Aus. Open: meglepetések a női elődöntőkben, Halep és Barty is kiesett

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.01.30. 09:13
null
Sofia Kenin életében először jutott döntőbe Grand Slam-tornán (Fotók: AFP)
Elsőként a 21 éves Sofia Kenin jutott be az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság női egyesének szombati döntőjébe, mivel a csütörtöki elődöntőben két játszmában, 7:6, 7:5-re megverte a világelső Ashleigh Bartyt. Az amerikai lány ellenfele a fináléban a kétszeres Grand Slam-bajnok spanyol Garbine Muguruza lesz, aki hasonló különbséggel, 7:6, 7:5-re győzte le a román Simona Halepet.

 

Az amerikai színekben versenyző, moszkvai születésű Kenin mindkét szettet két játszmalabdát hárítva fordította meg: az első felvonás rövidítését 4–6-ról nyerte meg 8–6-ra, míg a második szettből úgy jött ki győztesen, hogy Barty 5:3-ra is vezetett már, és 5:4, 40–15-nél adogatóként két labdája volt az egyenlítéshez.

A mérkőzés 1 óra 45 percig tartott.

Kenin – aki az idei Australian Opent megelőzően egyszer sem jutott még nyolc közé Grand Slam-tornán – szombaton élete első GS-döntőjében léphet pályára. Az amerikai hölgy 21 évesen és 79 naposan az Australian Open legfiatalabb női döntőse 2008 óta, amikor Marija Sarapova játszott (és nyert) finálét Ana Ivanovics ellen. Továbbá Kenin a 2014-es Roland Garros óta a legifjabb versenyző, aki megverte a mindenkori világelsőt, akkor Garbine Muguruza győzte le Serena Williamset.

Szintén nem mellékes, hogy Kenin kiugró melbourne-i teljesítményének köszönhetően hétfőn bekerül a világranglista első tíz helyezettje közé, az élő rangsorban jelenleg a kilencedik, de ha megnyeri a szombati döntőt, akkor a hetedik helyig jön előre, és ezzel a legmagasabban jegyzett amerikai játékossá avanzsál.

Garbine Muguruza a 2017-es wimbledoni sikere után döntős ismét GS-versenyen
Garbine Muguruza a 2017-es wimbledoni sikere után döntős ismét GS-versenyen

A másik elődöntőben a két kétszeres Grand Slam-győztes meccsén Garbine Muguruza 2 óra 5 perces csatában 7:6, 7:5-re megverte Simona Halepet, így a 2017-es wimbledoni bajnokság óta először jutott be GS-verseny döntőjébe. A 26 éves spanyol játékos az első szettet négy játszmalabdáról, a másodikat 3:5-ről fordította meg.

Jelena Ostapenko 2017-es Roland Garros-sikere óta Muguruza lehet az első, aki nem kiemeltként Grand Slam-tornát nyer a hölgyek között. Az open érában hasonló bravúr csak Chris O’Neilnek (1978) és Serena Williamsnek (2007) sikerült az Australian Openen.

Muguruzát hétfőtől ismét a top 20-ban jegyzik a WTA világranglistáján, egy esetleges Australian Open-győzelem pedig a 11. pozícióig repítené őt előre a rangsorban.

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV NŐI GS-GYŐZTESEI
Ha Sofia Kenin nyeri meg az Australian Opent, akkor a nőknél a legutóbbi 13 Grand Slam-tornán 11 különböző játékos diadalmaskodik. Ha Muguruza, akkor „csak” tíz.
Australian Open Roland Garros Wimbledon US Open
2017 Serena Williams (amerikai) Jelena Ostapenko (lett) Garbine Muguruza (spanyol) Sloane Stephens (amerikai)
2018 Caroline Wozniacki (dán) Simona Halep (román) Angelique Kerber (német) Oszaka Naomi (japán)
2019 Oszaka Naomi (japán) Ashleigh Barty (ausztrál) Simona Halep (román) Bianca Andreescu (kanadai)
2020 Garbine Muguruza/Sofia Kenin ? ? ?

A két döntős, Kenin és Muguruza eddig csak egyszer játszott egymással, tavalyi pekingi összecsapásukat három szettben (6:0, 2:6, 6:2) az amerikai lány nyerte meg. Kenin mérlege a tornadöntőkben 3–1 a WTA Touron, Muguruza a legutóbbi hét fináléjából hatot megnyert.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (71 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ

Kenin (amerikai, 14.)–Barty (ausztrál, 1.) 7:6 (8–6), 7:5
Muguruza (spanyol)–Halep (román, 4.) 7:6 (10–8), 7:5
A DÖNTŐBEN
Február 1. (szombat), 9.30:
Kenin (amerikai, 14.)–Muguruza (spanyol)

FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Djokovics (szerb, 2.)–Federer (svájci, 3.) 7:6 (7–1), 6:4, 6:3 – BŐVEBBEN ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik