Australian Open: Fucsovics 4 óra 18 perc alatt győzött, Bondár gyorsabb volt

Vágólapra másolva!
2023.01.16. 05:13
null
Négy óra 18 perces meccset nyert meg Fucsovics (Fotó: MTI)
A sorsolás szeszélyéből adódóan az egyesben érintett összes magyar játékos pályára lépett magyar idő szerint hétfőn hajnalban, reggel a Melbourne-ben zajló Australian Open első fordulójában: a férfiaknál egyedüli főtáblás magyarként szereplő Fucsovics Márton egészen elképesztő 4 óra 18 perces meccset nyert meg, a nőknél Bondár Anna is döntő játszmás győzelmet aratott, Gálfi Dalma és Udvardy Panna viszont csúnya vereséget szenvedett.

Tartalmas nap várt a hazai tenisz rajongóira, miután az Australian Open főtábláján érintett mind a négy magyar játékos a hétfő hajnali, reggeli programban kapott helyet.

Miután mindannyian adott pályájuk harmadik meccsére kaptak besorolást, ezért várható volt, egy időben szerepelnek a mieink. Végül aztán a különböző elhúzódó korábbi mérkőzések eredményeképpen elsőnek Gálfi Dalmát láthattuk. A tornán 29. kiemelt kínai, Cseng Csin-ven elleni meccsében azonban nem sok köszönet volt. Látszott Gálfin, hogy valahogy nem állt össze a játéka erre a napra alig-alig tudott labdamenetet nyerni, míg a kínainak minden megmozdulása ült, s 18 perc alatt le is rendezte az első játszmát. A folytatás nem hozott túl nagy változást a játék képébe: Cseng a végén engedett két játékot Gálfinak, így a lenullázást elkerülte, de az biztos, hogy erre a GS-szereplésre nem fog kellemes emlékként visszagondolni.

Annál inkább megteheti ezt Bondár Anna, aki bő húsz perccel Gálfi pályára lépése után kezdett a szomszédban a román Ana Bogdan ellen, s meglepően könnyedén vitte el az első játszmát 6:2-re. A második játszmában viszont beütött a román egyik fő fegyverre: elképesztő lassúsággal volt képes szerválni, némi túlzással Bondárnak nem ártott volna ismét bemelegíteni a két labdamenet között. A második játszmát tehát Bogdan nyert 6:2-re, és érezhető volt, ha Bondár Anna nem hagyja, hogy a román lassú játéka kizökkentse, akkor le lehet győzni a világranglistán 63. helyet elfoglaló román lányt. S így is történt, Bondár a döntő szettben a kulcspillanatokban jobban koncentrált, s háromszor is elvette ellenfele adogatását, harmadszorra éppen akkor, amikor Bogdan a meccsben maradásért adogatott, így végül 2 óra és 2 perc alatt megszerezte pályafutása első GS-tornán aratott főtáblás győzelmét.

A folytatásban Bondárra komolyabb erőpróba vár, a 2017-es Roland Garros győztese, a 17. kiemelt lett Jelena Ostapenko – vélhetően szerdán.

Ezt tavaly – mármint a főtáblás sikert – Wimbledonban már átélhette Udvardy Panna, ám az Australian Openről még neki sincs főtáblás győzelme és ez a helyzet a kolumbiai Camila Osorio elleni mérkőzése után sem változott. Az első szettben még tartotta magát Udvardy, hiszen miután elvesztette első adogatójátékát a játszma közepén visszabrékelte, ám ő is a végén vesztette újra el a szerváját. A második szettben viszont Osorio tudott szintet lépni, Udvardy kevésbé és mindháromszor elvette a világranglistán 84. helyen álló kolumbiai az öttel mögötte álló magyar adogatásait, így 81 perc alatt jutott a követező körbe.

Udvardy meccsének végén egyébként rövid ideig három magyar is szerepelt, merthogy a férfiak között pályára lépett Fucsovics Márton is, aki végül nap legkeményebb összecsapásán diadalmaskodott az argentin Federico Coria ellen. A világranglistán 78. helyezett Fucsovics előtt két hellyel álló Coria remekül kezdte a mérkőzést és alig 41 perc alatt ellenfelét kétszer brékelve elvitte az első szettet. A folytatásban is voltak gondjai a magyar éljátékosnak, de magát ostorozva végül összekapta magát és a játszma végén brékelve 7:5-re győzött a 68 perces szettben. A harmadikban pedig ismét Coria pillanatai következtek, Fucsovics sok hibával, önmagával feltűnően sokat foglalkozva teniszezett – kevés sikerrel, ráadásul miután Coria 6:2-re behúzta a szettet, a negyedik elején a magyar éljátékos az ütőjén töltötte ki a dühét. Ez talán segített, mindenesetre miután brékhátrányba került, azonnal jött is a visszabrék, s a szerváját is mögé tudta tenni, vagyis úgy tűnt rendben van, ám ismét elvesztette az adogatását. Ekkor viszont ismét azonnal visszabrékelt Fucsovics, vagyis egálban haladtak a rövidítés felé. Ebben pedig Fucsovics volt az össszeszedettebb, a kulcspillanatokban jobban koncentrálva megnyerte a játszmát, ezzel döntő szettre mentve a mérkőzést.

Ebben viszont mindössze egy játékig láthattuk az argentin és a magyar fiú egyébként szikrázóan izgalmas összecsapását, Coria ugyanis a combjához kapott és ápolást kért. Ezt követően a szíve vitte előre, de alig bírt mozogni, kis túlzással már csak akkor csinált pontot, amikor Fucsovics hibázott – és ez ma sokszor megtörtént. Fucsovics a szett elején és a végén is brékelni tudta a láthatóan szenvedő argentint, s végül 4 óra 18 perc játék után első meccslabdáját kihasználva zárta le a mérkőzést.

Fucsovics a 64 között a dél-afrikai Lloyd Harrisszel találkozik, aki csaknem négyórás meccsen, 17 ászt ütve verte meg a 17. kiemelt olasz Lorenzo Musettit 6:4, 6:1, 6:7 (0–7), 2:6, 7:6 (10–4)-re. Fucsovics és Harris eddig ötször találkozott, s a magyar 3–2-re vezet a párharcukban.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (76 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya)

1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért) (Tv: Eurosport1, Eurosport2)
Férfiak
Fucsovics Márton–Federico Coria (argentin) 4:6, 7:5, 2:6, 7:6 (8–6), 6:2
Nők
Bondár Anna–Ana Bogdan (román) 6:2, 2:6, 6:3
Cseng Csin-ven (kínai, 29.)–Gálfi Dalma 6:0, 6:2
Camila Osorio (kolumbiai)–Udvardy Panna 6:4, 6:1

A JÁTÉKNAP TÖBBI EREDMÉNYE ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik