Aus. Open: Nadal ötszettes meccsen nyert, bejutott az elődöntőbe

Vágólapra másolva!
2022.01.25. 08:45
null
Rafael Nadal 2019 óta először elődöntős az Australian Openen (Fotó: AFP)
Elsőként a 2009-es győztes Rafael Nadal jutott be a legjobb négy közé az Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság (Australian Open) férfiversenyén, mivel öt szettben legyőzte a kanadai Denis Shapovalovot.

A 35 esztendős spanyol klasszis jól indította a magyar idő szerint kedd hajnalban kezdődő összecsapást: az első és a második szettben egyszer-egyszer brékelt, ezzel 2–0-ra elhúzott.

A 14. helyen kiemelt Shapovalov vissza tudott vágni: a következő két játszmát egyaránt megnyerte, így a 22 éves teniszező kiharcolta a döntő szettet. Meg kell jegyezni, Nadal gyomorproblémákkal bajlódott a meccs során, különösen a negyedik játszmában szenvedett.

Az utolsó játszma második játékában Nadal brékelt, majd a következőben két bréklabdát hárítva 3:0-s előnyre tett szert. Shapovalov nem tudta elvenni ellenfele adogatását, így a spanyol versenyző az első meccslabdáját kihasználva 6:3-ra behúzta az ötödik szettet, és bejutott a legjobb négy közé, ahol a Gaël Monfils–Matteo Berrettini párharc győztesével találkozik.

Nadal ezt megelőzően hatszor játszott elődöntőt az Australian Openen, ebből ötöt megnyert, az egyetlen veresége 2008-ban Jo-Wilfried Tsonga ellen volt. Nadalnak ez lesz pályafutása 36. elődöntője Grand Slam-tornán. Novak Djokovicsnak 42, Roger Federernek 46 van.

Madison Keys két játszmában megverte a negyedik helyen kiemelt cseh Barbora Krejcíkovát a negyeddöntőben. A világranglistán 51. helyen álló amerikai négyszer tudta elvenni esélyesebb riválisa adogatójátékát – háromszor a második szettben –, miközben sajátjai közül csak egyet veszített el. Az összecsapás 1 óra 27 percig tartott.

A viadalon 2015 után ismét négy közé jutott Keys az elődöntőben a világelső Ashleigh Bartyval küzd meg, aki két játszmában jobbnak bizonyult a 21. helyen rangsorolt amerikai Jessica Pegulánál.

Ashleigh Barty (Fotó: AFP)
Ashleigh Barty (Fotó: AFP)

A hazaiak kedvence a negyedöntőben ellentmondást nem tűrő teljesítménnyel kerekedett riválisa fölé, akitől ötször vette el a szervajátékát, miközben sajátjait kivétel nélkül hozta. A második szettben Pegula nem tudott játékot nyerni. Az egyoldalú összecsapás 1 óra 4 percig tartott.

Barty másodszor jutott a négy közé az Australian Openen, 2020-ban a későbbi győztes amerikai Sofia Keninnel szemben maradt alul az elődöntőben.

AUSTRALIAN OPEN (kemény pálya, 75 000 000 ausztrál dollár)
NEGYEDDÖNTŐ
FÉRFI EGYES

Nadal (spanyol, 6.)–Shapovalov (kanadai, 14.) 6:3, 6:4, 4:6, 3:6, 6:3
Berrettini (olasz, 7.)–Monfils (francia, 17.) 6:4, 6:4, 3:6, 3:6, 6:2
KÉSŐBB
Sinner (olasz, 11.)–Cicipasz (görög, 4.)
Auger-Aliassime (kanadai, 9.)–Medvegyev (orosz, 2.)

NŐI EGYES
Keys (amerikai)–Krejcíková (cseh, 4.) 6:3, 6:2
Barty (ausztrál, 1.)–Pegula (amerikai, 21.) 6:2, 6:0
KÉSŐBB
Collins (amerikai)–Cornet (francia)
Swiatek (lengyel, 7.)–Kanepi (észt)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik