Murray Federert legyőzve nyert Torontóban

Vágólapra másolva!
2010.08.15. 23:51
null
Murray megszenvedett a torontói sikerért (fotó: Action Images)
A negyedik helyen kiemelt Andy Murray a világranglista-vezető Rafael Nadal után a korábbi világelső Roger Federert is legyőzte a torontói férfi tenisztornán, így megnyerte az ATP 1000-es versenyt. A brit a fináléban 7:5, 7:5-re győzte le svájci ellenfelét.

Torontóban megismétlődött az idei első Grand Slam-torna, azaz az Australian Open fináléja, pontosabban annak párosítása, ugyanis Melbourne-nel ellentétben ezúttal nem Federer, hanem Murray nyert…

Az első játszmában Andy Murray nagyon motiváltan és – ami fontosabb az összecsapás szempontjából – pontosan kezdett, ennek köszönhetően el is húzott 3:0-ra, de Federer pillanatok alatt visszajött 3:2-re.

A mérkőzés színvonala – legalábbis a nívós elődöntők után – talán elmaradt a várttól, de az izgalmakra nem lehetett panasz. Federer elsősorban Murray rontásait kihasználva mind nagyobb nyomás alá helyezte a skótot, aki 5:4-nél nem tudta hozni az adogatását, kettős hibája után 5:5-re váltott az eredményjelző.

Ekkor jött azonban az újabb fordulat, Federer ismét adogatást veszített, ellenfele pedig másodjára behúzta a szettet (7:5).

A második szett közben azonban Federernek alaposan volt ideje átgondolni a hibáit, hiszen 2:1-es vezetésénél egyórás esőszünetet tartottak, majd aztán öt perc játék után körülbelül még egyszer ennyi pauza következett.

A kényszerszünet a várakozásoknak megfelelően a svájcinak jött jobban, a folytatásban precízebb játékot mutatott, mint korábban, el is húzott 5:4-re, de idővel Murray is „megtalálta” a találkozó eleji ütőjét, és 6:5-nél a győzelemért szervált.

Federernek 30:40-nél nem volt esélye az egyenlítésre, ezt követően meccslabdánál viszont a hálóba emelt a brit. Egy újabb remek poén után azonban már nem kegyelmezett, és a mérkőzéslabdát is megcsinálta.

A skót két nap alatt a világranglista első és harmadik helyezettjét is megverte, győzelmének jogosságához így nem férhet kétség. Murray idén először nyert tornát és megvédte címét a Rogers Cupon.

ATP 1000-ES TORNA, ROGERS CUP, TORONTO
(2 430 000 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Murray (brit, 4.)–Federer (svájci, 3.) 7:5, 7:5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik