Australian Open: kiesett a második kiemelt Casper Ruud

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.19. 09:12
null
Búcsúzott a második kiemelt Casper Ruud az Australian Opentől (Fotó: Getty Images)
A nőknél és a férfiaknál is három-három kiemelt versenyző is már a második fordulóban, a 64 között búcsúzott a melbourne-i kemény pályás ausztrál nemzetközi teniszbajnokságtól, az Australian Opentől. A férfiaknál Rafael Nadal után a második kiemelt  norvég Casper Ruud is kiesett, hiszen négyszettes meccsen kikapott a világranglista 39. helyén álló amerikai Jenson Brooksbytól.

A második kiemelt Ruud szoros csatát vívott az amerikaival: utóbbi az első és a második játszmában kétszer vette el a norvég adogatását, aki ugyan a harmadik szettben három meccslabdáról felállva szépíteni tudott, de a negyedik elején Brooksby ismét háromszor brékelt és végül négyszettes győzelemmel ejtette ki Ruudöt.

 


 

A norvég és Nadal búcsújával eldőlt, hogy ha nem a szerb Novak Djokovics vagy a görög Sztefanosz Cicipasz nyeri a tornát, akkor az Australian Opent kihagyó Carlos Alcaraz marad a világelső.

Búcsúzott még a 23. helyen kiemelt argentin Diego Schwartzman is, aki három szettben kapott ki az amerikai Jeffrey John Wolftól, valamint a 30. helyen rangsorolt spanyol Alejandro Davidovich, aki bár szetthátrányból fordított, végül ötszettes csatában kapott ki az amerikai Tommy Paultól.

A nőknél nem léphet a harmadik fordulóba a kilencedik kiemelt orosz Veronyika Kugyermetova, aki háromszettes küzdelemben szenvedett vereséget az amerikai Katie Volynetstől, de szintén nem jutott tovább a 16. kiemelt észt Anett Kontaveit, akit a lengyel Marta Linette ejtett ki, illetve nem lesz ott a harmadik körben a 27. helyen rangsorolt román Irina Begu sem, akit pedig a világranglista 158. helyén álló német Laura Siegemund rendkívül kiélezett, több mint háromórás küzdelemben győzött le 5:7, 7:5, 6:3-ra.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (76 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES
2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)

Rubljov (orosz, 5.)–Ruusuvuori (finn) 6:2, 6:4, 6:7 (2–7), 6:3
Evans (brit, 25.)–Chardy (francia) 6:4, 6:4, 6:1
Humbert (francia)–Kudla (amerikai) 6:2, 6:7 (7–5), 6:2, 6:4
Wolf (amerikai)–Schwartzman (argentin, 23.) 6:1, 6:4, 6:4
Paul (amerikai)–Davidovich (spanyol, 30.) 6:2, 2:6, 6:7 (7–4), 6:3, 6:4
Brooksby (amerikai)–Ruud (norvég, 2.) 6:3, 7:5, 6:7 (4–7), 6:2
Shelton (amerikai)–Jarry (chilei) 7:6 (7–3), 7:6 (7–3), 7:5

KÉSŐBB
Cressy (amerikai)–Rune (dán, 9.)
Carreno (spanyol, 14.)–Bonzi (francia)
Mannarino (francia)–De Minaur (ausztrál)
Dimitrov (bolgár, 27.)–Djere (Györe, szerbiai)
Couacaud (francia)–Djokovics (szerb, 4.)
Fritz (amerikai, 8.)–Popyrin (ausztrál)
Mmoh (amerikai)–A. Zverev (német, 12.)
Murray (brit)–Kokkinakis (ausztrál)
Holt (amerikai)–Bautista (spanyol, 24.)

NŐI EGYES
2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)

Ka. Plísková (cseh, 30.)–Putyinceva (kazah) 6:0, 7:5
Csang Suaj (kínai, 23.)–Martic (horvát) 6:3, 6:3
Volynets (amerikai)–V. Kugyermetova (orosz, 9.) 6:4, 2:6, 6:2
Linette (lengyel)–Kontaveit (észt, 16.) 3:6, 6:3, 6:4
Alekszandrova (orosz, 19.)–Townsend (amerikai) 1:6, 6:2, 6:3
Siegemund (német)–Begu (román, 27.) 5:7, 7:5, 6:3
Szabalenka (fehérorosz, 5.)–Rogers (amerikai) 6:3, 6:1
Mertens (belga, 26.)–Davis (amerikai) 6:4, 6:3
Giorgi (olasz)–Schmiedlová (szlovák) 6:4, 6:3
Párrizas (spanyol)–Potapova (orosz) 6:3, 6:2
Vekic (horvát)–Szamszonova (orosz) 6:3, 6:0
L. Fruhvirtová (cseh)–Birrell (ausztrál) 6:3, 6:2

KÉSŐBB
Gracseva (orosz)–Stefanini (olasz)
Fernandez (kanadai)–Garcia (francia, 4.)
Liu (amerikai)–Bencic (svájci, 12.)
Vondrousová (cseh)–Dzsabur (tunéziai, 2.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik