Aus. Open: Itt vagyunk hajnali négyig és ki sem mehetünk wc-re – Andy Murray

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.01.20. 08:39
null
Andy Murray kiakadt a késői mérkőzés miatt (Fotó: Getty Images)
Ahogy korábban beszámoltunk róla, Andy Murray csaknem hat órán át játszott Thanasi Kokkinakis ellen az Australian Open 2. fordulójában, a legjobb 32 közé jutásért. A háromszoros Grand Slam-győztes skót öt szettben győzött a helyi idő szerint péntek hajnalban véget érő mérkőzésen. Murray a meccs során kiakadt a szervezésre, hogy még a mosdóba se mehet el. A győzelme után azonban viccelődve nyilatkozott.


A mérkőzés csak 23 órakor kezdődött, ami rögtön frusztrálttá tette a skót teniszezőt. „Meglepő módon az emberek a végéig maradtak. Nagyra értékelem, hogy a szurkolók megtették ezt és a végén is megteremtették a hangulatot számunkra. Pedig az embereknek dolgozniuk kell másnap” – nyilatkozta a mérkőzés követően Murray.

„Egy ilyen meccs után idejövünk és erről szól a vita. Ahelyett, hogy arról beszélnénk, hogy volt egy epikus Murray–Kokkinakis csata” – tette hozzá a skót.

Twitter-videóban látható, ahogy Murray kiakad. „Tiszteletlenség, hogy itt vagyunk hajnali négykor és az sincs megengedve, hogy kimenjünk wc-re. Ez egy vicc és ezt te is tudod” – mondta Murray a mérkőzés alatt.


Murray még frusztráltabb lett, amikor a labdaszedők kerültek szóba. A játékosok számára hiába áll rendelkezésre 76.5 millió dolláros nyereményalap, a labdaszedők nem kapnak semmit.

„Ha az én gyerekem lenne labdaszedő egy tornán és hajnali ötkor jönne haza, akkor szülőként nagyon bosszús lennék” – mondta Murray, miután két szett hátrányból győzött.

„Ez nem előnyös számukra. Nem előnyös a bíróknak, nem hiszem, hogy a szurkolók számára jó lenne és a játékosoknak sem jó. Évek óta beszélünk erről. Amikor ilyen körülmények között játszol, későn kezdődik a meccsed, akkor ez mindig felmerül” – zárta le a témát Murray.

Az US Openen a labdaszedő gyerekek 15 dollárt kapnak óránként, míg Wimbledonban 351 dollár jár egy heti munkáért – írja a The West Australian. Létrehoztak egy GoFundMe oldalt, hogy pénzt gyűtjsenek a labdaszedők fizetésére. A cél, hogy összegyűjtsenek 25 000 dollárt.

Craig Tiley, az Australian Open főnöke a menetrenddel kapcsolatban megvédte a tornát. „Jelenleg nincs szükség a menetrend módosítására. Bele kell illesztenenünk ezeket a mérkőzéseket tizennégy napba, így nincs sok lehetőségünk” – mondta Tiley.

Andy Murray a mérkőzést követően már jobb hangulatban volt. John Fitzgerald a meccs utáni interjúban azt kérdezte, hogyan tudott visszajönni a skót játékos a szakadék széléről, Murray azt mondta nagy szíve van.

„Ha szabad megjegyeznem, szerintem mindened nagy, amit én gondolok” – mondta az ausztrál teniszlegenda, Fitzgerald. Murray erre így válaszolt: „nem vagyok benne biztos, hogy a feleségem egyetértene ezzel”.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (76 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya) FÉRFI EGYES
2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)

Murray (brit)–Kokkinakis (ausztrál) 4:6, 6:7 (4–7), 7:6 (7–5), 6:3, 7:5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik