Davis-kupa: 75 százalék az esélyünk a győzelemre – Piros Zsombor

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2022.09.15. 07:34
null
Piros Zsombor szerint nem szabad túl nagy nyomást pakolniuk magukra (Fotó: MTSZ/Peleskey Bence)
Tartalékos ukrán válogatott fogadja a magyart a Davis-kupa jövő tavaszi selejtezőjébe jutásért zajló párharcban – az orosz–ukrán háború miatt litvániai „hazai” pályán, Vilniusban. Hét legmagasabban rangsorolt játékosát sem vehette számításba a rivális (persze az ország legjobbját is csak a 236. helyen jegyzik...), így vérmes győzelmi reményei nem lehetnek az ukrán csapatnak.

Így sem szabad félvállról venni őket, hiszen a mieinknek is lesz egy hiányzójuk, Valkusz Máté sérülés miatt nem állhat Nagy Zoltán kapitány rendelkezésére. A küzdelmeket csütörtökön Fucsovics Márton kezdi el, aztán Piros Zsombor lép pályára, pénteken párossal, majd újabb két egyénivel folytatódik a csata.

„Őszintén szólva az egész csapatról nem tudok semmit, a visszavonult Szerhij Sztahovszkijt, a hiányzó Ilja Marcsenkót és az egyik mostani páros játékosukat, Vladiszlav Manafovot ismerem, és láttam versenyeken – újságolta a Nemzeti Sportnak Piros Zsombor nem sokkal a szerdai sorsolást követően. – Két edzőnk, Palágyi Miki és Nagy Zoli viszont jól ismeri a riválisokat, az eredményeiket, erre lehet alapozni és leszűrni belőlük a következtetéseket. Az imént láttam őket először edzésen, ennyi a tapasztalatom. Akik itt vannak Litvániában, nem tartoznak a világklasszisok közé, mi vagyunk az esélyesek, de nem szabad óriási nyomást helyeznünk magunkra. Vitalij Szacsko nagyon veszélyes játékos, Olekszij Krutih nagyot szervál, velük elég erős lett volna az ukrán gárda. De örülünk neki, hogy nincsenek, így nagyobb sanszunk van a továbbjutásra.”

Második legelőkelőbben rangsorolt, a világranglistán 159. honfitársunk nincs lenyűgözve a litván fővárostól, még nem látták a napot, kissé hideg az idő, de legalább a pálya és a hotel ugyanabban az épületben van. Nagy a szél, vízszintesen esik az eső, ám a csapat hangulata jó, ahogyan az edzések is. Az új építésű pálya nagyon furcsa: lassú, érdes, a salakoshoz hasonló teniszt kell rajta játszani. Noha kemény, gyorsan lelassulnak rajta a labdák, és a lábakat is „megeszi”, hamarabb eljön az izomláz és a fáradtság – nem könnyű rajta mozogni. Piros Zsombort arról is megkérdeztük, milyen a formája.

„Elég rosszul kezdtem a kemény pályás szezont, az amerikai túrám nem sikerült valami fényesen, de sokat dolgoztam a US Opent megelőző kéthetes felkészülés alatt a teniszpályán és a konditeremben egyaránt – taglalta 23 éves játékosunk. – A legutóbbi, franciaországi challengerversenyemen jól is ment a játék, nagyon közel jártam a négy közé jutáshoz. Főként a második szervám és a tenyeresem veszélyes, jó állapotban vagyok, ami a meccsekig tovább javulhat. Úgy gondolom, hetvenöt százalék esély van rá, hogy mi nyerjük meg az ukránok elleni párharcot!”

DAVIS-KUPA,
VILÁGCSOPORT 1.
1. FORDULÓ

UKRAJNA–MAGYARORSZÁG
Szeptember 15., csütörtök
17.00: Vjacseszlav Bjelinszkij–Fucsovics Márton; Vladiszlav Orlov–Piros Zsombor.     
Szeptember 16., péntek
16.00: Vladiszlav Manafov, Illja Biloborogyko–Fucsovics, Marozsán Fábián; Orlov–Fucsovics,
Bjelinszkij–Piros

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik