![]() |
Iga Swiatek másodszor nyerte meg a Roland Garrost (Fotó: AFP) |
A szombat délután nagy kérdése volt Párizsban, hogy az élete első Grand Slam-döntőjében érdekelt, még mindig csak 18 éves Cori Gauff véget tud-e vetni a 21 esztendős Iga Swiatek félelmetes sorozatának és menetelésének. A két hölgy korábban kétszer játszott egymással (egyszer kemény pályán és egyszer salakon), mind a kétszer Swiatek nyert vesztett szett nélkül.
Az amerikai lány kissé idegesen kezdte a döntőt, 23 perc játék után tudott először gémet nyerni – ezzel szépített 1:4-re –, de alig több mint fél óra alatt így is simán elveszítette 6:1-re az első játszmát, melynek során kétszer annyi ki nem kényszerített hibát (14) ütött, mint nyerőt (7).
A második szettet jobban, sőt kifejezetten jól kezdte Gauff, hamar 2:0-s előnybe került, ám Swiatek sorozatban megnyert öt játékkal fordított – ebben a periódusban mindössze öt pontot veszített el – (5:2), majd adogatóként mindenféle idegeskedés nélkül lezárta a találkozót, mindössze 68 perc játék után.
![]() |
A meccslabda értékesítése utáni pillanatok (Fotó: AFP) |
35-0 #RolandGarros pic.twitter.com/Tq7u72NWH8
— Roland-Garros (@rolandgarros) June 4, 2022
Robert Lewandowski, a Bayern München lengyel labdarúgója a helyszínen gratulált honfitársának.
Two legends@iga_swiatek x @lewy_official#RolandGarros pic.twitter.com/FOKrV5eb3s
— Roland-Garros (@rolandgarros) June 4, 2022
![]() |
Cori Gauff idővel talán jobban értékeli majd az elmúlt két hétben mutatott teljesítményét, mint közvetlenül a döntő után, amikor alpityeregte magát (Fotó: AFP) |
A lengyel lány 2020 után másodszor nyerte meg a Roland Garrost, melynek Szeles Mónika, Steffi Graf és Chris Evert után ő a negyedik legfiatalabb – az open érában pedig a tizedik – kétszeres győztese a női mezőnyben. Swiatek sorozatban a 35. meccsét nyerte meg a WTA Touron, ilyen hosszú győzelmi szériája az utóbbi 23 évben eddig csak Venus Williamsnek volt (ugyanúgy 35 mérkőzés), még 2000-ben. Swiatek idén már hatodszor nyert tornát – pedig még a fele sem telt az évnek... –, és zsinórban a kilencedik döntőjét nyerte meg, ráadásul ezeken a mérkőzéseken egyszer sem veszített el négynél több játékot egy szetten belül.
ROLAND GARROS, PÁRIZS (21 256 800 euró, salak)
NŐI EGYES, DÖNTŐ
Swiatek (lengyel, 1.)–Gauff (amerikai, 18.) 6:1, 6:3
![]() |
1997 óta nem volt olyan fiatal átlagéletkorú a Roland Garros női döntője, mint az idei (Fotó: AFP) |