Aus. Open: nyolc ujjal a főtáblán – Fran Jones inspiráló története

Vágólapra másolva!
2021.01.14. 16:49
null
Jones pályafutása során először jutott GS-tornán a legjobb 128 közé (Fotó: Imago-Images)
A 20 éves brit teniszezőnő, Francesca Jones szerdán 62 perc alatt két sima játszmában legyőzte a kínai Lu Csia-csinget az idei Australian Open selejtezőtornájának harmadik, egyben utolsó fordulójában, azaz pályafutása során először került fel egy Grand Slam-torna főtáblájára. Mindezt úgy, hogy a ritka genetikai rendellenességgel született lánynak mindkét kezén csak négy ujja, a lábán pedig összesen hét ujja van, s emiatt az orvosai azt mondták, sohasem lesz belőle profi teniszező. Tévedtek.

Az idei Australian Open koronavírus-járvány miatt a szokásokkal ellentétben csak február 9-én kezdődik, ám a selejtezőtornát már lebonyolították a hét elején – a járványügyi korlátozások miatt – Dubaiban, s emlékezhetünk, Babos Tímea sorozatban 9. alkalommal is felküzdötte magát a főtáblára.

Jelen cikkünkben viszont nem vele, hanem a pályafutása során első alkalommal GS-torna főtáblájára jutó Francesca Jones történtével foglalkozunk, aki nem akármilyen hátránnyal játszik minden alkalommal.

A világranglista 241. helyén álló brit lány ugyanis egy ritka genetikai rendellenesség miatt mindkét kézfején négy ujjal született. A hüvelykujja mellett három további ujj van a kézfején, így „rendesen” meg tudjafogni az ütőt, ám az eggyel kevesebb ujj miatt jóval keskenyebb mindkét kézfeje, mint a „normál felszereléssel” játszó versenytársaké. Apropó, felszerelés: Jones éppen azért, mert kisebb a kézfeje, a megszokottnál rövidebb és vékonyabb markolatú ütőkkel játszik, amelyeknek a súlya is könnyebb, mint a normál ütőké.

A kezénél is nagyobb problémát jelent a 20 éves hölgy számára, hogy az ectodermális dysplasia (ektodermális diszplázia) nevű veleszületett betegség miatt a két lábfején összesen 7 lábujja van, ráadásul a dominánsabb jobb lábán a kevesebb, ami nagyban befolyásolja a mozgáskoordinációját, s nehezebb is egyensúlyát megőriznie, ellenőrzés alatt tartania, mint ellenfeleinek, akiknek az összes lábujjuk megvan.

Mindezek ellenére a 20 éves Jones példás akaraterőről tanúbizonyságot téve akkor sem adta fel álmait, amikor nyolcéves korában röviddel azt követően, hogy teniszezni kezdett, az orvosok azt tanácsolták neki, hagyja abba, mert sosem fogja tudni kompenzálni az ujjai hiánya okozta hátrányokat – vagyis nem lesz sikeres.

„Az orvosok azt mondták, ne gondolkodjak profi pályafutásban. Én viszont megmakacsoltam magam, és úgy gondoltam, megmutatom, hogy tévednek” – fogalmazott a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) honlapjánJones.

A leedsi születésű jobbkezes lányt kilencévesen befogadták a barcelonai Sánchez-Casal teniszakadémiára – ahol Konta Johanna és Andy Murray is pallérozódott 14-15 évesen –, innen vezetett az útja odáig, hogy szerdán kiharcolta a főtáblás szereplést az Australian Openen.

A selejtező kezdete előtt Jonesról a BBC hosszabb cikket közölt, amelyből kiderült, hogy amit mindenki hátránynak gondolt esetében, azt ő szépen a maga javára fordította, s ma már úgy ítéli meg: „más pakli kártyával játszom ugyanazt a játékot, s ez nem jelenti azt, hogy az én paklim nem nyerhet”.

„Amikor egy nyolc-kilenc éves gyereknek azt mondják, hogy ezt vagy azt nem fogod elérni soha, akkor a legtöbben szívszakadva beletörődnek. Én viszont mellre szívtam, hogy az orvosok azt mondták, nem teniszezhetek, úgyhogy igyekeztem bebizonyítani, hogy nincs igazuk. S persze bebizonyítani azt is magamnak, hogy meg tudom tenni azt, amit akarok és amit kitűztem magam elé, talán ezzel bátorítani is tudom a hozzám hasonló sorstársakat, akiket az korlátoz, amit mások gondolnak és kijelentenek róluk” – fogalmazott a BBC-nek a dubai szállodaiszobájának karanténjából Jones még a torna kezdete előtt, s azt is elárulta, legnagyobb erősségének a mentális erejét tartja.

„Húszévesen olyan dolgokat tapasztaltam meg, amit más, korombeli teniszezők sohasem, s talán soha nem is fognak hasonlókat átélni. Sokan azt mondják, hátrányban vagyok az állapotom miatt, de szerintem ez számomra már előnyt jelent, éppen a tapasztalataim miatt” – vélekedett Jones.

A 20 éves brit tehetség jelenleg a karriercsúcsot jelentő 241. helyet foglalja el a világranglistán, ám a következő frissítéskor bekerül majd a 220-ba, ami további javulást jelent majd egyéni legjobbját tekintve.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik