spanyol)–Delbonis (argentin)
Cicipasz (görög, 5.)–Carreno (spanyol, 12.)
Garín (chilei, 22.)–Medvegyev (orosz, 2.)

NŐI EGYES
Kenin (amerikai, 4.)–Pegula (amerikai, 28.) 4:6, 6:1, 6:4
Krejcíková (cseh)–Szvitolina (ukrán, 5.) 6:3, 6:2
Stephens (amerikai)–Muchová (cseh, 18.) 6:3, 7:5
Kosztjuk (ukrán)–Gracseva (orosz) 6:1, 6:2
Swiatek (lengyel, 8.)–Kontaveit (észt, 30.) 7:6 (7–4), 6:0
Dzsabur (tunéziai, 25.)–Linette (lengyel) 3:6, 6:0, 6:1
Gauff (amerikai, 24.)–Brady (amerikai, 13.) 6:1-nél Brady feladta
Szakkari (görög, 17.)–Mertens (belga, 14.) 7:5, 6:7 (2–7), 6:2
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (Ágrajz szerint)
Dzsabur (tunéziai, 25.)–Gauff (amerikai, 24.)
Stephens (amerikai)–Krejcíková (cseh)
Kenin (amerikai, 4.)–Szakkari (görög, 17.)
Kosztjuk (ukrán)–Swiatek (lengyel, 8.)
S. Williams (amerikai, 7.)–Ribakina (kazah, 21.)
Azarenka (fehérorosz, 15.)–Pavljucsenkova (orosz, 31.)
Zidansek (szlovén)–Cirstea (román)
Vondrousová (cseh, 20.)–Badosa (spanyol, 33.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik