Kiejtette V. Williamst, majd kinevette az operatőrt

Vágólapra másolva!
2012.06.25. 21:02
A végső győzelemre legnagyobb eséllyel pályázók nem sok időt vesztegettek az első fordulós mérkőzésükön a wimbledoni teniszbajnokság első hétfői napján, Venus Williams viszont máris búcsúzni kényszerült.
Az operatőr mint szórakoztatóművész (Fotó: Action Images)
Az operatőr mint szórakoztatóművész (Fotó: Action Images)

Novak Djokovics címvédőhöz méltó játékkal rukkolt elő a centerpályán, amit egy korábbi világelső, nevezetesen Juan Carlos Ferrero bánt. Az első helyen kiemelt szerbnek mindössze 1 óra 33 perc kellett a spanyol legyőzéséhez.

Roger Federer még ennyit sem töltött a pályán a szintén spanyol Albert Ramos ellen, három 6:1-es játszmával lépett a következő körbe. Oda, ahol a 2010-es finalista Tomás Berdychhel már nem találkozunk, mivel három, egyaránt rövidítésben eldőlt szettben kikapott attól a lett Ernests Gulbistól, akit a tavasszal a Davis-kupában Fucsovics Márton legyőzött.

SZAVAZÁS

Ki nyeri a férfi egyest Wimbledonban?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Kiesett John Isner is, aki két éve Nicolas Mahut-vel a tenisztörténelem leghosszabb (11 óra és 5 perc) mérkőzését játszotta és nyerte meg döntő szettben 70:68-ra a wimbledoni füvön, ezúttal viszont mindössze 3 órát és 12 percet töltött a pályán az angol nemzetközi teniszbajnokságon. Az amerikai óriás 6:4, 6:7, 3:6, 7:6, 7:5-re kapott ki a kolumbiai Alejandro Fallától.

David Nalbandian tíz éve döntőt játszott Wimbledonban, az idén pedig a Queen’s Clubban emlékezetes finálét vívott, ám 2002-es bravúrját biztos nem ismétli meg, mivel máris búcsúztatta Janko Tipszarevics.

A nap legnagyobb meglepetését Jelena Vesznyina szolgáltatta azzal, hogy kiejtette a versenyt egyesben ötször, női párosban négyszer megnyerő Venus Williamst. Az orosz játékosnak érthetően fülig ért a szája a mérkőzés után, jó kedvét ráadásul egy operatőr is tovább fokozta, midőn megpróbált jobb szögből felvételt készíteni róla, ám eközben nem vette észre a mögötte található kerítést, és annak rendje és módja szerint átesett rajta. Vesznyina nem tudta megállni nevetés nélkül.

VESZNYINA ÉS AZ OPERATŐR ESETE

A női világranglistát vezető Marija Sarapova öt játékot veszített az ausztrál Anastasia Rodionova ellen, a két korábbi világelső, Kim Clijsters és Jelena Jankovics csatáját pedig a belga hölgye nyerte meg. A visszavonulását az idei US Open utánra tervező Clijsters ezzel 8–1-re alakította a Jankovics elleni mérlegét.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (16 100 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, ELSŐ FORDULÓ
Djokovics (szerb, 1.)–Ferrero (spanyol) 6:3, 6:3, 6:1
Harrison (amerikai)–Lu Jen-hszün (tajvani) 4:6, 6:3, 6:4, 6:2
Becker (német)–Blake (amerikai) 6:7, 7:5, 6:0, 6:4
Stepánek (cseh, 28.)–Sztahovszkij (ukrán) 6:1, 1:0-nál Sztahovszkij feladta
Troicki (szerb)–Granollers (spanyol, 24.) 7:5, 7:6, 3:6, 2:6, 8:6
Klizan (szlovák)–Chela (argentin) 7:5, 3:6, 7:6, 1:6, 11:9
Chardy (francia)–Volandri (olasz) 6:0, 6:1, 1:0-nál Volandri feladta
Mónaco (argentin, 15.)–L. Mayer (argentin) 6:4, 7:6, 7:6
O. Rochus (belga)–Almagro (spanyol, 12.) 7:6, 6:3, 6:7, 2:6, 2:2-ről folytatják
Rufin (francia)–Darcis (belga) 6:4, 3:6, 5:7, 6:4, 6:4
Bemelmans (belga)–Berlocq (argentin) 7:5, 6:7, 6:3, 7:6
Gasquet (francia, 18.)–Kamke (német) 6:2, 6:2, 6:2
F. Mayer (német, 31.)–Turszunov (orosz) 7:6, 6:2, 6:3
Petzschner (német)–Kavcic (szlovén) 6:4, 6:4, 6:2
Janowicz (lengyel)–Bolelli (olasz) 3:6, 6:3, 6:3, 6:3
Gulbis (lett)–Berdych (cseh, 6.) 7:6, 7:6, 7:6
Federer (svájci, 3.)–Ramos (spanyol) 6:1, 6:1, 6:1
Fognini (olasz)–Llodra (francia) 3:6, 6:3, 6:4, 7:5
Russell (amerikai)–Menéndez-Maceiras (spanyol) 6:3, 6:1, 7:6
Benneteau (francia, 29.)–Müller (luxemburgi) 6:2, 7:5, 7:6
Verdasco (spanyol, 17.)–Jimmy Wang (tájvan) 7:6, 6:4, 7:5
Zemlja (szlovén)–Goodall (brit) 6:4, 3:6, 7:6, 6:4
Malisse (belga)–Matosevic (ausztrál) 6:2, 6:2, 7:5
Simon (francia, 13.)–Mathieu (francia) 6:3, 5:4-nél Mathieu feladta
Falla (kolumbiai)–Isner (amerikai, 11.) 6:4, 6:7, 3:6, 7:6, 7:5
Lorenzi (olasz)–Mahut (francia) 3:6, 7:5, 7:6, 5:7-ről folytatják
Andrejev (orosz)–Golding (britt) 1:6, 7:6, 7:6, 7:5
Istomin (üzbég)–Seppi (olasz, 23.) 6:7, 6:4, 3:6, 6:3, 8:6
Juzsnij (orosz, 26.)–Young (amerikai) 4:6, 6:3, 6:2, 6:3
Cervantes-Huegún (spanyol)–Cipolla (olasz) 2:6, 6:7, 6:3, 6:2, 6:1
Sweeting (amerikai)–Starace (olasz) 6:2, 2:0-nál Starace feladta
Tipszarevics (szerb, 8.)–Nalbandian (argentin) 6:4, 7:6, 6:2
NŐI EGYES, ELSŐ FORDULÓ
Sarapova (orosz, 1.)–Rodionova (ausztrál) 6:2, 6:3
Pironkova (bolgár)–Dolonc (orosz) 5:7, 6:0, 7:5
Hszie Szu-vej (tajvani)–Razzano (francia) 6:2, 6:4
Foretz Gacon (francia)–Niculescu (román, 29.) 6:4, 3:6, 6:3
Cetkovská (cseh, 23.)–V. King (amerikai) 6:4, 6:2
Stephens (amerikai)–Ka. Plisková (cseh) 6:2, 6:2
Jovanovszki (szerb)–Daniilidu (görög) 5:7, 6:3, 2:0
Lisicki (német, 15.)–Martic (horvát) 6:4, 6:2
Zvonarjova (orosz, 12.)–Barthel (német) 2:6, 7:6-ról folytatják
Soler-Espinosa (spanyol)–Gallovits-Hall (romániai) 4:6, 6:4, 10:8
Hlavácková (cseh)–Csang Kaj-csen (tajvani) 6:1, 6:2
Clijsters (belga)–Jankovics (szerb, 18.) 6:2, 6:4
Konta (ausztrál)–McHale (amerikai, 28.) 7:6, 2:6, 7:7-ről folytatják
Johansson (francia)–Curenko (ukrán) 3:6, 6:0, 6:3
Makarova (orosz)–Brianti (olasz) 6:2, 3:6, 6:3
Kerber (német, 8.)–Hradecká (cseh) 6:4, 6:1
A. Radwanska (lengyel, 3.)–Rybariková (szlovák) 6:3, 6:3
Vesznyina (orosz)–V. Williams (amerikai) 6:1, 6:3
Benesová (cseh)–Watson (brit)
Hampton (amerikai)–Hantuchová (szlovák, 27.) 6:4, 7:6
Petrova (orosz, 20.)–Camerin (olasz) 6:0, 6:2
Babos (magyar)–Oudin (amerikai) 6:4, 4:6, 6:3
Tatisvili (grúz)–Tanaszugarn (thaiföldi) 6:4, 6:2
Giorgi (olasz)–Pennetta (olasz, 16.) 6:4, 6:3
Li Na (kínai, 11.)–Pervak (orosz) 6:3, 6:1
Cirstea (román)–Parmentier (francia) 6:4, 6:1
Domínguez-Lino (spanyol)–Broady (brit) 6:4, 7:6
Kirilenko (orosz, 17.)–Cadantu (román) 6:3, 6:1
Peng Su-aj (kínai, 30.)–Zanevszka (ukrán) 6:2, 6:7, 6:3
Morita (japán)–Gajdosova (ausztrál) 6:4, 6:3
Rus (holland)–Doi (japán) 7:5, 6:3
Stosur (ausztrál, 5.)–Suárez-Navarro (spanyol) 6:1, 6:3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik