Davis-kupa: Ukrajna lesz a mieink ellenfele az osztályozón

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.03.31. 16:59
null
Még nem tudni, hogy Pirosék hol játszanak (Fotó: AFP)
Ukrajna csapatával találkozik a magyar válogatott a tenisz Davis-kupa szeptemberi osztályozóján.

 

A csütörtöki sorsolás előtt már tudni lehetett, hogy a nemzeti együttes a kilencedik kiemelt a mezőnyben, és riválisa Izrael, Mexikó, Új-Zéland, Norvégia, Pakisztán, Peru, Portugália, Románia, Svájc, Törökország, Ukrajna vagy Üzbegisztán lehet.

A sorsoláson elhangzott, hogy az ukrajnai háborús helyzet miatt egyelőre nem lehet tudni, hol rendezik majd a magyarok elleni mérkőzést.

A szeptember 16. és 18. között sorra kerülő párharc győztese jövőre a selejtezőben vesz részt, míg a vesztesek a világcsoport rájátszásába kerülnek.

A Fucsovics Márton, Piros Zsombor, Marozsán Fábián, Valkusz Máté, Fajta Péter összeállítású magyar válogatott a hónap elején Sydneyben vívott selejtezőt, és 2:1-es vezetés után 3:2-re kikapott az ausztráloktól, akik ezzel bejutottak a szeptemberi Dk-negyeddöntőbe.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik