Jelena Ostapenko 13 év után az első nő a Garroson, aki címvédőként már az első körben kiesett (Fotó: AFP)

 

A nőknél Venus Williams két szettben kikapott a kínai Vang Csiangtól, így az amerikai az Australian Openhez hasonlóan Párizsban is az első fordulóban búcsúzott, míg a 22. kiemelt Konta Johanna a negyedik meccsét is elveszítette a Roland Garros főtábláján: a magyar származású hölgy a kazah Julija Putyincevával szemben maradt alul.

Nem volt jó napjuk az olaszoknak sem, hiszen a 2010-es győztes Francesca Schiavone és a 2012-es döntős Sara Errani szintén kiesett az első körben. Előbbi játékost a 32. kiemelt francia Alizé Cornet verte meg három szettben, míg utóbbit a szlovák Viktória Kuzmová ejtette ki.

 
„TIZENEGYKOR MÁR JÁTSZOM A CENTEREN…” – DIMITROV ELLENFELÉNEK KÜLÖNÖS TÖRTÉNETE

A legnagyobb meglepetést a címvédő Jelena Ostapenko búcsúja jelenti. A 20 éves lett hölgy 48 ki nem kényszerített és 13 kettős hibát ütött a világranglista 67. helyén álló ukrán Katerina Kozlova ellen, aki először nyert top 30-as játékos ellen. Ostapenkót megelőzően 2005-ben az orosz Anasztaszija Miszkina esett ki a Roland Garroson az első körben előző évi győztesként.

Kozlova honfitársa, a negyedikként rangsorolt Elina Szvitolina az első játszmát 1:5-ről, szettlabdát hárítva fordította meg az ausztrál színekben versenyző Ajla Tomljanovic ellen, akit végül 7:5, 6:3-ra legyőzött.

A férfiaknál a világbajnok Grigor Dimitrov szívéről nagy kő gördülhetett le, amikor megtudta, hogy 2016-os legyőzője, Viktor Troicki egy órával a mérkőzés előtt, hátsérülés miatt visszalépett a küzdelmektől. A bolgár így a szerencsés vesztesként főtáblára kerülő, első Grand Slam-meccsét játszó egyiptomi Mohamed Szafvattal találkozott, akit három játszmában megvert. Dimitrov következő ellenfele az amerikai Jared Donaldson lesz.

A második kiemelt német Alexander Zverev mindössze négy játékot veszítve jutott be a második fordulóba és a japán Nisikori Kei is három szettben nyert, a nyolcadik kiemelt belga David Goffin viszont nagyon megszenvedett a győzelemért, kétszettes hátrányból fordított a holland Robin Haase ellen.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (39 197 000 euró, salak)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Monfils (francia, 32.)–Benchertit (francia) 3:6, 6:1, 6:2, 6:1
Donaldson (amerikai)–Jarry (chilei) 6:3, 4:6, 3:6, 6:3, 6:4
Dimitrov (bolgár, 4.)–Szafvat (egyiptomi) 6:1, 6:4, 7:6 (7–1)
Dzumhur (bosnyák, 26.)–Kudla (amerikai) 6:4, 6:2, 6:2
Albot (moldovai)–Barrere (francia) 4:6, 0:6, 7:5, 6:1, 6:2
Carreno-Busta (spanyol, 10.)–Kovalík (szlovák ) 4:6, 6:1, 7:5, 7:6 (7–5)
Nisikori (japán, 19.)–Janvier (francia) 7:6 (7–0), 6:4, 6:3
Klizan (szlovák)–Györe (szerb) 7:6 (8–6), 4:6, 7:6 (8–6), 6:1
Moutet (francia)–Karlovic (horvát) 7:6 (9–7), 6:2, 7:6 (7–5)
Berrettini (olasz)–Otte (német) 3:6, 7:5, 6:2, 6:1
Pouille (francia, 15.)–Medvegyev (orosz) 6:2, 6:3, 6:4
A. Zverev (német, 2.)–Berankis (litván) 6:1, 6:1, 6:2
Verdasco (spanyol, 30.)–Nisioka (japán) 6:7 (4–7), 6:4, 6:3, 6:7 (3–7), 7:5
Andreozzi (argentin)–Fritz (amerikai) 6:7 (4–7), 6:3, 3:6, 6:2, 6:3
Goffin (belga, 8.)–Haase (holland) 4:6, 4:6, 6:4, 6:1, 6:0
Delbonis (argentin)–Bellucci (brazil) 6:1, 6:3, 3:6, 6:1

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Makarova (orosz)–Cseng Szaj-szaj (kínai) 6:4, 6:1
Strycová (cseh, 26.)–Nara (japán) 1:6, 6:3, 6:4
Brady (amerikai)–Hesse (francia) 6:1, 6:1
Martic (horvát)–Vang Jafan (kínai) 6:2, 6:3
Szvitolina (ukrán, 4.)–Tomljanovic (horvát) 7:5, 6:3
Kontaveit (észt, 25.)–Brengle (amerikai) 6:1, 4:6, 6:2
Stephens (amerikai, 10.)–Rus (holland) 6:2, 6:0
Cornet (francia, 32.)–Errani (olasz) 2:6, 6:2, 6:3
Vang Csiang (kínai)–V. Williams (amerikai, 9.) 6:4, 7:5
Putyinceva (kazah)–Konta (brit, 22.) 6:4, 6:3
Kuzmová (szlovák)–Schiavone (olasz) 7:6, 7:6
Dijasz (kazah)–Linette (lengyel) 6:3, 6:1
Kozlova (ukrán)–Ostapenko (lett, 5.) 7:5, 6:3
Frech (lengyel)–Alekszandrova (orosz) 6:3, 3:6, 6:3