Aus. Open: Thiem kétszettes hátrányból fordított Kyrgios ellen

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.12. 12:46
null
Thiem (jobbra) kétszettes hátrányból fordított Kyrgios ellen (Fotó: AFP)
A 3. helyen kiemelt osztrák Dominic Thiem kétszettes hátrányból fordítva 4:6, 4:6, 6:3, 6:4, 6:4-re legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Nick Kyrgiost az ausztrál nyílt teniszbajnokság (Australian Open) harmadik fordulójában, így bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol a bolgár Grigor Dimitrovval találkozik majd.

 

Nem sokkal azután, hogy bejelentették, a koronavírus-járvány miatt szombattól kezdve a következő öt napban nézők nélkül folytatódik az Australian Open, a pénteki játéknap egyik utolsó mérkőzését közel telt ház előtt rendezték meg a John Cain Arénában. Természetesen nem akármelyik meccs volt ez: a hazai pályán szereplő Nick Kyrgios a 3. helyen kiemelt Dominic Thiemmel találkozott.

Az ausztrál rögtön brékkel kezdett, ezt pedig nagyjából úgy megünnepelte, mintha az egész tornát megnyerte volna… Ennek és a rendkívül lelkes közönség támogatásának is köszönhetően a játszmát is behúzta, majd mivel a második felvonásban is sikerült brékelnie Thiemet, másfél óra játék után már kétszettes előnyben volt.

Kyrgios kis híján a harmadik játszmát is brékkel kezdte, de az osztrák két bréklabdáját is hárította, míg a következő játékban elvette az adogatását. Ezt követően Thiem egymás után hozta semmire a saját szervajátékait, így előbb szépített, majd a 4. játszma kilencedik játékában elért brékjének köszönhetően egyenlített is.

A döntő szettben ismét csak egy elvesztett adogatás volt, a hetedik játékban Thiem a második bréklabdáját értékesítette. Innen pedig már nem volt visszaút az ausztrál közönség hősének, Kyrgios kétszettes előnyről, három és fél óra játékot követően elveszítette a mérkőzést.

A spanyol Pablo Carreno az ellenfél 6:0, 1:0-s vezetésénél betegség miatt feladta a Grigor Dimitrov elleni találkozót, így a bolgár teniszező lesz majd Thiem ellenfele a nyolcaddöntőben. A kanadai házi derbin kisebb meglepetésre Félix Auger-Aliassime könnyedén, három szettben búcsúztatta Denis Shapovalovot.

Aszlan Karacev könnyed győzelmet aratott a 8. helyen kiemelt Diego Schwartzman felett: az orosz 6:3, 6:3, 6:3-ra győzte le argentin ellenfelét. A 6. kiemelt német Alexander Zverev is simán továbbjutott a francia Adrian Mannarino ellen, immár készülhet a spanyol Pedro Martínezt négy játszmában búcsúztató szerb Dusan Lajovics elleni nyolcaddöntőre.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (80 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ (ÁGRAJZ SZERINT)

Djokovics (szerb, 1.)–Fritz (amerikai, 27.) 7:6, 6:4, 3:6, 4:6, 6:2
Raonic (kanadai, 14.)–Fucsovics (magyar) 7:6, 5:7, 6:2, 6:2
Lajovics (szerb, 23.)–P. Martínez (spanyol) 6:7, 7:5, 6:1, 6:4
A. Zverev (német, 6.)–Mannarino (francia, 32.) 6:3, 6:3, 6:1
Thiem (osztrák, 3.)–Kyrgios (ausztrál) 4:6, 4:6, 6:3, 6:4, 6:4
Dimitrov (bolgár, 18.)–Carreno (spanyol, 15.) 6:0, 1:0-nál Carreno feladta
Auger-Aliassime (kanadai, 20.)–Shapovalov (kanadai, 11.) 7:5, 7:5, 6:3
Karacev (orosz)–Schwartzman (argentin, 8.) 6:3, 6:3, 6:3
Szombaton játsszák
Rubljov (orosz, 7.)–López (spanyol)
Ruud (norvég, 24.)–Albot (moldovai)
L. Harris (dél-afrikai)–McDonald (amerikai)
Krajinovics (szerb, 28.)–Medvegyev (orosz, 4.)
Cicipasz (görög, 5.)–M. Ymer (svéd)
Hacsanov (orosz, 19.)–Berrettini (olasz, 9.)
Fognini (olasz, 16.)–De Minaur (ausztrál, 21.)
Norrie (brit)–Nadal (spanyol, 2.)

NŐI EGYES, 3. FORDULÓ
Hszie Szu-vej (tajvani)–Errani (olasz) 6:4, 2:6, 7:5
Vondrousová (cseh, 19.)–Cirstea (román) 6:2, 6:4
Muguruza (spanyol, 14.)–Dijasz (kazah) 6:1, 6:1
Oszaka (japán, 3.)–Dzsabur (tunéziai, 27.) 6:3, 6:2
Szabalenka (fehérorosz, 7.)–Li (amerikai) 6:3, 6:1
S. Williams (amerikai, 10.)–Potapova (orosz) 7:6, 6:2
Swiatek (lengyel, 15.)–Ferro (francia) 6:4, 6:3
Halep (román, 2.)–Kugyermetova (orosz, 32.) 6:1, 6:3
Szombaton játsszák
Barty (ausztrál, 1.)–Alekszandrova (orosz, 29.)
Kontaveit (észt, 21.)–Rogers (amerikai)
Bencic (svájci, 11.)–Mertens (belga, 18.)
Muchová (cseh, 25.)–Ka. Plísková (cseh, 6.)
Kanepi (észt)–Vekic (horvát, 28.)
Brady (amerikai, 22.)–Juvan (szlovén)
Pegula (amerikai)–Mladenovic (francia)
Putyinceva (kazah, 26.)–Szvitolina (ukrán, 5.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik