Australian Open: Nadal és V. Williams az 1. fordulóban kiesett

Vágólapra másolva!
2016.01.19. 09:08
null
Rafael Nadal vakarhatja a fejét. Vajon visszatér még valaha a csúcsra? (Fotó: Reuters)
Rafael Nadal és Venus Williams is az első fordulóban búcsúzott az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon. Nadalt a honfitársa, Fernando Verdasco verte meg ötszettes mérkőzésen, míg Venus Williamst a magyar származású Konta Johanna ejtette ki. Ennél is nagyobb meglepetés, hogy a második helyen kiemelt Simona Halep kikapott a kínai Csang Suajtól.

 

NINCS TÖBB FOGCSIKORGATÁS

Milos Raonic furcsa kiegészítővel jelent meg. Fogvédővel a szájában verte meg könnyedén a francia Lucas Pouille-t.

„Csak azért, hogy ne csikorgassam a fogaimat játék közben, ami néha feszültséget és fejfájást okoz – felelte a kanadai arra kérdésre, hogy miért van szüksége fogvédőre egy olyan sportágban, amelyben nincs testi kontaktus az ellenfelek között. – Ezzel talán nyugodtabb tudok maradni. Lehet, hogy játék közben túl sokat babrálok vele, de az étkezéseket leszámítva mindig hordom, így gyorsan megszoktam.”

Amikor megkérdezték, hogy fogorvos javasolta-e neki a fogvédő használatát, mosolyogva így válaszolt:

„Nem, egy csontkovács. Talán ez használ a hátamnak.”

Hét éve Nadal és Verdasco az Australian Open történetének leghosszabb, 5 óra 14 perces mérkőzését játszotta az elődöntőben a Rod Laver Arénában (ahol most is összecsaptak). Akkor Nadal nyerte meg az ötszettes maratonit, majd megszerezte eddigi egyetlen Australian Open-trófeáját.

Verdasco már nincs olyan szinten, mint a 2009-es torna idején volt, Nadal viszont még nagyobbat esett vissza, ami most is meglátszott.

Hiába volt 2:1-es szettelőnyben, és hiába vezetett 2:0-ra a döntő játszmában, sorozatban hat játékot elbukva máris búcsúzott az év első Grand Slam-tornáján.

Így járt a 11. kiemelt Kevin Anderson is, aki sérülés miatt feladta a Rajeev Ram elleni meccsét. Andy Murray nem botlott, mindössze hat játékot engedélyezett Alexander Zverevnek.


Milos Raonic leszámolt a fogcsikorgatással (Fotó: Reuters)
Milos Raonic leszámolt a fogcsikorgatással (Fotó: Reuters)

HEWITT UTOLJÁRA NYERT?

Stan Wawrinka az első szettben akár bajba is kerülhetett volna, de rövidítésben nyert, a következőt már 6:3-ra hozta, ezután pedig Dmitrij Turszunov feladta ellene a meccset sérülés miatt.

Az ausztrál James Duckworth három szettben kikapott, a melbourne-i közönség azonban ezt egy cseppet sem bánta, sőt! Az ok: ellenfele Lleyton Hewitt volt, aki pályafutása utolsó versenyén vesz részt, ezt követően az ausztrál Davis-kupa-csapat kapitányaként folytatja. Könnyen lehet, hogy a következő fordulóban már eljön számára a búcsú, hiszen David Ferrer vár rá.

SZAVAZÁS

Ki nyeri az Australian Open férfi egyesét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Venus Williamsnek remekül sikerült a tavalyi éve, ennek köszönhetően nyolcadik kiemeltként indult Melbourne-ben, ahol azonban korán búcsúzott. A női egyes mezőnyének legidősebb, 35 éves játékosa 1 órát és 19 percet töltött a pályán a világranglistán 47., magyar származású brit Konta Johannával szemben.

„Amikor megláttam a sorsolást, azt mondtam magamnak, remélem, egy órát azért a pályán tudok majd tölteni” – nyilatkozott a mérkőzés után a Sydneyben született, Ausztráliában nevelkedett 24 esztendős Konta, hozzátéve: sikerét annak köszönheti, hogy ellenfelénél jobban tudott alkalmazkodni a hőséghez.

Konta Johanna (jobbra) nem remélt sokat a Venus Williams elleni meccstől, ám végül ő fogadhatta a gratulációt (Fotó: Reuters)
Konta Johanna (jobbra) nem remélt sokat a Venus Williams elleni meccstől, ám végül ő fogadhatta a gratulációt (Fotó: Reuters)


A WTA rangsorában tizedik helyezett, korábbi világelső Williams 1998-ban játszott először az ausztrál nemzetközi bajnokságon, de még egyszer sem sikerült megnyernie ezt a tornát, noha hosszú pályafutása során hét egyéni Grand Slam-trófeát gyűjtött be.

Simona Halep még egy GS-tornát sem nyert meg (a 2014-es Roland Garros-döntő a legjobb eredménye), mégis nagyobb meglepetés az első fordulós búcsúja, hiszen második kiemeltként érte ez a „kellemetlenség”. A román játékost a kínai Csang Suaj verte meg, mégpedig két játszmában.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (44 000 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, ALSÓ ÁG, 1. FORDULÓ

Verdasco (spanyol)–Nadal (spanyol, 5.) 7:6, 4:6, 3:6, 7:6, 6:2
Szela (izraeli)–Becker (német) 6:1, 6:3, 2:6, 6:2
Kuznyecov (orosz)–R. Harrison (amerikai) 7:5, 6:4, 6:4
Chardy (francia, 30.)–Gulbis (lett) 7:5, 2:6, 6:7, 6:3, 13:11
Monfils (francia, 23.)–Szugita (japán) 6:1, 6:3, 6:2
Mahut (francia)–Cecchinato (olasz) 4:6, 6:2, 6:2, 6:2
Robert (francia)–Fratangelo (amerikai) 6:2, 6:2, 6:2
Ram (amerikai)–K. Anderson (dél-afrikai, 11.) 7:6, 6:7, 6:3, 3:0-nál K. Anderson feladta
Raonic (kanadai, 13.)–Pouille (francia) 6:1, 6:4, 6:4
Robredo (spanyol)–Dzsaziri (tunéziai) 7:5, 3:6, 4:6, 7:6, 8:6
Smyczek (amerikai)–Gimeno-Traver (spanyol) 6:1, 3:6, 6:3, 6:2
Troicki (szerb, 21.)–Munoz-De la Nava (spanyol) 4:6, 4:6, 6:1, 7:6, 6:3
Sock (amerikai, 25.)–Fritz (amerikai) 6:4, 3:6, 0:6, 6:3, 6:4
Rosol (cseh)–Daniel (japán) 7:6, 7:5, 5:7, 6:7, 6:1
Stepánek (cseh)–Ito T. (japán) 6:4, 6:3, 6:7, 6:2
Wawrinka (svájci, 4.)–Turszunov (orosz) 7:6, 6:3-nál Turszunov feladta
Ferrer (spanyol, 8.)–Gojowczyk (német) 6:4, 6:4, 6:2
Hewitt (ausztrál)–Duckworth (ausztrál) 7:6, 6:2, 6:4
Bellucci (brazil)–Thompson (ausztrál) 6:2, 6:3, 6:2
Johnson (amerikai, 31.)–Bedene (brit) 6:3, 6:4, 7:6
López (spanyol, 18.)–D. Evans (brit) 6:1, 6:0, 6:4
Pella (argentin)–Darcis (belga) 2:6, 3:6, 6:3, 7:5, 6:1
Granollers (spanyol)–Ebden (ausztrál) 6:2, 4:6, 6:1, 6:4
Isner (amerikai, 10.)–Janowicz (lengyel) 6:3, 7:6, 6:3
Tomic (ausztrál, 16.)–Istomin (üzbég) 6:7, 6:4, 6:4, 6:4
Bolelli (olasz)–B. Baker (amerikai) 7:6, 7:6, 6:7, 7:6
Millman (ausztrál)–Schwartzman (argentin) 3:6, 5:7, 7:6, 4:0-nál Schwartzman feladta
Müller (luxemburgi)–Fognini (olasz, 20.) 7:6, 7:6, 6:7, 7:6
Sousa (portugál, 32.)–Kukuskin (kazah) 6:3, 6:4, 6:3
Giraldo (kolumbiai)–Young (amerikai) 6:4, 1:6, 6:3, 6:2
Groth (ausztrál)–Mannarino (francia) 7:6, 6:4, 3:6, 6:3
Murray (brit, 2.)–A. Zverev (német) 6:1, 6:2, 6:3

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Djokovics (szerb, 1.)–Halys (francia)
Kudla (amerikai)–Seppi (olasz, 28.)
Delbonis (argentin)–Olivo (argentin)
Donszkoj (orosz)–Simon (francia, 14.)
Tsonga (francia, 9.)–Jasika (ausztrál)
Herbert (francia)–Rubin (amerikai)
García-López (spanyol, 26.)–Brands (német)
Krajicek (amerikai)–Nisikori (japán, 7.)
Federer (svájci, 3.)–Dolgopolov (ukrán)
Trungelliti (argentin)–Dimitrov (bolgár, 27.)
Thiem (osztrák, 19.)–Almagro (spanyol)
Dzumhur (bosnyák)–Goffin (belga, 15.)
Cilic (horvát, 12.)–Ramos (spanyol)
Lajovics (szerb)–Bautista-Agut (spanyol, 24.)
Kyrgios (ausztrál, 29.)–Cuevas (uruguayi)
Basic (bosnyák)–Berdych (cseh, 6.)
Verdasco (spanyol)–Szela (izraeli)
Kuznyecov (orosz)–Chardy (francia, 30.)
Monfils (francia, 23.)–Mahut (francia)
Robert (francia)–Ram (amerikai)
Raonic (kanadai, 13.)–Robredo (spanyol)
Smyczek (amerikai)–Troicki (szerb, 21.)
Sock (amerikai, 25.)–Rosol (cseh)
Stepánek (cseh)–Wawrinka (svájci, 4.)
Ferrer (spanyol, 8.)–Hewitt (ausztrál)
Bellucci (brazil)–Johnson (amerikai, 31.)
López (spanyol, 18.)–Pella (argentin)
Granollers (spanyol)–Isner (amerikai, 10.)
Tomic (ausztrál, 16.)–Bolelli (olasz)
Millman (ausztrál)–Müller (luxemburgi)
Sousa (portugál, 32.)–Giraldo (kolumbiai)
Groth (ausztrál)–Murray (brit, 2.)


NŐI EGYES, ALSÓ ÁG, 1. FORDULÓ
Kerber (német, 7.)–Doi (japán) 6:7, 7:6, 6:3
Dulgheru (román)–Sanders (ausztrál) 6:4, 6:2
Brengle (amerikai)–Vandeweghe (amerikai) 6:3, 6:4
Larsson (svéd)–Begu (román, 29.) 6:3, 6:2
Jankovics (szerb, 19.)–Hercog (szlovén) 6:3, 6:3
Siegemund (német)–Bertens (holland) 6:4, 7:5
Beck (német)–Hon (ausztrál) 6:0, 6:3
Bacsinszky (svájci, 11.)–Siniaková (cseh) 6:3, 7:5
Azarenka (fehérorosz, 14.)–Van Uytvanck (belga) 6:0, 6:0
Kovinics (montenegrói)–Crawford (amerikai) 6:2, 6:4
Oszaka (japán)–Vekic (horvát) 6:3, 6:2
Szvitolina (ukrán, 18.)–Duval (amerikai) 6:2, 6:3
Strycová (cseh)–Garcia (francia, 32.) 6:2, 6:4
V. King (amerikai)–Barthel (német) 3:6, 7:5, 6:4
Flipkens (belga)–Lucic (horvát) 5:7, 6:2, 7:5
Muguruza (spanyol, 3.)–Kontaveit (észt) 6:0, 6:4
Konta (brit)–V. Williams (amerikai, 8.) 6:4, 6:2
Cseng Szaj-szaj (kínai)–Witthöft (német) 6:1, 6:2
Allertová (cseh)–Mattek (amerikai) 6:4, 6:7, 6:3
Lisicki (német, 30.)–Cetkovská (cseh) 6:4, 6:4
Makarova (orosz, 21.)–Inglis (ausztrál) 6:3, 6:0
Maria (német)–Govorcova (fehérorosz) 6:4, 6:3
Görges (német)–Mitu (román) 6:3, 6:4
Ka. Plísková (cseh, 9.)–Birrell (ausztrál) 6:4, 6:4
Keys (amerikai, 15.)–Dijasz (kazah) 7:6, 6:1
Svedova (kazah)–Pironkova (bolgár) 6:4, 6:4
Sevastova (lett)–Wolfe (ausztrál) 6:0, 4:2-nél Wolfe feladta
Ivanovics (szerb, 20.)–Patterson (ausztrál) 6:2, 6:3
Lepchenko (amerikai)–Curenko (ukrán, 31.) 6:7, 6:2, 6:3
Arruabarrena-Vecino (spanyol)–Zanevszka (ukrán) 6:7, 6:3, 6:3
Cornet (francia)–Jovanovszki (szerb) 6:1, 6:0
Csang Suaj (kínai)–Halep (román, 2.) 6:4, 6:3

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
S. Williams (amerikai, 1.)–Hszie Szu-vej (tajvani)
Konjuh (horvát)–Kaszatkina (orosz)
Gaszparjan (orosz)–Nara (japán)
Han Hszin-jün (kínai)–Putyinceva (kazah)
Bencic (svájci, 12.)–Babos (magyar)
K. Bondarenko (ukrán)–Kuznyecova (orosz, 23.)
Davis (amerikai)–Rybariková (szlovák)
Szasznovics (fehérorosz)–Sarapova (orosz, 5.)
A. Radwanska (lengyel, 4.)–Bouchard (kanadai)
Puig (Puerto Ricó-i)–Kr. Plísková (cseh)
Vang Csiang (kínai)–Friedsam (német)
Falconi (amerikai)–Vinci (olasz)
Suárez-Navarro (spanyol, 10.)–Szakkari (görög)
Niculescu (román)–J. Kulikova (orosz)
Mladenovic (francia, 28.)–Gibbs (amerikai)
Gavrilova (orosz)–Kvitová (cseh, 6.)
Kerber (német, 7.)–Dulgheru (román)
Brengle (amerikai)–Larsson (svéd)
Jankovics (szerb, 19.)–Siegemund (német)
Beck (német)–Bacsinszky (svájci, 11.)
Azarenka (fehérorosz, 14.)–Kovinics (montenegrói)
Oszaka (japán)–Szvitolina (ukrán, 18.)
Strycová (cseh)–V. King (amerikai)
Flipkens (belga)–Muguruza (spanyol, 3.)
Konta (brit)–Cseng Szaj-szaj (kínai)
Allertová (cseh)–Lisicki (német, 30.)
Makarova (orosz, 21.)–Maria (német)
Görges (német)–Ka. Plísková (cseh, 9.)
Keys (amerikai, 15.)–Svedova (kazah)
Sevastova (lett)–Ivanovics (szerb, 20.)
Lepchenko (amerikai)–Arruabarrena-Vecino (spanyol)
Cornet (francia)–Csang Suaj (kínai)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik