Roland Garros: Cilic három sima szettben legyőzte Medvegyevet

Vágólapra másolva!
2022.05.30. 22:52
null
Cilic pályafutása során harmadszor negyeddöntős a Garroson (Fotó: AFP)
A Roland Garros utolsó férfi nyolcaddöntőjében a torna 20. kiemeltje, Marin Cilic három játszmában, 1 óra 47 perc alatt legyőzte a második kiemelt orosz Danyiil Medvegyevet, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.

A nap utolsó mérkőzését a 20. kiemelt Marin Cilic és a 2. kiemelt Danyiil Medvegyev vívta, s kettejük közül némi meglepetésre a horvát kezdett jobban, hiszen az első játszmában 3:2-es vezetését követően kétszer is brékelte az addig adogatóként ellenfelének pontot sem engedélyező oroszt, és mindössze 30 perc alatt 6:2-re le is zárta a szettet.

A második játszma sokáig az elsőhöz hasonlóan alakult, Cilic ismét 3:2-nél brékelte Medvegyevet, ám ezúttal újabb brékre már nem volt szükség, 35 perc alatt 6:3-ra megnyerte ezt a szettet is.

A világranglista második helyén álló orosz a harmadik játszma elején még nagyobb gondba került: Cilic ismét elvette az egyre idegesebben, egyre többet reklamáló Medvegyev adogatását. Utóbbi pedig talán akkor engedte el végleg a találkozót, amikor a következő adogatójátékát sem tudta hozni, és a dupla brékhátrányból már nem volt esélye visszajönni. Cilic 1 óra 47 perc alatt diadalmaskodott, ráadásul pályafutása során először győzte le Medvegyevet.

A Fucsovics Mártont a második fordulóban búcsúztató Cilic ellenfele a legjobb nyolc között egy másik orosz, a 7. kiemelt Andrej Rubljov lesz.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (21 256 800 euró, salak)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Cilic (horvát, 20.)–Medvegyev (orosz, 2.) 6:2, 6:3, 6:2
KORÁBBAN
Rune (dán)–Cicipasz (görög, 4.) 7:5, 3:6, 6:3, 6:4
Rubljov (orosz, 7.)–Sinner (olasz, 11.) 1:6, 6:4, 2:0-nál Sinner feladta

Ruud (norvég, 8.)–Hurkacz (lengyel, 12.) 6:2, 6:3, 3:6, 6:3

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Djokovics (szerb, 1.)–Nadal (spanyol, 5.)
A. Zverev (német, 3.)–Alcaraz (spanyol, 6.)
Ruud (norvég, 8.)–Rune (dán)
Rubljov (orosz, 7.)–Cilic (horvát, 20.)

NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Pegula (amerikai, 11.)–Begu (román) 4:6, 6:2, 6:3
Swiatek (lengyel, 1.)–Cseng Csin-ven (kínai) 6:7, 6:0, 6:2

Kugyermetova (orosz, 29.)–Keys (amerikai, 22.) 1:6, 6:3, 6:1
Kaszatkina (orosz, 20.)–Giorgi (olasz, 28.) 6:2, 6:2

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Swiatek (lengyel, 1.)–Pegula (amerikai, 11.)
Kugyermetova (orosz, 29.)–Kaszatkina (orosz, 20.)
Trevisan (olasz)–Fernandez (kanadai, 17.)
Gauff (amerikai, 18.)–Stephens (amerikai)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik